Főképwww.klasszikcd.hu
 
A spanyol zenéhez legtöbbünk képzeletében olyannyira hozzátartozik a gitár hangzása, hogy elsőre még a származtatott zenei kultúrák esetében is elcsodálkozunk, ha a dallamok nem pengetett húrokon, hanem például zongorán vagy hegedűn szólalnak meg. A spanyol udvarnál szolgált zeneszerzők közül a csellista Luigi Boccherini kvintettjeiben kapott kiemelt szerepet a gitár, míg Domenico Scarlatti billentyűs hangszerekre komponált műveiben a jellegzetes, kiváltképp a gitárosok által kedvelt fríg skála és a gitárszerű díszítések adják a művek spanyolos jellegét.
 
Ám próbáljuk csak eszünkbe idézni neves barokk kori spanyol gitárosok nevét, akiknek műveit mindenki ismeri. E feladat meglepő módon rendkívül nehéznek mutatkozik, hiszen még a leghíresebb18. századi, kifejezetten gitárra komponáló szerző, Santiago de Murcia neve sem cseng ismerősen, hacsak nem az állandóan a zenetörténetben búvárkodó megszállottak számára. A Murcia műveit a jelen albumon megszólaltató William Carter magyarázata erre egyszerre magától értetődő és meghökkentő: mivel a gitár valóban olyannyira meghatározó eleme volt a spanyol zenei köznyelvnek, hogy lényegében mindenki értett valamennyire hozzá, nem tettek különbséget a borbélyoknál rögtönzött akkordmenetek és egyéb improvizációk, valamint a gondosan megkomponált darabok között.
 
Nem csoda, hogy Murcia zenéjében helyenként éppúgy felfedezhető a bombasztikusabb hatást célzó spontaneitás, ahogy a kifinomult érzékről árulkodó stilizálás – az egyház által különösen vadnak ítélt táncok átültetésétől a Corelli-feldolgozásokig. Bizonyosan nem véletlen, hogy Carter azzal a Folias Espanolas-szal nyitja az albumot, amely – különösen a barokk korban – számtalan nagyszerű mű alapjául szolgált, és op. 5-ös gyűjteményében Corelli is briliáns variációkat komponált a jól ismert akkordmenetre; aztán a lemez lezárása előtt az ugyanebből az opusból származó no. 3-as szonáta két tételének Murcia-féle átiratát játssza el.
 
Az album legjellegzetesebben spanyol darabjai a passacallék, ezek a kötött, ereszkedő akkordmentek kereteiben kidolgozott variációk – előbb páros, majd páratlan ütemben. Mindenekelőtt ezekben mutatkozik meg a spanyol lélek és az a fajta ünnepélyesség, amely az udvari pompához kapcsolható. Ezekkel szemben a táncok, mint amilyen a Zarembeques vagy a Cumbees, sokkalta féktelenebb szórakozáshoz biztosítottak kíséretet, s bennük a mediterrán, sőt, visszahatásaiban a dél- és közép-amerikai érzékiség jut különös kifejezésre. (Ezeket a szabadabb-szabadosabb darabokat hallgatva érdekes párhuzam felfedezhető a barokk zene jellegéből eredő játékmód és szenvedély, valamint ama latinos technika között, amely például a mai, igencsak kemény könnyűzenét játszó Nuno Bettencourt időnként perkusszív, másutt észak-afrikai hatásokat mutató gitározását jellemzi.)
 
Amíg annak idején Murcia valószínűleg Mexikóba vagy Chilébe vándorolt Spanyolországból, az Egyesült Államokban született William Carter épp ellenkező irányba indulva, Londonban találta meg zenei hazáját, és itt ismerkedett meg az öt-, vagyis voltaképp tízhúros barokk gitárral, és vált az instrumentum és a kor szerelmesévé. Játéka könnyed és – magától értődően – hibátlan, zenei felfogását pedig az olyan kiváló együttesekkel való együttműködés alakította, mint a Palladian Ensemble, az Academy of Ancient Music és az English Concert, ám érzékeny és határozott egyénisége mindenekelőtt a jelen albumhoz hasonló szólólemezeken érvényesülhet igazán. Santiago de Murcia zenéjének bemutatására és népszerűsítésére nála rátermettebb előadót aligha lehetne találni.
 
Előadók:
William Carter – barokk gitár
Susanne Heinrich – basszus viola da gamba (5, 6, 9, 13, 14)
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Folias Espanolas
2. Prelude
3-4. Passacalles por la E
5. Suite (after Gaspar Sanz, 1675)
6. Zarembeques, o Muecas
7. Canarios
8. Passacalles por la B
9. Cumbees
10-11. Passacalles por la D
12. Marionas por la B
13. Preludio Grabe de Coreli
14. Giga de Coreli
15. Gaitas