Főkép Angela Carter a II. világháború utáni brit irodalom egyik igen nagy jelentőségű és sokoldalú képviselője volt. Az Esték a cirkuszban mindössze a második magyarul megjelent könyve. A regényt Bényei Tamás fordította, és nem is lehet panaszunk sem a nyelvezetre, sem a lábjegyzetelésre.
 
Maga a történet 1899-ben játszódik, a viktoriánus kor végén és – a szereplők szemében legalábbis – egy merőben új kor hajnalán. Egész London lázban ég, ugyanis itt lép fel a város szülötte, a Piccadilly Vénusza, a földre szállt angyal – vagyis Fevvers, a légtornász. Csakhogy ő nem akármilyen légiakrobata: neki szárnyai vannak, már ha hinni lehet a rohamos tempóban terjedő szóbeszédnek. Valóság vagy illúzió? Nem véletlen, hogy ez a hölgy mottója is. A történet másik főszereplője, Walser, a sokat látott ifjú amerikai újságíró, aki éppen riportot készít a világ legnagyobb csalásairól és átveréseiről, így keresve sem találhatna jobb témát, mint a csodalény leleplezése.
 
A kettejük közötti kapcsolat foglalja el a könyv központi részét. Az artistanő szívesen ad interjút, elmeséli történetét, és Walser, életében talán először, kételkedni kezd saját szkepticizmusban. Emiatt úgy dönt, hogy álruhában, bohócnak öltözve követni fogja a nőt, és csatlakozik az oroszországi turnéra induló cirkuszhoz. Az utazás és a mutatványok során a szereplőknek számtalan különös, ijesztő vagy éppen mesés élményben lesz részük. S az utazás egyben módot ad az írónőnek arra is, hogy egyetemes igazságokat mutathasson be.
 
Az úti élmények alkotják a mű mágikus realista vázát. Azonban ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk, észrevesszük, hogy ez az egész tulajdonképpen csak máz, ami eltakarja a dohos, omladozó bérházakat, a társadalmi egyenlőtlenségeket és a megkérdőjeleződött nemi szerepeket. És egy kis gondolkodás, illetve egy-egy szerzői kiszólás rámutat a szinte minden csodás elem mögött megbúvó fontos társadalmi és gazdasági igazságokra és szimbolikus jelentésekre.
 
Angela Cartert sokan a feminista irodalomhoz sorolták, de ezzel a művel bizony sok gondjuk volt, van és minden bizonnyal lesz is a feministáknak. Annak ellenére ugyanis, hogy az egyes betéttörténetek nagyon jól mutatják be a családon belüli bántalmazásokon átesett, a legalantasabb munkákat végző és a legelemibb jogok nélkül tengődő nőket, a kötet központi figurája teljesen más. Fevvers, ez a tenyeres-talpas, iszákos, meglehetősen alpári viselkedésű trampli nemcsak hogy nincs elnyomva, hanem dúsgazdag és ráadásul hihetetlenül kapzsi is – mégsem boldog. Fevvers szárnyai, ahogy azt a szerző is megerősíti egy kiszólásában, a rabigából éppen kiröppenő nők szabadságát szimbolizálják. Ő már a New Woman, az új nő, a szüfrazsettek és a nőjogi mozgalmárok eszményképe.
 
A regény cselekményének idején már felborultak a hagyományos nemi szerepek, s az idő eltérő módon telt a férfiak és a nők számára. Ezt jelképezi az, hogy Walser néha kiesik az időből. Az új század hajnalán már nemcsak a nők, hanem a cirkuszbeli keringőző tigrisek vagy a szuperintelligens majmok sem ragaszkodnak a hagyományos szerepükhöz. A szegényházakban elszállásolt bohócokban vagy az alkoholista Idomár keze alatt sínylődő csimpánzokban pedig nem nehéz felismerni az elnyomott, ám éppen öntudatra ébredő munkásságot. És még lehetne folytatni a szimbolikus jelentőségű példák sorát.
 
Az Esték a cirkuszban rendkívül okos könyv, tele irodalmi utalásokkal, fontos problémafelvetésekkel, remek karakterekkel és történetekkel, a kiadó tehát egy valóban igen jelentős könyvet tett most elérhetővé a magyar nyelven olvasók számára.

Részlet a regényből