Alberto Szpunberg: Antonín Dvořák
Írta: Galamb Zoltán | 2011. 05. 06.
Ki ne ismerné Antonín Dvořák nevét, vagy híres, „Az Újvilágból” alcímű kilencedik szimfóniáját, netán a h-moll csellóversenyt, vagy a gyakorta Csajkovszkij vonósszerenádjával együtt rögzített E-dúr szerenádot? Annál kevesebbet tudunk viszont a komponista életéről. Ez azonban egyáltalán nem véletlen, hiszen a zenei értelemben vett cseh nemzeti romantika leghíresebb képviselője – és Bedřich Smetana mellett egyik megteremtője – példásan józan életet élt, s mindig a hit, a szeretet és a haza szentháromságát szem előtt tartva dolgozott, tevékenykedett.
Dvořák nem gyűjtött maga köré őt félistenként tisztelő rajongókat és folytatott az egyház által nehezen szentesíthető viszonyt férjes asszonyokkal, mint, mondjuk, Liszt Ferenc, nem voltak forradalmi, a zenés színpadot alapjaiban megváltoztatni szándékozó tervei, mint Richard Wagnernek, és nem is volt különc, a szélesebb közönséget inkább kizáró szokásai, mint Fréderic Chopin-nek, vagy kísérelt meg öngyilkosságot, mint Robert Schumann. Cseh létére inkább a németek fegyelmezettsége jellemezte, ahogy egykor a mintaszerű családi életet élő kántort, Johann Sebastian Bachot, vagy a Dvořák zenéjére nagy hatást gyakorló Johannes Brahmsot.
Persze nem volt teljesen eseménytelen ez a mindenképp tartalmas, ha nem is viharos élet, már csak az utazások, a cambridge-i díszdoktorrá avatás és a híres szimfónia megírásához ihletet adó amerikai évek miatt sem. Ám az egyetlen nem mindennapi szokásnak, az egyetlen hóbortnak a mozdonyok iránti vonzódása tekinthető – Dvořákot ugyanis az egyik első „trainspotter”-ként tartják számon, aki szinte mániásan jegyezgette a helyi állomásra befutó mozdonyok azonosító számát.
Ugyanakkor már csak a fenséges zene miatt érdemes kézbe venni a kötetet, hogy a Királyi Filharmonikusok példaértékűen szép előadásában élvezhessük a 9. szimfónia régi afro-amerikai és indián népzenék motívumkincsét idéző, ámde az eredeti forrásokból sosem közvetlenül kölcsönző dallamait, valamint a zseniális hangszerelési megoldásokat. Nem véletlen ugyanis, hogy Brahms nem egy magyar táncát Dvořák zenekari adaptációjában, s nem az eredeti zongorás változatban ismerjük és kedveljük ma is.
Ezen kívül – és ez üdítő újításnak hat a sorozatban – nem kizárólag a „nagy” mű szerepel a CD-mellékleten, hanem két vidám, némelykor egyenesen táncos hangulatú, rövidebb darab is, hogy valamennyivel átfogóbb képet kaphassunk a cseh géniusz muzsikájáról. Önmagában e két „bónusz” kompozíció miatt is a sorozat különösen értékes darabjának tetszik a kötet, ám az sem elhanyagolható, hogy eddig ez tűnik a legátgondoltabb, legösszeszedettebb írásműnek a gyűjtemény hat könyve közül.
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-4. 9. e-moll szimfónia op. 95 („Az Újvilágból”)
5. Karnevál-nyitány op. 92
6. Scherzo capriccioso op. 66
Előadók:
Royal Philharmonic Orchestra
Paavo Järvi – karmester
Dvořák nem gyűjtött maga köré őt félistenként tisztelő rajongókat és folytatott az egyház által nehezen szentesíthető viszonyt férjes asszonyokkal, mint, mondjuk, Liszt Ferenc, nem voltak forradalmi, a zenés színpadot alapjaiban megváltoztatni szándékozó tervei, mint Richard Wagnernek, és nem is volt különc, a szélesebb közönséget inkább kizáró szokásai, mint Fréderic Chopin-nek, vagy kísérelt meg öngyilkosságot, mint Robert Schumann. Cseh létére inkább a németek fegyelmezettsége jellemezte, ahogy egykor a mintaszerű családi életet élő kántort, Johann Sebastian Bachot, vagy a Dvořák zenéjére nagy hatást gyakorló Johannes Brahmsot.
Persze nem volt teljesen eseménytelen ez a mindenképp tartalmas, ha nem is viharos élet, már csak az utazások, a cambridge-i díszdoktorrá avatás és a híres szimfónia megírásához ihletet adó amerikai évek miatt sem. Ám az egyetlen nem mindennapi szokásnak, az egyetlen hóbortnak a mozdonyok iránti vonzódása tekinthető – Dvořákot ugyanis az egyik első „trainspotter”-ként tartják számon, aki szinte mániásan jegyezgette a helyi állomásra befutó mozdonyok azonosító számát.
Ugyanakkor már csak a fenséges zene miatt érdemes kézbe venni a kötetet, hogy a Királyi Filharmonikusok példaértékűen szép előadásában élvezhessük a 9. szimfónia régi afro-amerikai és indián népzenék motívumkincsét idéző, ámde az eredeti forrásokból sosem közvetlenül kölcsönző dallamait, valamint a zseniális hangszerelési megoldásokat. Nem véletlen ugyanis, hogy Brahms nem egy magyar táncát Dvořák zenekari adaptációjában, s nem az eredeti zongorás változatban ismerjük és kedveljük ma is.
Ezen kívül – és ez üdítő újításnak hat a sorozatban – nem kizárólag a „nagy” mű szerepel a CD-mellékleten, hanem két vidám, némelykor egyenesen táncos hangulatú, rövidebb darab is, hogy valamennyivel átfogóbb képet kaphassunk a cseh géniusz muzsikájáról. Önmagában e két „bónusz” kompozíció miatt is a sorozat különösen értékes darabjának tetszik a kötet, ám az sem elhanyagolható, hogy eddig ez tűnik a legátgondoltabb, legösszeszedettebb írásműnek a gyűjtemény hat könyve közül.
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-4. 9. e-moll szimfónia op. 95 („Az Újvilágból”)
5. Karnevál-nyitány op. 92
6. Scherzo capriccioso op. 66
Előadók:
Royal Philharmonic Orchestra
Paavo Järvi – karmester