Főkép
 
A tudományos fantasztikumról keveseknek ugrik be elsőre Karinthy Frigyes neve, pedig Jókai Mór és Mikszáth Kálmán után egyértelműen ő tette a legtöbbet azért, hogy Magyarországon is meghonosodjon ez a sokszor lenézett műfaj, amit H. G. Wells páratlan regényeinek színvonalán művelt, méghozzá páratlanul természetes, kifinomult, varázslatosan szép nyelvezettel. Nem is szabad összevetnünk vele az utókor produktumait, mivel hamar kiderülne, hogy hozzá képest a mai hazai sci-fi írók döntő többsége kiábrándítóan ügyetlenül használja a szavakat.
 
Persze felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire tudományosak Karinthy fantasztikus írásai, és a válasz nem feltétlenül kézenfekvő. Annyi mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a sci-fi legszebb hagyományaihoz híven e két kisregényben megtalálhatók a szerző saját korának találmányai, tudományos és társadalmi tendenciái, mi több, mindkét történet egy-egy nyugtalanító jelenség eltúlzó projekciója. Egyszóval a műfaj elsődleges jegyeit viselik magukon, épp ezért másnak nem is nevezhetők, mint sci-finek. Vagyis – nem rakhatnánk őket más skatulyába, ha nem kerülne bennük olyannyira előtérbe a szatíra és a humor, hogy jószerével elnyomja a tudományos-fantasztikus összetevőket.
 
Az I. világháború alatt született Utazás Faremidóba és az 1921-ben kiadott Capillária ugyanis nem más, mint a Jonathan Swift által kitalált hős, Gulliver ötödik és hatodik utazása, és hasonlóképp az ír szatirikus és esszéista különös regényéhez, a képzeletbeli seborvos és világjáró ezekben is hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokat él meg a legélénkebb fantáziájúak számára is elképzelhetetlennek ható, mesebeli országokban. És ahogyan Swift szintén a szatíra legmaróbb vitrioljába mártotta egykor tollát, Karinthy sem fukarkodik az áradozó, dicsőítő megállapítások gunyoros, ironikus visszájukra fordításának példáival, mindenekelőtt az angolok első világháborúban játszott szerepének kizárólag egyféleképp értelmezhető tálalásával.
 
Az első kisregényben Gulliver a gépek Faremidónak nevezett országába jut el, amikor a repülőgép, amelyen utazik, a pilóta halála miatt irányíthatatlanul tör egyre magasabbra. Mondanom sem kell, hogy a mód, ahogy Gulliver akaratlanul felhívja magára a szolaszik figyelmét, kifejezetten szignifikáns, hiszen az egymással zenei frázisok révén kommunikáló géplények csupán valamiféle kórt, pusztító mételyt látnak az emberben és más biológiai létformákban, és a repülő gépezet nélkül észre sem vették volna őt. A tökéletesen szabályozott, javítható és racionális entitások és az érzelmeiktől hajtva gyakran ostoba baklövéseket elkövető emberiség szembeállításának filozófia, metafizikai mélységeit felesleges lenne itt taglalnom, hiszen Kurt Vonnegut Gépzongorájától a Mátrixig antiutópiák tucatjai foglalkoznak a kérdéssel.
 
Sokkal földközelibb, és érezhetően Karinthyt magát is jobban foglalkoztatta a nő és férfi ellentétének fel- és megoldása. Ennek feldolgozásához különös aktualitással szolgált a feminizmus egyre határozottabb térnyerése Magyarországon. Így Gulliver ezúttal egy víz alatti világba, Capilláriába vetődik, ahol a csodálatos, istennőkre emlékeztető oihák fogságába esik, hogy megismerhesse társadalmukat és felfogásukat, és lelkiismeretes útirajzíróként beszámoljon az odalent átélt, fantasztikus kalandokról, közben pedig elelmélkedjen az ott tapasztaltak felett.
 
Inkább nem lőném le a poént, hátha akadnak olyanok, akik még nem olvasták ezt az ezredszerre is hallatlanul élvezetes történetet, annyit mégis fontosnak tartok megjegyezni, hogy a bevezetőként a kisregényhez toldott „Levél H. G. Wells-hez” önmagában is rendkívül tanulságos olvasmány, teli sokat idézett, epigrammatikus megállapítással férfi és nő örök harcáról és kapcsolatáról. Ezek azok az idézetek, melyeket szinte bizonyosan még azok is ismernek, akik soha semmit: sem regényt, sem karcolatot nem olvastak Karinthytól.
 
A Kossuth Kiadó Karinthy-sorozatában megjelent ízléses kis kötet éppúgy lenyűgöz nyelvi szépségével, mint sziporkázó ötleteivel, néha burleszkbe, sőt, blődbe hajló nagyotmondásával és fintoraival, de mindenekelőtt mesterkéletlennek tetsző humorával. És akárhogy nézzük, e két kisregény valóban fontos és úttörő műnek tekinthető a magyarországi tudományos fantasztikum kialakulásában is. Egyszóval aligha akadhat bárki, aki ne találna bennük valami kedvére valót.