Főkép Évekkel ezelőtt már olvastam a könyvet, de most, hogy a mozikban is részesei lehetünk Kate Reddy „kalandjainak”, gondoltam nem lesz semmi bajom, ha újra belelapozok, mielőtt megnézném a filmet, ami a trailer alapján egész jónak tűnik. Aztán a lapozásból olvasás lett, és már csak azt vettem észre, hogy kész, vége, befejeztem. Most már csak a moziba kéne eljutni…
 

 
Kate Reddy harmincöt éves, és egy olyan világban szeretne érvényesülni, ahová a nők sokáig be sem tehették a lábukat, sőt, ahol még a mai napig is ferde szemmel néznek valakire, ha nőből van. A hölgy ugyanis sikeres befektetési alapkezelő, aki álmából felébresztve is képes azonnal legalább kilencféle devizát átszámítani, emellett pedig szinte percre pontosan tudja, hogy mi a helyzet a részvénypiacon.
 
Közben persze szeretne megfelelni a „jó feleség, jó anya” című konvencionális társadalmi képnek, ami nem hogy nem egyszerű, de nagyjából lehetetlen, bár bizonyos csodákra azért ő is képes: fél óra alatt felébred, megfürdik, felöltözik, felébreszti, megfürdeti, felöltözteti a gyermekeit, és elindul otthonról, közben pedig igyekszik mindent rendszerezetten észben tartani. Mindezt azért, hogy még véletlenül se állítson be egy új ügyfélhez a kisfia születésnapi tortájával; vagy nehogy azért késsen el egy rendkívül fontos értekezletről, mert hajnalban kicsit tovább tartott a lánya karácsonyi ünnepségére szánt almás pite hamisítása; és nehogy a barátnője helyett az egyik ügyfélnek küldjön el egy e-mailt.
 
Egyértelmű, hogy Kate krónikus időhiányban szenved. Bár tisztában van vele, hogy ezt nem folytathatja a végtelenségig, mert egyszer teljesen kimerülten fog összerogyni, nem képes kiszállni a mókuskerékből. Sőt, az eddigi mindenféle mellé még bevállal egy elektronikus szerelmi viszonyt is… a valódira úgysem lenne ideje. És akkor még nem is beszéltünk a család egyéb tagjairól, illetve mindazokról, akik ahelyett, hogy segítenének Kate-nek, inkább hátráltatják. Na nem úgy, hogy fizikailag az útjába állnak (hiszen ez lenne a jobbik eset), hanem csendes lelki terrorral ráncigálják egyre rongyoltabb idegeit.
 
Kate pedig ahelyett, hogy megállna egy pillanatra, és elgondolkodna az egészen, pörög, mint a búgócsiga, így aztán majdnem későn veszi észre, mit is kéne tennie azért, hogy mentse, ami még menthető. Bár szerintem pont nem annak kéne történnie, ami végül történik. De legalábbis nem így. És nem most. És egyáltalán…
 
Meggyőződésem, hogy a könnyed, szórakoztató stílusban megírt történet valódi mondanivalója sokkal komolyabb és mélyebb, mintsem bármely felületes szemlélő gondolná, vagyis a felületesség máza alatt igenis ott a tartalom, a lényeg, bár szerintem lesznek olyanok, akik csak azért sem fogják észre- és tudomásul venni, hogy az olykor könnyfakasztóan humoros helyzetek valójában mélységesen tragikusak. Belőlük ugyanis hiányzik az a fajta türelem és megértés, ami ahhoz szükséges, hogy meglássák a dolgozó anyák mérhetetlen kimerültségét és vissza-visszatérő kétségeiket.
 
A karrier és a feleség-anya szerepek közötti antagonisztikus ellentétből fakadó konfliktus folyamatos, ám az ebből generálódó feszültség és indulatok bizonyos időközönként újult erővel söpörnek végig a világon. Ilyenkor előkerül a nők egyenjogúságáért küzdő mozgalom, a feminizmus alapjai, jelszavai, meg minden… de ebbe nem mennék bele, hiszen írásom célja nem az elriasztás, hanem a figyelem felkeltése egy remek könyv iránt, ami a filmről olvasott vélemények alapján sokkal jobb, mint a film. lehet, hogy mégsem megyek moziba?