Főkép A jakuza egy japán bűnözői szervezet, melynek eredete a XVII. századra nyúlik vissza. A tagok legfeltűnőbb jellegzetessége az egész testre kiterjedő tetoválás, amely nem csupán díszként funkcionál, hanem kiváló figyelemelterelő is, ami utcai harcok során előnyt jelenthet számukra. Néhány évvel ezelőttig gyakorlatilag legálisnak volt nevezhető a működésük, ugyanis a kormánnyal megállapodást kötöttek, miszerint a rendfenntartók szemet hunynak afölött, hogy a jakuzák szerencsejátékokkal, prostitúcióval, fegyverkereskedelemmel foglalkoznak, amíg cserébe a kisebb bűnözőket kiszolgáltatják a rendőrségnek, és biztosítják a turisták számára a nyugodt életet Japánban tartózkodásuk alatt.
 
Shoko Tendo 1968 telén egy jakuzafőnök gyermekeként látta meg a napvilágot, s ez rányomta bélyegét az életére. Fiatalkorában a pénz nem jelentett akadályt, hiszen igazán luxus körülmények között élt, ám származása miatt a tanárai, diáktársai felől is gyakran érték inzultusok, az iskolában sokféle pletyka röppent fel róla és családjáról; odahaza pedig alkoholista apja erőszakoskodásai rombolták szét az otthon melegét. S egyszer csak a pénz is elpártolt mellőlük: a család eladósodott. A lány az ezt követő éveket igazi mélyrepülésként éli meg: kábítószer, kegyetlenség, erőszak, és végül egy öngyilkossági kísérlet... Vajon hogy sikerült kilábalnia mindebből?
 
Igazából a címet kicsit megtévesztőnek találom, ugyanis a jakuzák világa koránt sincs annyira középpontban, mint ahogy azt a könyvet először kézbe véve gondolhatjuk. Ez Shoko Tendo életének regénye, és az ő hullámvölgyeié egy kis jakuzás körítéssel - szóval, aki a japán kultúra iránti érdeklődésétől vezérelve veszi kézbe, lehet, hogy csöppet csalódni fog az elején. Aki viszont szereti az életrajzokat, szeretné átélni azt, hogy valaki hogy kerül bele a gödörbe, és hogyan képes kimászni onnan - nos, ez az ő könyve, és garantáltan élvezni fogja.
 
Nyilván, már a fülszövegből is világossá válik, hogy nem egy könnyű olvasmánnyal van dolgunk: ha valaki fogékony az ilyesmire, könnyen megviselheti az a rengeteg megpróbáltatás és kegyetlenség, amiről Shoko Tendo ír. Stílusát tekintve viszont egyszerű, rengeteg pár szavas párbeszéddel tarkított szöveget olvashatunk, aminek nyilván megvan az az előnye, hogy gyorsan olvasható, igazából egy nap alatt a végére lehet érni, mindenféle megerőltetés nélkül – de ettől függetlenül a stílusa az én ízlésemnek nem igazán felelt meg, kicsit az volt az érzésem, mintha ezt nem is könyvkiadásra szánta volna a szerző, hanem csak úgy magának írogatta. Nyilván már maga a regény megírása hatalmas terhet vett le a válláról, végre megszabadulhatott élete démonjaitól, hiszen az írás tényleg kiváló terápia tud lenni – ezt nem is vonom kétségbe. De a terápia és az irodalom nem feltétlen esik egybe. Kell az a bizonyos plusz.
 
Iskolai piszkálódás, bűnözés, kábítószerek, börtönélet, szerelem, erőszak, házasság, válás, adósság, evészavarok, öngyilkossági kísérlet, betegség és halál - ez mind olyan téma, amelyet kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül bárki ismerősnek találhat (saját életéből, ismerős életéből, hallomásból), és könnyen azonosulni tud ezekkel a problémákkal. Minden hiányossága ellenére az ilyesfajta történetek kedvelői bizonyára örömmel és érdeklődéssel fogják kézbe venni Shoko Tendo könyvét.