Főkép Mauriac regénye a (valójában nem is olyan vidám) párizsi bohémvilágban játszódik. A mű négy főszereplője két házaspár, Hervé és Irene, valamint Marcel és Tota, akiknek az élete a legkülönfélébb módokon fonódik egybe. Barátság, szerelem, vágy, szimpátia, ellenszenv, szánalom, irigység és önző érdek köti össze egymással a két pár tagjait.
 
Hervé és Marcel például régebben barátok voltak, ám a kapcsolatuk mostanra olyannyira megromlott, hogy Marcel szándékosan elfelejti meghívni Hervét az esküvőjére, s Hervé ezt a hanyagságot azzal viszonozza, hogy lépten-nyomon aljas pletykákat terjeszt Marcelről. Marcel ugyanakkor vonzalommal és szánalommal viseltetik Hervé beteg felesége iránt, akit Hervé csupán a pénze miatt vett nőül. Marcel felesége, a fiatal, tapasztalatlan, ám határozott Tota pedig undorodik és retteg Irene-től, és nem hajlandó belépni az idősebb nő betegszobájába.
 
Még sokáig lehetne sorolni a példákat, de talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy Mauriac világában egyetlen kapcsolat sem egyszerű. A négy főszereplő közti viszonyokat pedig tovább bonyolítja, hogy a hősöknek nemcsak az egymással, hanem a világ többi részével (szülőkkel, testvérekkel, régi és jelenlegi szeretőkkel) való kapcsolatai is zavarosak, s ez természetesen kihatással van a családi életükre is.
 
Mindez azonban csak lassan körvonalazódik az olvasó számára, hiszen Mauriac a regény első lapján rögtön a dolgok közepébe vág, amikor bármiféle háttér felrajzolása nélkül elénk tárja az éppen egy társas összejövetelről hazafelé igyekvő Hervé és Irene párbeszédét.
 
S az író az egész történet folyamán ezt a taktikát követi: nem segíti az olvasót azzal, hogy háttér-információkat közöl, ehelyett hagyja, hogy a szereplők beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből hámozzuk ki a szereplők és az események megértéséhez szükséges információtöredékeket. (Bár Mauriac hagyja a szereplőit beszélni és látszólag nem avatkozik közbe, felfedezhetünk egy érdekes és ellentmondásos jelenséget a könyvben: a szerző rengeteget moralizál, és az egyes szereplők szavaiba burkolva egyértelműen az olvasó tudtára adja, hogy kiről mit kell gondolni vagy hogy egy adott helyzetben mi lett volna a helyes viselkedés a szereplők részéről.)
 
Nem véletlen tehát, hogy a regény cselekményéről jóformán egy szót sem ejtettem. Bár a könyvben nincs hiány a drámai vagy akár tragikus eseményekből sem, mégis úgy érzem, Mauriac számára nem a konkrét történések a fontosak, hanem az, amit általuk bemutat: az önérdekeken és hazugságokon alapuló kapcsolatok tarthatatlansága és embertelensége, és az ember állandó, kényszeres hely- és útkeresésének nehézségei.
 
Mauriac szépen és okosan (bár az én ízlésemnek kissé didaktikusan) beszél ezekről a témákról, ezért aki szívesen olvas üzenettel és komoly erkölcsi tartalommal bíró könyveket, az bizonyára nem fog csalódni ebben a regényben.