FőképFülszöveg
2010-ben Kemény Lili elnyerte a Petri György-díjat, melyet a legtehetségesebb, kötet nélküli fiatalnak ítélt oda a kuratórium. A Madaram című verseskönyv egy tizennyolc éves költő finom, sokszínű és játékos kötete, nem csak tizennyolc éven aluliaknak.

„Cselekményes, mozgékony líra. Kevés szilárd, fundamentális pontja van ennek a lírának, a viszonyítás mindig egy szabad, független, hangsúlyozottan fiatal személyiség önkényessége. És ez nagyon jó. Nehogy már húsz alatt tudjuk a tutit. Illetve tudjuk, mégiscsak tudjuk, tudják ők, hanem ám abból a tutiból aztán folyamatosan másik tuti formálódik. Idő van rá, lesz is. Mondom, cselekményes líra, ahol minden történik, alakul. Valami szép ügymenet kezdődött el.”
Darvasi László

Részlet a kötetből

Déd-Európa

Az éjfélkor induló villamos
kísérteties öregek találkozóhelye,
az otthonuk alá mélygarázst ástak,
kihagyják őket az összenézésekből,
a korszak nagy összenézéseiből.
Szöknek, és mind ismerik egymást,
fel- s alá siklanak a rakparton, hajnalig
égni kezd a szemük és a gyomruk,
hat napja nem alszanak.
Kedves nemzedékem, mi szabadítottuk rá
őket arra a villamosra, mi voltunk, bizony.

Most elmorog fölöttük egy repülő,
Nyugatra tart, mint minden repülő,
régi jóslatok szövegét húzza maga után,
Európa öregjei ülnek rajta, tarokkoznak,
szöknek mindnyájan, méreg van náluk,
mert öngyilkosok akarnak lenni,
de aztán nem lesznek azok.
Kedves nemzedékem, rosszul fogalmazok.
Csak annyit kéne mondanom: higgyétek el,
előlünk szöknek, és kit érdekel,
van-e rá okuk, mi, és ki szerint;
mégiscsak ők a dédszüleink!

Nézzünk szembe a tényekkel,
végülis maholnap fölnövünk.

A csecsemő még gonosz és bűnös teremtmény,
önző, mint a napfelkelte, és tudna ölni is.
Az öreg már ártatlan, mert leélt egy hosszú életet.
Mi piszkosak vagyunk és egészségesek,
mint a déli verőfény, mint egy felvillanó
vaku.

„Itt két percen belül fénykép készül,
kérjük, hagyják el a tájat.”

Bűnbeesés

A családomban senki nem tehet semmiről.
Mindenki istenvezérelte báb.
A felelősség fölhalmozódik, rejtőzködve öröklődik,
lappang a nemzedékek között.

Hat nemzedék óta bennem jött ki először.
Az én bűnöm, hogy a nagyapám fölrobbantott
egy orosz tankot, hogy abban
a tankban akkor két orosz ült. Nem orosz
mércével, de részegek voltak,
és régóta apám születését várták.

Az én bűnöm, hogy apám megváltotta
a világot, de senki nem vette észre,
csak egy egyetemi tanszék, ahol a
poros szakállú, nagytudású férfiakat,
és a negyvenedik évük előtt meghaló
bolond lányokat képzik.

Az én bűnöm, hogy anyám ilyen lány volt,
és mégis elmúlt negyven,
erre nem készítették föl. Az én bűnöm az is,
hogy a dédanyámnak hetekig kell
erőltetetten zokognia, hogy valaki végre
megkérdezze, mi baja.

Az én bűnöm, hogy a Dob utcai ágon a gazdagok
járnak vacsorázni a szegényekhez,
és mindenki pokollá teszi a vele élők
életét, hogy bosszút álljon a saját
elrontott életéért. Közben a tabáni ágon
mindenki  önmagát  bünteti.

Az én bűnöm, hogy az anyám és a húgom
a lakás két végében kuporogva
gyűlöli egymást, és a kutya oda-vissza 
rohangál kettejük közt,
hogy béküljenek ki végre, de mindketten
makacsul félreértik a kutyát.

Az én bűnöm, hogy a felmenőim mindig az
aktuális előtti rendszer hívei voltak.
Az én bűnöm, hogy sosem cselekedtek.
Az én bűnöm, hogy ha mégis,
akkor az egészet eltitkolták,
aztán nem lettek se hatalmasok se hősök.
És hogy sosem szűntek meg szeretni egymást,
pedig már mindenkinek az lett volna jobb.

Az én bűnöm, mert amikor rendszerezve
fölsorakoztatták az emberiséget
(hogy aztán egy részét vonatokra pakolják),
a családom a szélére sodródott,
így került közel ahhoz az ablakhoz,
amin nem lehet kinézni, mert arra való,
hogy Isten benézzen,
és a család meg se próbált kinézni rajta,
én estem bűnbe egyedül.

Utazás Kisbaróba és Nagybaróba

„Ma Kisbaróba utazom.
Betartom mindennek a szabályait,
nem leszek extrovertált és basáskodó,
és az ott-tartózkodásom alatt
nem gyilkolom magam.
A vonaton majd nem gondolkozom,
a tájat se nézem, amíg Kisbaró
első házai föl nem tünedeznek.
És akkor majd kitalálom, hogy fábiós
szerzetes leszek, bizony, férfi,
és egy darabig komoly leszek,
elkötelezetten vallom majd
a Fábió-rendiek tanait,
ezt döntöm el Kisbaróban.

Aztán átmegyek Nagybaróba,
szerencsére későn érek oda,
nappal csak turisták járnak,
nem tudják, hogy Nagybaró
éjjelente működik; világosban
nem látszanak a házak, és az emberek
is elbújnak inkább. Én Nagybaró
királyi családjába születtem, de
csecsemőkoromban megfosztottak
a koronámtól, és a fábiósok
titokban a kolostorban neveltek föl.”

Most Nagybaróban járok, húsz év telt el,
bármihez jogom van, nem vagyok turista,
és fábiós se leszek. Mindenki kitér
az utamból, talán látszik rajtam
a királygyilkos hajlam.

Az ellenfél

Pár év múlva összefutottunk,
és mintha elfelejtette volna, hogy
végig gyűlöltük egymást.
Fölsorolta az összes szerelmét,
és reklámozta az intézetet, ahol
más lányokkal egyformává faragták.
Amint végeztek, rögtön a kijáratnál
találkoztak a szemközti fiúintézetből
szimmetrikusan kiözönlő leendő férjeikkel,
és ott rögtön olyan családokká váltak,
akik bögrét és nyakkendőt ajándékoznak
egymásnak, és soha nem látja őket egymás
nélkül senki, önmagukat is beleértve.

Szóval győztem.

Az idegen forgalom

I.

Beszakadt alattam egy dobhártya, és
már egész otthonosan mozgok idebent,
evezve valamin, amire nem lehet ránézni.

Aztán lábadozom egy sort a buszon,
elöl diszkózenét hallgat valaki,
azt tűröm csendesen átkozódva.

Az ereimben most mérgek utaznak,
megállnak a híresebb helyeken,
és csinálnak pár fotót.


II.

Gombnyomásra záródó buszajtó.
Most választok, mögötte vagy-e,
vagy az csak a tükörképed,
és itt vagy mögöttem igazából.

III.

Ez most egy átmeneti táj, sajnos
kényszerűségből garázdálkodom.
Mindig arra lejt, amerre fordulok, és
mindig arra a legunalmasabb a látvány.
A kamionoknak csak a feje parkol itt,
a fűben ukrán varjak bóklásznak,
itt fognak áttelelni.
Kivonulok ebből a napból is.

A Kiadó engedélyével.