Főkép Kimondottan örülök a könyv újrakiadásának (első ízben 2002-ben jelent meg, akkor még a Veszélyes övezet sorozatban), mivel jól kiegészíti Jon Krakauer művét (Ég és jég), és segít megérteni azt, hogy mi is történt a világ tetején a tragédiával végződött 1996-os mászószezonban.
 
Bukrejev visszaemlékezése (amit az újságíró DeWalt szerkesztett nyomdakésszé) minden, általam eddig olvasott beszámolónál érzékletesebben mondja el, hogyan is történik manapság egy nyolcezres csúcs megmászása. A személyesen átélteket olyannyira valószerűen mondja el, hogy olvasás közben úgy éreztem, ott ülök mellette az alaptáborban, ugyanazon kötélen kapaszkodunk felfelé a havas hegyoldalon, s vele együtt nézek le az Everest csúcsáról. Nem feledkezik el semmiről, nem csak a táplálkozásról beszél, hanem ismerteti a csúcsra feljutás menetrendjét, a miérteket, a hibákat, a menet közben felmerülő, a résztvevőkkel kapcsolatos kétségeit, egyszóval mindent.
 
Természetesen már rengeteg beszámolót írtak élményeikről az itt járt hegymászók, de ez a könyv azért érdekes, mert a mesélő nem hagyományos csoporttal vágott neki a mászásnak, hanem alkalmazottként. 1996-ban két amerikai cég is pénzes jelentkezőket toborzott az Everestre, s ezek egyike, a Scott Fischer vezette Mountain Madness hegyivezetőnek szerződtette Bukrejevet. A reklámszöveg azt ígérte a tehetős kalandvágyóknak, hogy nem lesz más dolguk, odamennek, felmásznak, megörökítik a kilátást, majd visszatérnek egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban.
 
A valóságban kifejezetten nehéznek bizonyult a szervezés, hiszen nem csak a különféle engedélyek megszerzése volt a feladat, hanem a megfelelő háttércsapat (orvos, sherpák, hegyivezetők), és felszerelés (élelem, kötelek, sátrak, stb.) beszerzése is. Majd hátra volt még a neheze: mindezt a megadott időre a megfelelő helyre juttatni, ráadásul meglehetősen szűkre szabott időtartamon belül, mivel a szezon csupán pár hétig tart, és általában nem nyílik lehetőség második próbálkozásra.
 
Scott Fischer megtett mindent a sikeres csúcskísérlet érdekében – csak azzal nem foglalkozott kellőképpen (a beszámolók szerint), hogy a saját és az ügyfelek fizikai állapotát alaposan megvizsgálja, s feltegye a kérdést, az adott illető képes-e egyáltalán felmenni és visszajönni a Halálzónából. Márpedig nyolcezer méter felett a hideg és az oxigénhiány nem kedvez az átgondolt döntéseknek, és vész esetén a tapasztalatlan turistákra nem lehet számítani – mint ahogy az 1996. május 10-én be is bizonyosodott.
 
Bukrejev különlegessége abban a kettősségben rejlik, hogy a hagyományos értékeken nevelődött hegymászót testesíti meg az üzleti környezetben, s igyekszik mindkét fél elvárásainak megfelelni. Meglepő módon később mégis kikezdte a sajtó (főként Krakuer), s hónapokig tartó vita kerekedett abból, hogy ki, mit, és miért csinált a világ tetején. A könyv erről is szól (Függelék), de az olvasó emlékezetében nem ez marad meg, hanem egy kivételes hegymászó emléke, no meg az, hogy mennyire összetett feladat egy magashegyi mászás szervezése, és hiába a legjobb felszerelés és megfelelő vezető, ha az időjárás kedvezőtlenül alakul.

Részlet a regényből