FőképFájdalmas kimondani, de a szegedi Lazi Könyvkiadó Fekete István-életműsorozata utolsó kötetéhez ért. Nem feltétlenül tematikus megfontolásokból, hanem mert az örökösök másnak adták az összkiadás jogát. Attól valószínűleg nem kell tartani, hogy rossz kezekbe kerül az oeuvre, ám a Sánta Gábor szerkesztői munkájának köszönhetően kritikai hozzáértéssel gondozott szövegek és az egységes külcsín biztosan vagy zsinórmértékül szolgál a jövőbeni kiadásokhoz, vagy egyszerűen hiányozni fog.
 
A Fekete István munkásságát jól ismerők számára kétségkívül nem okoz meglepetést, hogy a kötetbe bekerült írások zöme életrajzi ihletésű elbeszélés vagy sokszor kifejezetten lírai, poétikus tárca, és csak elvétve akad köztük csattanóra kihegyezett, kitalált helyzeteket feldolgozó novella. A gyűjtemény ízét-zamatát valamiért mégis ezek, a fikció világába tett kirándulások adják, mint amilyen az élete delén túljutott agglegény utolsó reményeként felbukkanó özvegyasszony fogadását feldolgozó „Kárpoly” vagy az igencsak hasonló témájú „Tél”.
 
Ugyanakkor a saját, többnyire gyermek- vagy ifjúkori élményeket felidéző elbeszélések bensőségességével semmi sem érhet fel. Nem egyszer egyazon téma kerül elő különböző hangsúlyokkal, olykor, egyes passzusok esetében csupán némileg eltérő megfogalmazásban – sőt még a szó szerint ismétlődő motívumok sem ritkák az ilyen művekben. E kötetben a tökéletes példa erre a medvecsaláddal való békés találkozást felelevenítő „Nyári emlék”, „A hegyekben” és a „Dörmögő Dömötör” hármas csokra a különböző közönségekhez – és időkhöz – igazított befejezésekkel.
 
Külön figyelmet érdemel az önéletrajzi ihletésű írások között a terjedelmes „Kicsit önvallomás”, amely az önérzetében mélyen megsértett író önigazolásaként is felfogható, miközben épp az Élet és Irodalom felkérése mutatta, hogy Fekete Istvánt politikai okokkal magyarázható mellőzöttsége ellenére számon tartották a komolyabb irodalmi körökben.
 
És nem szabad tagadni, hogy Fekete Istvántól a szentimentalizmus sem állt túlzottan távol. A „Marják Mihály levele”, melyben az orvvadászoktól meggyilkolt erdőkerülő nevében szólal meg a szerző, vagy a betyárromantikát saját korának témakereteibe beemelő „Szekerek” sem mentes némi melodrámai színezettől. A természetről szinte mindig antropomorfizálva mesélő tárcák viszont pontosan érzelmességükkel repítenek el minket egy egészen másik világba. Hiszen ezek a csodálatos képekkel teli elbeszélések (például a címadó írás, benne olyan „sorokkal”, mint „a virradat harmatot csókol a néma mezőkre”), a prózaköltemények poétikusságával vetekszenek.
 
Többet talán nem is mondanék a sorozatzárásról, legfeljebb annyit még, hogy: valóban szép búcsúzás.

Tartalom:
I.
Az erdő
Éjfél az erdőn
Búcsúzás
Az 1953. év elé

II.
Öreg naptár
Gumitalp
Apróságok
Rózsakunyhó
Nyári emlék
A hegyekben
Dörmögő Dömötör
Tüzek

III.
Kicsit önvallomás
Nagyszombat
A hegedű
Szilveszter
Szekerek

IV:
Lajos és a hírek
Gyüa!
Marják Mihály levelet ír
A levél
Társasutazás
Kárpoly
Tél

"ŐSZ VAN ÉS NEMSOKÁRA TÉL" (Sánta Gábor)