FőképAz 1926-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, Grazia Deledda jóformán ismeretlen a magyar olvasók előtt – regényei közül mindössze egy jelent meg magyarul, a most a Metropolis Media Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára sorozatában is olvasható Szerelemből gyilkolt. Pedig az írónő szűkebb hazájában, Szardínián szinte „nemzeti írónak” számít, a szárd nép és nyelv egyik legnagyobb krónikásaként tartják számon, számtalan regényében és elbeszélésében foglalkozott a szárd parasztok életével, írásai alapján Olaszországban film is készült.
 
A Szerelemből gyilkolt az írónő pályafutásának elején, 1908-ban íródott, ám legfontosabb témái már itt is megjelennek: a paraszti élet, a vidéki kisközösségek mindennapjai, az egzisztenciális és hitbeli válság, a végzetszerűség, a sorssal való szembeszegülés hiábavalósága. A verizmus képviselőjeként Deledda a maga valójában ábrázolja a mindennapi életet, szépítés és parasztromantika nélkül, annak nehézségeivel együtt, ahogy az embereket is gyarlóságaikkal, kicsinyességükkel együtt jeleníti meg. Talán ennek is köszönhető, hogy könyvét nem lehet távolságtartás nélkül olvasni: nincs egyetlen szerethető, szimpatikus szereplője sem, se szép tája, vagy egy boldogító eseménye – ebben a regényben minden drámai.
 
Ez a túlfokozott drámaiság hordoz magában némi színpadiasságot, ám ezt nem tudom a szerző szemére vetni, hisz a nagy sorstragédiák valahol mindig színpadiasak – márpedig Deledda regénye igazi sorstragédia, egy korlátok között vergődő egyszerű lélek kanosszajárása, aki számtalan félreértés, rosszul felfogott önérdek és a másik által meg nem érdemelt segíteni vágyás miatt egész életében bűnhődik egy bűnért, amit a helyében tán sokan ugyanúgy elkövettek volna.
 
Maga a történet egyszerű, mondhatni kiszámítható, ahogy a végkifejletet illetően sem lehetnek kétségeink: egy elszegényedett nemesi családot ismerhetünk meg, ahol a nagyszülők körömszakadtáig őrzik őseik hagyományát, és a régi dicsőség és vagyon romjain próbálnak büszkén túlélni, míg a mindenki által léhűtőnek tartott unokájuk próbál újabb és újabb kölcsönöket szerezni, hogy megmentse a családi birtokot az elárverezéstől – amitől könnyű szerrel megóvhatná őket a náluk lakó nagybeteg nagybácsi, aki azonban önzése és az unoka iránt táplált gyűlölete miatt nem hajlandó segíteni.
 
A fiatalúrba szerelmes cselédlány, az egyébként családtagként kezelt Annesa elkeseredésében az egyetlen számára látható utat választja, hogy segítsen megmenteni gazdáit: megöli a mindenki által gyűlölt beteget – ám tette a nincstelenné válásnál is kegyetlenebb helyzetbe sodorja a családot. A falu kiveti őket magából, rágalmazás és letartóztatás követik egymást, Annesa pedig mindenki szemében a gonosz megtestesítője lesz. Amiben Deledda remek, az a gyanút, majd a bűntettről való megbizonyosodást követő reakciók megjelenítése: az addig közkedvelt, áldozatkészsége és dolgossága miatt becsült és maguk közé befogadott cselédlány egy perc alatt válik pusztító démonná, bibliai kísértővé, haszonleső gyilkossá – az addig megvetett és gyűlölt beteg nagybácsi pedig halálában felmagasztosul.
 
Lélektanilag nagyon érdekes regény, Annesa benső vívódása, hogy feldolgozza a bűnt, amit elkövetetett, és a falusiak reakciói a lány tettére egyaránt hitelesek; és képet adnak nem csak a tudatlanságból fakadó korlátoltság romboló hatásáról, hanem a tradicionális kisközösségek oly könnyen ítélő világáról is. Deledda ebben a korai regényében megcsillant valami kiemelkedőt, a magam részéről szívesen olvasnám a későbbi műveit – ez az egy kevés ahhoz, hogy meg lehessen ítélni általa egy Nobel-díjas író munkásságát.