FőképAz Aposztróf Kiadó 2011. évi irodalmi pályázatára érkezett művek legjobbjai kaptak helyet ebben a kötetben. Mindig meglepődöm, hogy mennyi tehetséges ember van kicsiny hazánkban, s a válogatást dicséri, hogy kortól függetlenül kerültek a kötetbe alkotások, így sokféle nézőpontból szemlélhettem a világot a szavakon keresztül. Kicsit a sajátoménak is éreztem a kötetet, és biztos vagyok abban, hogy ezzel mindenki így van, aki elolvassa, hiszen a szerzők hétköznapi emberek, a középiskolástól a nyugdíjasig, akik inspirációt adnak nekünk is, hogy alkotásba fogjunk – ők a bizonyítékai annak, hogy sosem késő tollat ragadni.

A borító figyelemfelkeltő, bár tény, hogy első ránézésre nem gondolnám, hogy egy pályázati válogatásról van szó. Kicsit sajnálom, hogy puhafedelű, mert így kevésbé időtálló. Tetszett, hogy szinte minden író/költő írt magáról egy bemutatkozót, így kicsit az alkotások mögé láthattam; kik inspirálták őket, hogyan kerültek kapcsolatba az írással, miért választották ezt az önkifejezési formát. Még az egyik volt középiskolai osztálytársnőm, Homoródi Ildikó verseivel is találkoztam. Alapvetően elfogult ember vagyok, így természetesen Ildi verseit a legjobbak közé sorolom – persze ez csak az én mércém.

Azért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél több ilyen jellegű kötet lásson napvilágot, mert a tudat, hogy ők is „csak” hétköznapi emberek, közelebb engednek olyan témákat is az olvasók szívéhez, mint például a történelem vagy akár az orvoslás. Személy szerint nem vagyok oda a történelmi olvasmányokért, nem kötnek le, s már a téma hallatán is képes vagyok felvenni a nyúlcipőt. Veres Kristóf György, aki velem ellentétben igen jártas a témában, olyan sikereket ért el ezen a téren (egyetlen novella segítségével), amire a történelem tanáraim hosszú évek alatt képtelenek voltak.

Persze, mint a legtöbb válogatás esetében, itt is szinte mindenkit kiemelhetnék, hiszen a maga módján mindegyik mű képes volt lekötni a figyelmemet. Egyetlen dolog van csupán, ami nem tetszett, és ez kikívánkozik belőlem. Majdnem minden bemutatkozó írás mellett láthatunk egy képet is az alkotóról. Ez egy nagyszerű ötlet, csak egy gondom van vele: nyilván az önkifejezést szolgálja, hogy mindenki egyedi, személyiségéhez illő képet küldött magáról, ám ez nem egy közösségi portál, ahol bármilyen kép megállja a helyét. A profilos, félprofilos, alulnézet-felülnézet stb. nekem annyira nem szimpatikus. Néha egyszerűen komolytalannak találtam egy-egy képet, s így magát az alkotót is nehéz volt komolyan venni. Csak arra próbálok rávilágítani, hogy ez egy irodalmi válogatás, nem pedig egy portfólió, az alkotás lényegesebb, mint a külső, számomra például József Attila sem volt egy Adonisz, de a verseiért élek-halok.

Ezen apró kritikám ellenére úgy gondolom, megéri megvenni ezt a gyűjteményt, kellemes pillanatokat szerez az olvasónak – néhol határozottan jókat tudunk kacagni, másutt könnyezve ismerhetünk rá mások szűrőjén át megmutatkozó világunkra.