Főkép Ha a világ valóban Verdi-hívőkre és wagneriánusokra lenne osztható, ahogy azt a Világhíres operák sorozat második kötetének egyik passzusa említi, kétség sem férhetne hozzá, hogy nekem az utóbbi csoporthoz kellene tartoznom. Ám az élet egyetlen területén sem ennyire egyszerűek a döntések, nem ennyire fekete-fehér kategóriákban gondolkozunk. Főleg nem, ha az ízlés, különösen a zenei ízlés kerül terítékre. Így bár elismerem, hogy ha romantikus operára szottyan kedven, csakugyan inkább Wagnert hallgatok, jó előadásban viszont Verdit éppúgy élvezni tudom.
 
Márpedig a Cetra 1953-as nagylemez-felvételéről, amit a Naxos később CD-formátumban is kiadott, és most a kapcsolódó kötet mellékleteként élvezhetjük, már az első pillanatokban kiderül, hogy az egészen kiemelkedő, kivételes Traviata-interpretációk egyikével van dolgunk. Maria Callas egyértelműen tündököl a megtévedt nő, Violetta szerepében, és éppúgy elvarázsol a technikai kihívást jelentő áriákban, mint a drámai pillanatokban. Számomra az igazi meglepetés azonban az Alfredet alakító Francesco Albanese iskolázott, ugyanakkor rendkívül lírai éneke volt.
 
Kettejük egymásra hangoltsága és művészi összhangja már csak azért is lényeges, mivel az opera túlnyomórészt kettősökből áll, amihez a zenekarnak Verdi többnyire ténylegesen csupán kísérőszerepet szánt, és a Torinói RAI Szimfonikus Zenekar mértéktartóan a háttérben is marad, miközben – főként a ritka, de annál hatásosabb zenekari és kórusbetétekben – jól érezhető, hogy mind ők, mind dirigensük, a kifejezetten Verdi-értelmezéseiről híressé vált Gabriele Santini maximális hozzáértéssel és érzékenységgel képesek megszólaltatni a szerző sokak szerint legkönnyebben befogadható és megszerethető művét.
 
Éppen az előadás kiválósága feledtetheti el teljességgel azt, amit – mint azt a Réfi Zsuzsanna által összeállított fejezetből megtudhatjuk – a korabeli magyar kritikusok kifogásoltak az operában, mégpedig a muzsika komolyságának látszólagos hiányát. Szerintük ugyanis a La Traviata csupa könnyed táncból áll, és ezt a mű ismeretében vagy a felvételt hallgatva meglehetősen nehéz lenne cáfolni.
 
Ezzel szemben – de ezt már nem a Verdi életéről, pályájáról és jelen művéről egyaránt valóban rengeteg információt tartalmazó kötetből merítettem – az ifjabb Alexandre Dumas A kaméliás hölgyének történetét feldolgozó opera tragikus végkifejletét éppoly megkapóan előkészíti a sokszor felhőtlennek ható áriák és kettősök sora, mint Baz Luhrmannak a regényt egészen más szempontból, a camp (a posztmodern ál-giccs) eszköztárával filmre vivő Moulin Rouge című alkotásának rengeteg humoros-ironikus, de kivétel nélkül populáris betétdala. Szóval véleményem szerint a népszerűségre és a gyönyörködtetésre való törekvés cseppet sem elítélendő megközelítés. Ráadásul kicsit is belemerülve a részletekbe igenis felfedezhetők a mélyen megélt érzelmek, a drámaiság.
 
A kiadvány egyetlen szépséghibája az operából kiemelt részletek kinyomtatott listája, melyből valamiért kimaradt Violetta III. felvonásbeli áriája – de aki számítógépen hallgatja a lemezt, a médialejátszó alkalmazás már ezt is feltünteti. Ezenkívül Alfred és Violetta „Parigi, o cara” kezdetű kettőse nem a II. hanem a III. felvonásban csendül fel, és ez még a lemezen rögzített információban is helytelenül szerepel. Gyanítom azonban, hogy legtöbbünk inkább belefeledkezve élvezi majd az operát, melynek Maria Callas-féle felvétele nem hiányozhat egyetlen operakedvelő gyűjteményéből sem – legyen bár a legelvakultabb wagneriánusról szó.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Pezsgőduett és jelenetek – Libiam ne’lieti calici
2. Alfred és Violetta kettőse és jelenet az I. felvonásból – Un di, felice, etera
3. Recitativo – E’strano!... e’strano!
4. Violetta áriája az I. felvonásból – Ah, fors’e ui che l’anima
5. Violetta kavatínája az I. felvonásból – Follie!... follie… delirio vano e questo!
6. Recitativo – Lunge da lei per me non v’ha diletto!
7. Alfred áriája a II. felvonásból – De’miei bollenti spiriti
8. Germont és Violetta kettőse a II. felvonásból – Pura siccome un angelo
9. Germont és Violetta kettőse a II. felvonásból – Non sapete quale affetto
10. Germont és Violetta kettőse a II. felvonásból – Un di, quando le veneri
11. Germont áriája a II. felvonásból –Di Provenza il mar, il suol
12. Cigánykar – Noi siamo zingarelle
13. Jelenet a II. felvonásból – Ogni suo aver tal femmina
14. A II. felvonás fináléja – Di sprezzo degno se stesso rende
15. Recitativo – Teneste la promessa…
16. Violetta áriája a III. felvonásból – Addio del passato
17. Alfred és Violetta kettőse a III. felvonásból – Parigi, o cara, noi lasceremo
18. Jelenet a III. felvonásból – Ah, Violetta!
19. A III. felvonásfináléja – Prendi; quest’e l’immagine
 
Előadók:
Maria Callas – szoprán (Violetta Valéry)
Francesco Albanese – tenor (Alfred Germont)
Ugo Savarese – bariton (George Germont)
 
Orchestra Sinfonica di Torino delle Rai
Gabriele Santini – karmester