FőképBevallom, ha Rómeó és Júlia, akkor nekem automatikusan Shakespeare drámája jut eszembe, a történet más változatát (még) nem olvastam, és mivel annyira szeretem a mester meséjét, előítélettel viseltetek minden más feldolgozással szemben, ami újabb keletkezésű; a mangába bele se néztem, Suzanne Selfors Mentsük meg Júliát! című könnyed ifjúsági regényét is sokáig kerülgettem. Ugyanilyen érzéseket tápláltam az Ó, Júliá!-val kapcsolatban is.
 
Júlia, a Capelletti-család egyetlen életben maradt sarja, barátnője eljegyzési bálján találkozik egy figyelemreméltó, vakmerő fiatalemberrel, Rómeóval. A fiatalok az első pillanattól vonzódnak egymáshoz, leírhatatlan szerelmüknek még az sem vet gátat, hogy rájönnek, két ellenséges család tagjai.
 
Az írónő nem volt rest a legendás történet néhány alapelemét megváltoztatni; a helyszín Verona helyett Firenze városa, Júlia tizennyolc éves, titokban verseket ír, és még nagyobb titokban Dante költészetéért rajong. Apja selyemkereskedő, és a leány legnagyobb bánatára a sárgás fogazatú, tenyérbemászó modorú, Párist jelképező Jacopo Strozzival készül társulni, amelyet a házasságukkal pecsételnek meg. A huszonöt éves Rómeó Jacopo tökéletes ellentéte: felvilágosult szellemű, jóképű fiatalember, aki a páduai egyetemről tér haza családja gazdaságába. A Dante iránti hódolat hozza össze a fiatalokat, és már az első találkozásnál lángra lobban szerelmük.
 
A történet nagyobb részét Júlia narrálja, de néhány fejezet erejéig Rómeó szemszögéből is láthatjuk az eseményeket. Az írónő a cselekményben is eszközölt néhány változtatást, egy részük nekem logikátlan és furcsa volt, de lehet, hogy csak a Shakespeare iránti elfogultságom mondatja ezt velem, olvasói berkekben néhány kivételtől eltekintve pozitív vélemények születtek a regényről. A stílusa jól adja vissza két, a szerelem poklában vergődő fiatal gondolatait, érzéseit, a bizonytalanságtól a szenvedélyig.
 
A történész végzettségű írónő érintőlegesen bemutatja a korabeli firenzeiek életét; főleg a fiatal lányok életét meghatározó házasodási szokásokat ismerjük meg: a többnyire tinédzser korú lányok a családi fészekből férjük – és anyósuk – irányítása alá kerültek, teljes életük hites uruktól függött. A történetben szerepet kapnak valóságos történelmi szereplők is, például Cosimo de’ Medici menye, Lucrezia, aki Lorenzo il Magnifico édesanyja volt, mint Júlia legjobb barátnője.
 
Nagy fába vágta a fejszéjét a történelmi regényeiről híres Robin Maxwell - új szemszögből kívánta bemutatni a tragikus sorsú szerelmesek rövid történetét. Szerintem nem sikerült hibátlanul teljesítenie a feladatot, néhány fejezetben élesen elválik egy-egy mozzanat az események menetétől, például Benvolio feltűnésének, illetve megemlítésének időpontja. Jeanne d’Arc Szent Johannaként való említése pedig egyértelműen hiba, hiszen 1920-ban avatták szentté, míg a történet a tizenötödik században játszódik.