Főkép Eredetileg nem akartam, de mivel Varga Bálint a nyilvánosság előtt ponyvának és a B mozik után B könyvnek titulálta Izing Róbert első regényét, úgy gondolom, senki sem sértődik meg azon, ha magam is így teszek.
 
A Támadás az űrből! ugyanis olyan távol helyezkedik el a sci-fi univerzumban a hard, a klasszikus vagy az aranykor legjobb műveitől, amennyire ez fizikailag csak lehetséges. Szerzőnk nyilvánvalóan nem kíván az emberiség és a tudomány viszonyának lehetséges ellentmondásain moralizálni, miként a műfajt sem kívánja alapjaiban megújítani, sőt, még a magyar nyelv javítását sem tartja szívügyének. Célja csupán a szórakozatás. Igen, CSAK ennyi, nagy pont van a mondat végén, nincs de, nincs apróbetűs kiegészítés, hivatkozás a nagyszülőkre vagy az iskolás évekre, felmenőkre, ivócimborákra.
 
Mindezek ellenére – valóban elég hihetetlenül hangzik – elsőkönyvesként senkihez sem hasonlít a hazai mezőnyben. Rövid agytorna után két „elődöt” nevezek meg, akik bizonyos értelemben ugyanezt művelték, de egészen más felfogásban és célzattal, egyszóval Dévényi Tibor (Hová lett Artúr?) humora, valamint Tokaji Zsolt (Turulfi) tisztelgése az ámerikai szuperhősök előtt csak arra jó, hogy felkészítse az olvasót egy egészen más élményre, mint amit általában a sci-fi szerzőktől megszokhattunk.
 
De mit is kapunk? Elsősorban végtelen lazaságot, világméretű ufóinváziót, magyaros virtust, a szereplőktől közepes szellemi színvonalat (kivéve két egyént), reklámokon és tévésorozatokon nevelődött kulturáltságot, amerikai butaságot, és még számos ehhez hasonló közhelyet, sablont, amelyekből mégis összeáll a történet, ami letehetetlenül vágtat az utolsó oldal felé, hogy pár emlékezetes beszólást és hasonlatot maga mögött hagyva új áldozatok felé száguldjon.
 
Mindazonáltal botorság lenne szerzőnket felületességgel vádolni, mivel művében elhelyezett pár utalást, illetve epizódot, amelyek jelzik: a háttérben kiművelt, de legalábbis tájékozott intellektus rejtezik. Kezdve a magyar Űrerő gépeinek elnevezésétől (Pumi), ami nyilvánvalóan a Magyar Királyi Légierő Pumáira (vadászrepülőire) utal. A könyvbéli magyar űrprogram központi figurája Baradlay professzor – nem gondolom véletlennek, hogy Jókai mára kötelező olvasmánnyá patinásodott regényében is így hívták azt a családot, akik nélkül ma már elképzelhetetlen március 15-e megünneplése. Vagy ott van a címlapon látható robot, ami nagyon hasonlít a Tiltott bolygó című film gépezetére – s mint az köztudott, eme film ötletét Shakespeare-től nyúlták. De említhetem a „magyarok lézerétől” részt is, amit emlékeim szerint első ízben A korona hatalma című könyvben olvastam.
 
Összességében a Támadás az űrből! mégsem haladja meg a bevezetőben említett ponyvák színvonalát. Emberi gyengeségekkel/hibákkal rendelkező hősei bizony hajlamosak rosszul dönteni, avagy utólag megbánt lépésekkel feleslegesen bonyolítani életüket:
„Dávid tegnap éjjel sejtette, hogy nem lesz jó vége hat másodperc alatt százra gyorsulva inni a pálinkát, de Anna olyan energiával vetette magát a bulizásba, hogy ha rákötöttek volna egy kábelt, fél Európát elláthatta volna árammal. Linda, Anna barátnője egész este szóval tartotta Dávidot, úgyhogy nem volt ideje foglalkozni Annával. Egyszer finoman figyelmeztette, hogy kicsit lassíthatna, de a már láthatóan spicces Anna elkapta az ingjét, és közel húzta magához. A zene dübörgött, Anna pedig egészen közel hajolt a fiúhoz, aki először a lány csillogó ajkaira pillantott, aztán a szemébe nézett, ami úgy ragyogott, mint egy csomó drágakő egy tó fenekén. „Te csak nem félts engem”, súgta Dávid fülébe Anna, aztán otthagyta a fiút, és beáll a táncolók közé. Pár órával később, miután a Muráti falának támaszkodva kidobta a taccsot, Anna úgy festett, mint egy bukott angyal, valami azték legendából, Dávid meg csak bámulta a lányt, akinek a tekintete fátyolos volt a rókázástól, a szétfolyt szemfestéktől úgy nézett ki, mint egy meggyötört férfifaló, telt, hullámzó mellei között pedig izzadság fénylett. És láthatóan azt se tudta, hol van. Hibátlan a csaj, gondolta Dávid.”
 
Ráadásul a cselekmény mozgalmassága, no meg a laza párbeszédek érdekében Izing Róbert a lehető legkevesebbet foglalkozik a háttér, a környezet leírásával. De ez a tény valahogy még jól is áll a regénynek.
 
Két apróságot kell megemlítenem, amivel nem vagyok kibékülve. Egyrészt valahol a történet elején az egyik űrpilóta, aki civilben DJ, hardcore trash zenét emleget. Amivel csak az a baj, hogy ez ebben a formában inkább kínos, mintsem trendi, hiszen vélhetően thrash-re gondolt. A másik zavaró tényező az ufók leírása. Nem tudom miért, de ezeknél a részeknél, főként a giga támadás előtti oldalak esetében nagyon zavart, hogy ugyanolyan laza stílusban és teljesen földi hasonlatokkal megtűzdelve írt róluk Izing Róbert, mint a magyar űrpilótákról.
 
A könyvet eme apróságok ellenére nyugodt szívvel és lelkesen ajánlom mindazoknak, akik szeretnek röhögni, kedvelik a sci-fit, imádják az ismerős környezetben játszódó történeteket, akik szerint helyénvaló eljátszadozni a magyarság világmegváltó szerepéről, és egy kiadós pofozkodásnál/lövöldözésnél nincs jobb délutáni időtöltés. Ráadásul mindezt egy elsőkönyves szerzőtől kapjuk, akire, ha így folytatja, legalább olyan diadalút vár, mint mondjuk Molnár Évára (Vavyan Fable).
 
Utolsó ráadásként még annyit, hogy mindezeken túl Izing Róbert megajándékoz bennünket egy történettel a történetben, ami ugyan első olvasatra két kínai szerelmesről szól, de szerintem sokunkban mint az igaz szerelem bájos esete rögzül majd, amit alkalmas környezetben élvezettel osztunk meg ismerőseinkkel.
 
Egyszóval ilyen még nem volt, de remélem lesz még.
Addig is: Izgalom! Feszültség! Csészealjak!

Részlet a regényből