Főkép A soha meg nem írt verseket tartalmazó gyűjteményben feltétlenül ott a helye Troppauer Hümér (az egyik legviccesebb Rejtő által adományozott keresztnév, ami ráadásul az összeesküvésekben hívők szerint alig burkolt utalás Homéroszra) pár örökbecsű remekének. Elvégre az olyan klasszikusok, mint mondjuk a „Hajnali rózsák a Szahara felett”, „Anyám, te vagy árva fiad csillaga”, „Én egy virág vagyok”, „Holnap indul a század csuklógyakorlatra” kikerülhetetlen elemei egy efféle válogatásnak.
 
Hogy ki volt Troppauer Hümér? Egy meg nem értett és saját bevallása szerint módfelett irigyelt költő, átlagosnál nagyobb testi erővel, aminek köszönhetően az író-olvasó találkozói rendre az elviselhetőségnél hosszabbra nyúlnak, de ez sosem gond, lévén a közönség ekkorra már nincs járóképes állapotban. Személyéről egyébként még számos érdekes részlet kiderül Rejtő egyik legjobb krimijében, ami a változatosság kedvéért ismét a francia idegenlégióban játszódik.
 
Természetesen nem a költői sors keserveit élvezhetjük majd háromszáz oldalon keresztül, hanem egy újabb Rejtő-féle szuperhős kalandjain izgulunk. Galamb a társadalom felső harmadából kerül bármiféle köztes megálló kihagyásával az utcára, ahol szaktudás és megfelelő kapcsolatok hiányában egyik napról a másikra tengődik. Amikor első ízben megpillantjuk, éppen kocsmazenészként próbálkozik, amit pár pofon kiosztása után a hallgatóság rezignált tetszéssel fogad. Már itt kiviláglik hősünk szokása, miszerint álcázásként egyszerű közembernek adja ki magát, de erre rendre rácáfol emberfeletti ereje (aki ugye lepofoz egy komplett kikötői kocsmát, és hasonló módon rendet vág a goumier-ek között, az cseppet sem nevezhető átlagjánosnak). Mindez kiváló fizikai állóképességgel és remek egészséggel párosul.
 
Egyedül Poirot szürke sejtecskéi hiányoznak kobakjából, mert ugyan több ízben is nekiveselkedik az éppen aktuális rejtély megfejtésének, de rendre eredménytelenül. Mondjuk tény, Rejtő ezúttal (is) kellőképpen bonyolult fejtörőt talált ki, nem csoda, ha Galamb (ezen a néven ismerik hősünket a „jobb” körökben) nem boldogul vele. Még jó, hogy vannak segítői, akiknek kiléte kezdetben ugyan homályban marad, de mire elhagyjuk az előretolt helyőrséget, minden és mindenki a helyére kerül.
 
A krimiszál mellett a regény nagy erénye a szerzőre jellemző humor, móka és kacagás, s ennek köszönhetően Az előretolt helyőrség méltán szerepel a tíz legkedveltebb Rejtő mű között.
 
„– Harrincourt… - nyögte Spoliansky – én… nem bírom ki… két óráig…
– Ugyan menjen! Két óráig akár pikétet is lehet így játszani. Szájharmonikáról nem is szólva.
– De… nekem tágult aortám van…
– Hát minek jött a Szaharába, ha ilyen előkelő?”