William Hardy: Art Nouveau – Szecesszió, Jugendstil
Írta: Habony Gábor | 2011. 12. 17.
A komoly művészeti könyv kétféle lehet: technikai vagy történeti. Komolytalanból sokfélét találhatunk, de ezekkel értelemszerűen nem kívánok foglalkozni. A szerzőről szóló két mondat szerint William Hardy művészettörténetből doktorált és az egyik híres galéria Art Nouveau-szaktanácsadója. Ebből máris leszűrhetjük a következtetést, hogy itt bizony művészettörténet lesz terítéken reggelire, ebédre és vacsorára egyformán.
Időnként lángra kap valami a spirituális szférákban, és a futótűz gyorsan elnyeli a világ egy kisebb-nagyobb szeletét. Az Art Nouveau is egy ilyen fellobbanás volt; Közép-Európa és Nagy-Britannia művészei a személyes újítás vágyától vezérelve akaratlanul is egy egészen új stílust hoztak létre.
A szépművészet minden esetben a világ esztétikai leképezése, és mélyen tisztelem azokat, akik képesek újraértelmezni a rendelkezésükre álló fizikai és szellemi környezetet. Az 1800-as évek vége felé megjelent a gondolat, hogy valamiképpen közelíteni kellene egymáshoz a túlságosan is különválasztott díszítőművészetet és képzőművészetet. Emellett ekkoriban gyűrűzött be Európába a minden klasszikus műfajtól különböző japán festészet, mi több, ugyebár a technikai újítások idejében is járunk egyben.
A folyamat nyilvánvalóan összetettebb volt ennél, de a rövid tartalmi leírásba ennyi is elég. A lényeg az, hogy fentebb felsoroltak ötvözeteként létrejött az egyébként meglehetősen természetközpontú Art Nouveau, amely ugyanúgy rendelkezik reneszánsz gyökerekkel, mint japán és kelta hatásokkal. Mi több, nemcsak létrejött, de mivel javarészben használati tárgyak díszeként (lásd a díszítő- és a szépművészet közelítéséről szóló mondatot fentebb) jelent meg, nem csoda, hogy kissé felhígítva ugyan, de alig egy évtizeden belül az ipari tervezés is magába olvasztotta.
Az egész Art Nouveau-korszakot úgy másfél évtized hosszúnak tekinti a művészettörténet, de a stílus jellegzetességei mind a mai napig megtalálhatóak az ipari tervezésben. S a könyv ugyan nem írja, de személyes véleményem szerint a szintén az 1800-as éveket alapul vevő gőzpunk stílus is sokat merített belőle.
Időnként lángra kap valami a spirituális szférákban, és a futótűz gyorsan elnyeli a világ egy kisebb-nagyobb szeletét. Az Art Nouveau is egy ilyen fellobbanás volt; Közép-Európa és Nagy-Britannia művészei a személyes újítás vágyától vezérelve akaratlanul is egy egészen új stílust hoztak létre.
A szépművészet minden esetben a világ esztétikai leképezése, és mélyen tisztelem azokat, akik képesek újraértelmezni a rendelkezésükre álló fizikai és szellemi környezetet. Az 1800-as évek vége felé megjelent a gondolat, hogy valamiképpen közelíteni kellene egymáshoz a túlságosan is különválasztott díszítőművészetet és képzőművészetet. Emellett ekkoriban gyűrűzött be Európába a minden klasszikus műfajtól különböző japán festészet, mi több, ugyebár a technikai újítások idejében is járunk egyben.
A folyamat nyilvánvalóan összetettebb volt ennél, de a rövid tartalmi leírásba ennyi is elég. A lényeg az, hogy fentebb felsoroltak ötvözeteként létrejött az egyébként meglehetősen természetközpontú Art Nouveau, amely ugyanúgy rendelkezik reneszánsz gyökerekkel, mint japán és kelta hatásokkal. Mi több, nemcsak létrejött, de mivel javarészben használati tárgyak díszeként (lásd a díszítő- és a szépművészet közelítéséről szóló mondatot fentebb) jelent meg, nem csoda, hogy kissé felhígítva ugyan, de alig egy évtizeden belül az ipari tervezés is magába olvasztotta.
Az egész Art Nouveau-korszakot úgy másfél évtized hosszúnak tekinti a művészettörténet, de a stílus jellegzetességei mind a mai napig megtalálhatóak az ipari tervezésben. S a könyv ugyan nem írja, de személyes véleményem szerint a szintén az 1800-as éveket alapul vevő gőzpunk stílus is sokat merített belőle.