FőképNa ez hiányzik a hazai zenei életből, legalábbis szövegileg! Persze ott van a punk meg a hardcore meg biztos van még más is, de ezek – jelenleg – nem bírnak akkora népszerűséggel, hogy meghatározóak legyenek össznépileg. Annó nálunk is voltak politikailag elkötelezett énekesek, meg polbeat, meg ifjúsági mozgalom, de a rendszerváltás után minden eltűnt, és Hofi halála óta senki nem tudja úgy megmondani a frankót, hogy az valóban az egész társadalmat szólítsa meg, figyelmeztetve arra, amit a politikusok, és úgy általában azok művelnek, akik egyrészt butának tartanak bennünket, másrészt más kárára keresik a gazdagodást (legyen az zsebtolvaj, szolgáltató cég vagy hivatalnok).
 
Az cseppet sem vigasztal, hogy mindez tőlünk nyugatabbra is hiánycikk, mivel ott az elmondások szerint pár generációval előrébb tart a demokrácia. Erről viszont furamód azonnal Agatha Christie jut az eszembe, aki egyik könyvében az alábbi mondatokat adta a főszereplő szájába: „Azóta sokat utaztam, és megismertem a világot. Hát elég kevés egyenlőség akad benne. Várjon, a demokráciában még mindig hiszek. De ezt bizony erős kézzel kell ráerőltetni a nemzetekre, valósággal le kell nyomni a torkukon. Az emberek pedig nem akarnak egymás testvérei lenni.Ttalán majd egyszer: de most még nem. A testvériségbe vetett hitem azonnal megszűnt, mihelyt megérkeztem Londonba a múlt héten. Az emberek megálltak a földalatti kocsijának ajtajában, és nem voltak hajlandóak helyet engedni a felszállni igyekvőknek. A népek egyelőre nem válnak angyalokká attól, ha nemesebb érzéseikre hivatkozunk. Megfontolt erővel lehet arra kényszeríteni őket, hogy többé-kevésbé elviselhető módon bánjanak egymással. Az emberi egyenlőségben is hiszek még, de a megvalósulásához kell még egy kis idő. Talán úgy tízezer év.”
 
Mindezt 1925-ben írta, s ha reggel körülnézek a metrón, azóta nagy változás nem történt ez ügyben. Hogy mindennek mi köze van az új Ry Cooder albumhoz? Semmi és mégis sok. Cooder nem a demokráciáról énekel, és nem azzal van baja, hogy a szomszédja túl hangosan hallgatja kedvenc zenéjét este öttől tízig. Egyszerűen aggódik és dühíti Amerika (és tágabb értelemben az egész nyugati világ) jelenlegi állapota. Van véleménye a gazdasági válságról, a bankokról, arról, hogy miért harcolnak amerikai katonák külföldön, az illegális bevándorlókról, és még ki tudja mi mindenről – elvégre mindez angolul hangzik el, ami azért még mindig nem a legelterjedtebb nyelv hazánkban.
 
Ezért aztán teljesen természetes a kérdés: aki nem ért angolul, annak miért kellene megvennie ezt az albumot? Szerencsére erre nem kunszt válaszolni, hiszen aki szereti Ry Coodert (és véleményem szerint ez a hazai tábor nem is olyan kicsi), akár a korai albumaiért, akár filmzenéinek köszönhetően, vagy egyszerűen csak hálás neki a Buena Vistáért, az biztosan kíváncsi, hogy ezúttal milyen zenét álmodott lemezre.
 
Nos, ők biztosan nem csalódnak majd, hiszen a portalanításra és pihenésre csábító album kilóg a kortárs felhozatalból, és az áruházi polcfelelős más ötlet hiányában a válogatásalbumok, vagy a „daloskönyvek” közé pakolja. Ugyanis gyakorlatilag a bluestól a mexikói polkáig számos zenei irányzat megtalálható a 14 szerzemény között, ami nem csak azt jelenti, hogy rengeteg muzsikus segédkezett a felvételeknél, és persze ennek ürügyén Cooder ismét kiélhette a különféle hangszerek, hangulatok és stílusok irányi vonzódását, hanem olyan változatosságot eredményez, ami manapság nem jellemző. Miközben a szövegek oda-oda mondogatnak a világnak (bár Cooder korántsem olyan dühös, mint mondjuk egy indulatos hardcore opus), a zene egészen másfajta hangulatot sugall, s bizony nem egyszer volt olyan érzésem, hogy az énekes-gitáros cinkosan kikacsint rám, és ezáltal oldja a mondókája keltette feszültséget.
 
Ez sikerült is, és csak azon sajnálkozom, hogy az egyszerűségében zseniális nyitónóta (No Banker Left Behind) nem lett sláger idén ősszel. Az biztos, hogy bankártalálkozókon nem ez lesz a felvezető zene. Visszafogott szépségének köszönhetően szintén a kedvenceim közé tartozik a „Dirty Chateau”, míg vele ellentétben a „Christmas Time This Year” a vidámságával fogott meg (mexikói polka – hogy mik vannak). Természetesen a többi szerzemény sem töltelék, miként a hangzásra sem lehet panasz – egyszóval csak dicsérni tudom a Pull Up Some Dust and Sit Down című 2001-es Ry Cooder albumot.
 
Az együttes tagjai:
Ry Cooder
 
Közreműködők:
Rene Camacho
Edgar Castro
Juliette Commagere
Joachim Cooder
Raúl Cuellar
Terry Evans
Robert Francis
Arturo Gallardo
Carlos Gonzalez
Willie Green
Jesus Guzman
Ismael Hernandez
Flaco Jiménez
Jimmy Cuellar
Jim Keltner
Arnold McCuller
Pablo Molina
Erasto Robles
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. No Banker Left Behind
2. El Corrido de Jesse James
3. Quick Sand
4. Dirty Chateau
5. Humpty Dumpty World
6. Christmas Time This Year
7. Baby Joined the Army
8. Lord Tell Me Why
9. I Want My Crown
10. John Lee Hooker for President
11. Dreamer
12. Simple Tools
13. If There`s a God
14. No Hard Feelings
 
Diszkográfia:
Ry Cooder (1971)
Into the Purple Valley (1972)
Boomer`s Story (1972)
Paradise and Lunch (1974)
Chicken Skin Music (1976)
Showtime (1977)
Jazz (1978)
Bop Till You Drop (1979)
The Long Riders (1980)
Borderline (1980)
The Slide Area (1982)
Paris, Texas (1985)
Music from Alamo Bay (1985)
Blue City (1986)
Crossroads (1986)
Get Rhythm (1987)
Johnny Handsome (1989)
Little Village (1991)
Rising Sons featuring Taj Mahal and Ry Cooder (1992) az 1965/66-os felvétel kiadása
Trespass (1993)
A Meeting By The River (1993)
Talking Timbuktu (1994)
Music by Ry Cooder (1995) 2 CD filmzene
Buena Vista Social Club (1997)
Mambo Sinuendo (2003)
Chávez Ravine (2005)
My Name Is Buddy (2007)
I, Flathead (2008)
Pull Up Some Dust and Sit Down (2011)