Főkép Mikes Kelemen első, Tüskés Gábor gondozásában megjelent breviáriuma hiánypótló mű. Jóllehet a szerző Törökországi levelek című kétkötetes munkája mint a magyar irodalom egyik stílusújító alkotása több kiadást megért, a belőle kiválasztott szemelvények pedig még a középiskolai tananyag részeként az általános műveltséghez is hozzátartoznak (az író nevét legalábbis mindenkinek illik ismernie), a II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel együtt elszenvedett rodostói száműzetés tényén túl igencsak keveset tudunk a francia humanista gondolkodás egyik hazai meghonosítójáról.
 
Méghozzá műfordítóként, a 18. század eleje-közepe francia irodalmának magyarítójaként vitte véghez ezt. Itt érhető egyértelműen tetten, hogy a világirodalom a fordításkultúra révén is hathat egy nemzet irodalmára, hiszen a mintaként látott szövegek elkerülhetetlenül alakítják egy-egy szerző, majd rajta keresztül, áttételesen egy-egy írógeneráció sajátos stílusát. A fordulatok, a mondatszerkezetek, sőt, néhol még a regiszter megválasztása is a világirodalmi példák ki nem mondott útmutatását követheti, ezzel is gazdagítva a magyar irodalmi műveltséget.
 
Ám Mikes Kelemen elsősorban mégsem ezért, hanem valóban a bujdosás, a száműzetés évtizedei alatt elküldött leveleiben megfogalmazott gondolatok miatt izgalmas annyira. Érdekes nyomon követni, miként gondolkodott fejedelméről, miként viszonyult a hazájától való kényszerű elszakadáshoz, mennyire megértővé vált a sajátunktól eltérő szokások iránt, és hogy a muzulmán környezetben miként sikerült megőriznie keresztény hitét és erkölcsét, miközben az önként vállalt unalom és nélkülözés könnyen kikezdhette volna integritását. De a történelmi jelentőségű szolgálat tudata nyilvánvalóan elég erőt adott neki a tűréshez és kitartáshoz.
 
Abba inkább bele sem gondolok, hogy alig kétszáz évvel Mohács után magyar (erdélyi) ember inkább a törökhöz húzott, mint Európához, csupán mert annyira gyűlölte a németeket. No persze elfogadható, voltaképp logikus és kiküszöbölhetetlen, hogy a megváltozott politikai erővonalak mentén új szövetségek kötődnek, és a mai kor emberei inkább tanulhatnának a régiek rugalmasságából, némi visszásságot mégis kiérezhetni a szövetségi hűség „illékonyságából”.
 
Koncentráljunk inkább arra a csodás nyelvezetre, melyet Mikes kialakított írásművészetében, legyen szó fordításról vagy levélről. Mennyire szépen szólnak szavai a „Mi atyánk” általa készített változatában; mennyire gondosan megszerkesztettek mondatai, melyeknek nyelvtana meglehetősen eltér a mai használattól; némely szó és kifejezés pedig mára teljességgel kiveszett a magyar nyelvből, míg másokkal eredetüket és fejlődésüket illetően nem keveset eláruló, régies alakjukban találkozhatunk.
 
Bőven akad megismerni és gyönyörködni való ebben a vékony kis kötetben, amely valóban valamiféle űrt tölt be a mai magyarországi könyvkiadásban azzal, hogy közkinccsé teszi Mikes Kelemen teljes életművének legalább egy apró, de mindenképp széles merítésű szegmensét.