FőképA többek között az Őrség-sorozattal ismertté vált és számos díjat megnyert orosz író új regénye is egy hasonló jellegű ötletből épül fel. Bár én az Őrséget kizárólag a filmekből ismerem, de mivel olyan sokat hallottam, hogy a könyv még annál is sokkal jobb, így már nagyon vártam, hogy egyszer írott formában is megkaparinthassam a szerző egyik művét. 
Az említett filmek nekem nagyon tetszettek és bár hallottam, hogy a könyvhöz képest igen eltérőek, legalább maga az alapötlet gondolom azonos mindkettőben, amit már eleve zseniálisnak találtam. Most, hogy elolvastam a Világok őrét pedig már azt is sejtem, hogy mit veszíthettem az írott forma hiányában. A regény alapjául szolgáló ötlet ezúttal is nagyon eredeti, izgalmakban sincs hiány és ha még hozzávesszük ehhez az író elbeszélő stílusát, akkor már meg sem lepődünk azon, hogy a könyv egyszerűen nem hagyja szabadulni az olvasót.
 
Úgy, ahogyan korábban az Éjszakai Őrség esetében, most is egy jelentéktelennek tűnő, hétköznapi ember kerül a középpontba és jut emberfeletti hatalomhoz. Egy átlagosnak induló napon a szintén teljesen átlagos Kirill élete gyökeresen megváltozik, amikor lakásában egy idegen nőt talál, aki bizonyíthatóan pont az ő lakásában lakik. Innen különleges eseménysorozat veszi kezdetét, aminek a végén emberünk barátai, rokonai, munkatársai, de még szomszédai is teljesen megfeledkeznek róla, mintha soha nem is létezett volna. Persze semmi sem történik ok nélkül, így Kirill hamarosan lehetőséget kap, hogy funkcionálisként egy világok közti átjárót vigyázzon. A furcsa pozíció mellé állomáshelyük körzetében hatalmas fizikai erő és csaknem teljes sebezhetetlenség is jár. Ahogy azonban hősünk egyre többet tud meg a saját fajtájáról és a többi világról, amire ajtót nyit, lassan körvonalazódik benne a szörnyű felismerés, miszerint világunk csupán egy óriási kísérleti terep és az emberiség nem több tesztalanynál.
 
A regény tulajdonképpen a főhős elbeszélése, vagy inkább előadása a történtekről és pont attól annyira szimpatikus, hogy egy hétköznapi ember szemén keresztül és az ő elmondásában jelenik meg, aminek közvetlenségét csak még inkább fokozza sajátos humora, az „Önökkel történt már olyan...?”-kezdetű kérdések-leírások rendszeres használata és ezáltal az olvasó bevonása a cselekménybe. A köznyelvi, vagy közérthető stíluson kívül persze a kötet legnagyobb erőssége mégiscsak a jól kigondolt és felépített ötlet, a karakterek,  továbbá hősünk esetenként kiszámíthatatlan viselkedéséből fakadóan a folyamatos bonyodalom, aminek köszönhetően egy feszes tempójú, fordulatokban, olykor akcióban és izgalmakban bővelkedő cselekményt kapunk. 

A történet rengeteg kérdést vet fel és magában hordozza a folytatás, kifejtés lehetőségét - én izgatottan olvasnám a következőt.

Részlet a regényből

A kötet itt is megvásárolható