Főkép

Iguchi Seibei a klán alacsony rangú tisztségviselője, akinek nemrég hunyt el a felesége tüdővészben. Egyedül neveli két lányát és ápolja beteg édesanyját, aki sokszor még saját fiát sem ismeri fel. Mivel asszony híján több a házkörüli teendője, kevés fizetését pedig alkalmi munkákból próbálja kiegészíteni, gyakran nem jut ideje saját magára. Rendszeresen jár szakadt ruhában, fürdetlenül, borotválatlanul. Mivel munkatársaival sosem megy inni, ezért azok a Szürkületi gúnynevet akasztják rá. Nagybátyjának is ellent mondva nem vesz magához új feleséget, de amikor jó barátjának, Iinuma Michinojo-nak a húga, Tomoe elválik kegyetlen férjétől, Seibei-ben ismét lángra gyúl a gyermekkori szerelem immáron erős férfihoz illő alázatos tüze. Egy estén, amikor a lány volt férje erőszakoskodni kezd, Seibei megvédi, ezért pedig párbajt kell vívnia. Ennek következtében a főszereplő sorsa más irányba fordul…
 
A történetet Seibei kisebbik lányának, Ito-nak a tolmácsolásában ismerhetjük meg, aki már idős asszonyként emlékezik vissza gyermekkorára. A film folyamán csak néha halljuk a hangját, amely olyankor mindig lágy, békés és harmóniával teli. Ezzel a történetmesélési módszerrel hozza még közelebb hozzánk apja karakterét, tudat alatt rásegít arra, hogy a férfit a maga békés, egyszerű, apró örömökkel teli világában láthassuk.
 
A 2000-es évek szamuráj filmjei elhagyják a ’80-as években megszokott akció stílust és visszatérnek a korai, lelki folyamatokat bemutató, lassú folyású filmekhez. Az alkonyat harcosa pedig ennek az irányzatnak egy nagyon jól sikerült darabja. Iguchi Seibei karaktere igazán élethű és összetett, a színész, Sanada Hiroyuki pedig olyan mélyen éli meg a szerény, becsvágy nélküli, kevés pénzből, de mégis boldogan tengődő szamuráj sorsát, hogy szinte elválaszthatatlan tőle. A film során végig árad belőle az alázat, lányai és a természet éledésének csodálata, Tomoe iránt érzett mély szerelme, miközben határozott, mégis tisztelettudó kiállása is hiteles igazának védelmében.
 
A Szürkületi nem csak gúnynév, hanem jelző is. Szürkületi az emberi értékek szerint: nem törtető, nem becsvágyó, nem akar mindenképpen megalázni mást, a családját szereti, igazáért kiáll, a megpróbáltatásokkal pedig bátran néz szembe. Olyan ismertetőjegyek ezek, melyek ritkák egy emberben. Szürkületi a szamuráj értékeket illetően is: bátor, alázatos, segítőkész, urát szolgálja és remek kardvívó. Közvetlenül a Meiji restauráció előtti időkben már kevés szamuráj rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal, helyette inkább a külsőségekkel és a vagyonszerzéssel foglalkoztak.
 
Azonban Seibei sem tökéletes: elhanyagolja magát, eleinte megpróbál kibújni a párbaj kötelezettsége alól, nem engedelmeskedik a család fejének és tudása ellenére ritkán gyakorolja a kardforgatást. Ezek azonban olyan jellemvonások, melyek jobban kihangsúlyozzák erényeit és még inkább szembetűnővé teszik a társadalom züllöttségét.
 

 
A történelmi események, melyek igazán mozgalmassá tették az 1860-as éveket, végig háttérben maradnak. Elhangzik egy-egy utalás rájuk, esetleg konkrétan hivatkoznak is valamelyik fontos történésre, azonban a filmnek nem célja a történelem bemutatása, helyette végig Seibei-t helyezi a középpontba. A többi szereplő is ennek a célnak van alárendelve. Mindenki egy eleme annak a miliőnek, amelyben Iguchi él. Az ő cselekedeteiken keresztül még jobban megismerhetjük Szürkületi jellemét, mintegy tükörként funkcionálnak, amellyel a nap fényét irányítja a rendező Seibei karakterének homályosabb részeire.
 
A színészek alakítása egyszerű, ugyanakkor a filmbeli szerepét tökéletesen átadó! Mindannyian együtt élnek a karakterekkel és úgy tudják visszaadni a viselkedésüket, hogy a lassú folyású film több mint két órájában egy pillanatra sem jut eszünkbe, hogy mennyi van még vissza. Mindehhez természetesen a rendező, Yamada Yoji munkája is hozzájárul: oly lágyan és gyengéden irányítja a szereplőket, hogy szinte nem is érezni rajtuk a külső erő működését.
 
Az operatőr remek munkája is csak tovább erősíti a filmet: a karakterek egymáshoz való elhelyezkedése a jelenetekben kitűnően érzékelteti viszonyukat. A film végén nagyszerűen határolják el képileg is a két beszélgető szereplőt: Seibei folyamatosan a fényben tartózkodik, vonásai – ahogy jelleme is – a tisztaság mintaképe. Ezzel szemben ellenfele folyamatosan a sötét részekben foglal helyet, külseje rendezetlen és büszkesége szörnyű tettekre sarkalja.
 
A filmben a japánokra jellemzően rengeteg álló jelenet kapott helyet, amik lehetővé teszik a néző számára, hogy hosszabb ideig figyelhesse meg a képen jelenlévőket, testtartásukat, mozdulataikat, gesztusaikat. Ezek pedig nagymértékben segítik a karakterekbe való mélyebb beleélést.
 
A zene végig lágy, ami szintén Seibei karakterét erősíti meg, hiszen még a harcjelenetek alatt sem válik durvává vagy agresszívvá. A stáblista alatt szóló zene pedig maga a teljesség békés hangja, mintegy megerősítve Ito mondandóját apja életéről.
 
Mindezek mellett a filmben olyan csemegére is talál a néző, amelyet kevés helyen ábrázoltak eddig: bemutatják, ahogy Seibei szétszedi a kardját, hogy a rituális tisztítás során felkészüljön a rá váró feladatra. Az egyik jelenet pedig egy falusi ünnepet mutat be, ahol az egyszerű emberek életének vidám oldalát láthatjuk. A szakértő szemek gyönyörködhetnek a párviadalok szépségeiben, amelyből ugyan kevés van a filmben, de azok rendkívül jól megkoreografáltak és kivitelezettek.
 
A mű olyan remek alkotás, hogy a létező hibáit szinte teljesen el is fedi. Azért egyet-egyet észrevesz a néző: vajon milyen módon tudta Tomoe visszavonni házassági ígéretét? Miért választják a klán elöljárói Seibei-t, az alacsony rangú szamurájt, hogy küzdjön meg az egyik legkiválóbb harcossal? Ez utóbbira természetesen megpróbálnak választ adni a film készítői, azonban mégis kicsit gyengére, amolyan „valahogy bele kellett keverni a főszereplőt” típusúra sikerült.
 
Az alkonyat harcosa a modern kor termése, amelyet az immáron 50 éve rendezőként tevékenykedő Yamada remekül vezet vissza a gyökerekhez ebben az igazán mélyre ható lelki filmben. Miközben romantikus jelenetei ellenére sem válik túlzottan érzelmessé, hűen mutat be egy erényekben gazdag szamurájt. Bátor szívvel ajánlom a megnézését bárkinek, aki szereti átérezni a szamurájok különleges világát!