Főkép A túlélő, a visszatérő, a halottlátó, a lélekgyűjtő és a védelmező után most itt a bosszúálló (bár ha az eredeti angolt nézzük, a könyörtelen talán jobb lett volna). Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen. Na jó, talán inkább nevetek… ha másért nem, hát azért, mert akad némi humor is a regényben, bár én sokkal jobban örültem volna némi jeges borzongásnak.
 
Régóta érlelem magamban az olvasottakat, keresem azt az alapot, amire felépíthetem az ajánlót, amit mindenképpen szerettem volna megírni, még akkor is, ha a könyv erős túlzással is csak közepes, anélkül meg inkább csak gyenge. Van ugyanis benne valami, ami miatt érdemes volt elolvasni, csak sokáig nem jöttem rá, hogy mi az. Kerestem a nézőpontot, ahonnan megközelíthetem a dolgot, és ma végre megtaláltam, mégpedig egy könyvkritika formájában, amiben a cikk szerzője talán még a keresztvizet is lehúzza a szerzőről és a könyvről egyaránt. És máris helyére került minden…
 
Megértettem ugyanis, hogy a csalódottság, amit A bosszúálló elolvasása után érzetem, csakis az én hibám, hiszen prekonceptív módon közelítettem a regényhez, ahelyett, hogy csak elolvastam volna. Ha ugyanis A bosszúállót thrillerként kezeljük, egészen biztosan csalódottak leszünk, annak ugyanis gyengécske, még ha egyértelműen tetten érhetők is benne a szerző profizmusának bizonyítékai. Ha azonban egyfajta stílusparódiaként vagy humoros írói visszavágásként tekintünk rá, ami egy őt, vagy valamely művét ért kritikára készült, hát le a kalappal.
 
 A regény egyik főszereplője a rettegett kritikus, Sherman Waxx, akinek szavai karriereket indítanak el és törnek derékba, a másik a népszerű regényíró, Cullen Greenwich, akinek új könyve elsöprő sikert arat, szinte már szuperlatívuszokban beszélnek róla – egy ember kivételével, aki nem más, mint a gonosz és epés megjegyzéseiről ismert Sherman Waxx. Ha Cubby sértett írói büszkeségétől vezérelve nem akarta volna megnézni magának személyesen is a kritikust, lehetséges, hogy nem történt volna semmi, de ő kíváncsi volt, ezzel pedig olyan hihetetlen eseményeket szabadított maga és szerettei fejére, melyek során nem csupán néhány nem mindennapi figurával ismerkedünk meg, de egy forradalmian új tudománnyal is…
 
Lehetséges, hogy nincs igazam, és rossz a megközelítésem – sebaj, az enyém, tehát vállalom, mert számomra csak így van értelme az egésznek: a találkozásnak, a támadásoknak, a menekülésnek, a különleges képességű gyereknek, a fura kutyának, a még furább nagyszülőknek, az idióta irodalmi ügynöknek, és mindannak, ami és ahogy történt…
 
A szerző életrajza