Főkép

Passuth László regényeit 2005 óta jelenteti meg újra az Athenaeum Kiadó, az Esőisten siratja Mexikót című regényével kezdték a sort, majd ezután minden évben minimum egy regényt mutattak be ismét az olvasóközönségnek. A korábban a Szépirodalmi Kiadó gondozásában megjelent Medúzafej az idei Könyvhétre került új, a sorozat korábbi köteteinél megszokott igényes külsővel a közönség elé – újabb jelentős lépést téve a Passuth életmű leporolása felé.
 
A Medúzafej a XVI. század végén és a XVII. század elején élt híres festőművész, Caravaggio életének krónikája, akit művészettörténeti tanulmányaink során a naturalista festészet, illetve a barokk stílus előfutáraként ismerhettünk meg. Bár nem érte meg a harmincnyolcadik életévét, rövid élete oly` tartalmas volt, hogy szinte kalandregényért kiált. Passuth könyvében végigkísérhetjük Caravaggiot - vagyis eredeti nevén: Michelangelo Merisit - szülőfalujának hátrahagyásától kezdve a különböző festő műhelyeken, ahol természet adta tehetségét tökéletesíthette, és számos városon át az egyre keresettebb festőművésszé válásáig. Ám nyughatatlan lelke miatt, amely folyton kocsmákba, sikátorokba űzte, hajtotta, egyszer csak bekövetkezett egy tragédia, és menekülnie kellett Rómából...
 
Passuth könyvével olvasóként nem könnyű megbirkózni, ám aki veszi a fáradtságot, hogy nekivágjon az író sűrű betűrengetegének, annak szeme előtt egy hihetetlenül jó korrajz és egy igazán élvezetes történelmi kalandregény bontakozik ki. Az író hatalmas műveltsége és történelmi tudása szinte minden oldalon újra és újra bebizonyosodik, s így a regény nem csupán egy élet történetét dolgozza fel, hanem a kor Itáliájának világába is betekintést enged: megismerkedhetünk a politikai helyzettel, a kortárs művészekkel és a nagy elődökkel, odaképzelhetjük magunkat az Urbs zsibongó tereire. Mégis azt kell mondanom, hogy legyenek bármennyire is érdekesek ezek a plusz információk, olykor zavaróan hatottak számomra - újra és újra neki kellett veselkednem, hogy megtaláljam Caravaggiot, és folytathassam életének történetét. A főszereplő olykor úgy elveszett a sok adat, tény és anekdota között, akár egy aprócska kisfiú az emberektől nyüzsgő, hangos piacon.
 
Az író képleírásait viszont nem lehet szó nélkül hagyni: kevesen képesek úgy láttatni a képeket, mint ő: aprólékos részletességgel, a színek és az alakok finom leírásával - megvan hozzá az érzéke, hogy felfogja a képek rezdüléseit, és élményeit, látásmódját képes átadni másoknak - nekünk, olvasóknak, akik álmélkodva csüggünk ilyenkor minden szaván, hiszen ahogy olvassuk, nem is szükséges magunk mellé tenni a képeket, anélkül is látjuk őket: élesebben, tisztábban, mint valaha. S őszintén hiszem, hogy igazából ez ennek a regénynek a valódi csodája.
 
A Medúzafej című regényt bátran ajánlom a történelmi kalandregények kedvelőinek és a művészettörténet iránt érdeklődőknek, hiszen jól megírt, érdekes történet, csak egy kis türelem kell hozzá – ám ha hagyjuk, hogy az író ebben a nem éppen rövid regényében újra felépítse előttünk a reneszánsz Itáliát, benne Caravaggioval, maradandó élményben lesz részünk.