FőképMacuo Basó, a nagy tiszteletnek örvendő haiku-költő 1689-ben döntött úgy, hogy felkeresi „észak nevezetes helyeit”, történelmi alakok sírjait, neves szentélyeket, templomokat, zarándokhelyeket Edótól egészen a Szendai-vidékig. Basó zarándok-módra utazott, gyalog, lóháton, csónakon; szállásául hol egy kolostort, hol olcsó fogadókat választva, olykor a szabad ég alatt találva éji nyugalmat. Tanítványa kíséretében utazva gyűjtött élményeit, öt hónapos vándorlásának eseményeit még abban az évben könyvben adta ki – s e lírai szépségű útinapló immár magyarul is olvasható.
 
A haiku ízeit bármilyen európai nyelven hallatlanul nehéz visszaadni - a maga nemében remek példája a távol-keleti szóírás és az európai betűkön alapuló írás asszociációs tartalmak tekintetében jelentkező alapvető különbségének. Hiszen akár egyetlen kandzsi írásjelnek is tág asszociációs tartalma van a japán nyelvben, az írásjelet alkotó elemek által, amelyet a legnagyobb haiku-költők messzemenőkig ki is használtak. Tehát amíg a vers a maga szó szerinti tartalmaiban ugyan visszaadható magyarul, az asszociációs tartalmai alig. Mintha egy nagyzenekari műből csak a szólóhangszert hallanánk – úgy csupaszul a legtisztességesebb fordítás által is a haiku önmaga vázává. S akkor még nem beszéltünk az eltérő kultúrákból adódó rejtőzködő tartalmakról. Hoznék egy példát:
 

Udvart söpörtem;

kilépek a templomból:

fűzfalevél hull!

 
Ahogy a jegyzetekben olvasható: a zarándokok, mikor reggel elhagyták a szállásukul választott kolostort, mintegy fizetségképpen az éji szállásért felsöpörték annak udvarát. Ez a reggeli haiku, melyet Basó a Zensódzsi templomban a fiatal szerzetesek követelődző unszolására költött indulása előtt e gesztus költeménybe foglalása mellett magáról a zarándoklatról, a levél hullásának természetes rendjéhez hasonlóan a „rendjén való” búcsúzásról, de a tisztára sepert udvarra hulló újabb leveleken át a nemsokára érkező újabb zarándokokról is szól, kik majd azokat söprik fel.
 
Ennyiből azért kiderülhet: a haiku esetében a mélyen átélt pillanat rögzítésének költői eszközéről van szó. És ez a – főleg buddhai indíttatású – világra pillantás a maga nemében hallatlanul modern versi megközelítést eredményez. Basónál, s a többi „nagy” haiku-költőnél is elsősorban nem a látható látványok, átélhető élmények, történelmi emlékek, történetek rögzülnek a versben, hanem a hatásuk a költőre. Az Észak ösvényein úgy válik lírai útinaplóvá, hogy nem magát a „járható utat”, hanem az úton járó „tükreként” működve mintegy a vándorlást, a vándorlás értelmét a vándorló „megilletődéseiben” mutatja meg, prózában és versben a lélek történéseit, élményeit rögzíti.
 
Ennek ellenére nem kell túlságosan fennkölt dolgokra gondolni, sőt! A Zen szellemiség nem tesz különbséget kicsi és nagy között. S mivel a zarándoklat fókuszában az ember van: az apró, emberi momentumok ugyanúgy rögzülhetnek versben és prózában, mint a „nevezetes helyek”: „A batyu, melyet csontsovány vállamon cipeltem, eleinte csak keserűség volt a számomra. Könnyű viseletben jöttem el hazulról, de az éjszakai hidegekre gondolva hoztam magammal egy pamutruhát, aztán egy nyári öltözetet, egy esőkabátot, tust és ecsetkészletet, s amit végképp nem lehet visszautasítani: sok-sok búcsúajándékot. Az út során semmi szükségem sincs rájuk, mégsem tehettem mást, hisz nem dobhattam ki őket!”
 
Japán szerelmeseinek sokan kedveskednek mostanság könyvvel, e távoli kultúra jó ideje sokak kíváncsiságának fókuszában ott van – sajnos szomorú aktualitások okán is. E könyvet talán a szokottnál is nagyobb igénnyel gondozta a kiadó. Kétnyelvű kötetről van szó, melynek az első felében, alapos jegyzetanyaggal megtámogatva, Nagy Z. László – nem egy esetben eredeti helyeken fotózott – igényes fotográfiáival együtt található a magyar változat Vihar Judit értő fordításában; míg a kötet második fele a japán eredetinek ad otthont, s ezt Utagava Hirosige fametszetei díszítik. Jó kézbe venni ezt a könyvet – akkor is, ha tudjuk, Észak ösvényein, a Tóhoku vidékén mozdult meg a föld 2011 március 11-én; aznap Macuo Basó egykori zarándoklatának nem egy helyszínén is végigsöpört a szökőár. A kötet a számos áldozat, s az elpusztult gyönyörű táj emléke előtt is tiszteleg.