Jens Christian Grondahl: Piazza Bucharest
Írta: Makai Nóra | 2011. 05. 19.

A történet főszereplője Elena, a hányattatott sorsú román lány, és Scott, a kifürkészhetetlenül visszafogott, mégis végtelenül egyszerű amerikai férfi. Találkozásuk véletlenszerű, valahogy mindkettejüket egy adott pillanatban épp egy helyre sodorta az élet, esetlegesen, tervezetlenül. Egymásba botlanak, és sorsuk – egy időre – összefonódik. Nem az elsöprő szerelem, nem a hű barátság, nem a munka, és még csak nem is egy baleset hozza őket össze – egyszerűen csak ugyanarra sodródnak, ahogy a történelem hömpölyög körülöttük.
Mindkettejüknek meg van a maga története; hol eseménytelenebb, hol megrázóbb darabkákból áll össze a kép, amely valójában olyan ködös, hogy nem csupán egymással nem képesek megosztani életük terheit, hanem ők maguk is elvesznek benne. Bizonytalanok és félénkek, akár a gyerekek, vagy a korszak, amiben élnek, de éppúgy teli vannak vágyakkal és reményekkel, nagy ideákkal és eszmékkel.
A történet filmszerűen pereg, épp csak felvillan egy-egy kép a múltból, belefolyik a jelenbe, tér és idő összemosódik. A romantika bája és szomorúsága, a realizmus keserű életszerűsége, a modernizmus megbomlott szerkezete keveredik a regényben.
„A valóban nagy művészet abban áll, hogy az észrevétlen, látszólag jelentéktelen, talán egyenesen banális és megvetett dolgokból hoz ki valamit.” – Az író letisztult ars poeticájának kivételes, magával ragadó példája e könyv.
A kötet itt is megvásárolható