Mörk Leonóra (szerk.): A vámpír vonzásában
Írta: Makai Nóra | 2011. 05. 03.
A Mörk Leonóra által szerkesztett kötet az évek óta egyre fokozódó vámpír-őrületet igyekszik körbejárni a felkért pszichológusok és más lélekbúvárok segítségével. Természetesen a kötet éppúgy meglovagolja a manapság divatos vámpír-vonulat népszerűségét, mint a legalább annyira felkapott szakértők nevét, így aki már ismeri és szereti Bagdy Emőke vagy Csernus Imre írásait, az ebben a kötetben sem csalódhat, bár aki hallgatott már valaha is pszichológiát, legfeljebb kultúrtörténeti érdekességekkel találkozhat az olvasás során.
Mörk Leonóra átvezető írásai ugyanis jó áttekintést adnak a vámpirizmus történetéről, egészen a jelenség kezdetétől napjainkig. Mert valójában a vámpír-mánia nem az Alkonyat tetralógiával kezdődött, hanem már századokkal korábban megjelent a rémisztő vérszívók alakja, csupán akkoriban még nem volt semmilyen szexi felhangja a vámpírlétnek, míg manapság sokan valóságos szex-szimbólumnak tekintik a vámpíros filmek és sorozatok szereplőit. Hogy miért történt ez a változás, arra keresik a választ a kötet szerzői, ki-ki a maga szakterületére és gyakorlatára támaszkodva.
Jakabffy Éva pszichológus írása egészen általános gondolatokat fogalmaz meg a vámpír-rajongásról, bár stílusa számomra nagyon erőltetett és tudományoskodó. Ezzel együtt nagyjából összefoglalja, miért lehetnek manapság vonzóak a sötét lények az epekedő lányok seregének.
Szondy Máté az irracionalitás, a rettegés, a hallhatatlanság és az elszigeteltség témáit járja körül pszichológusi szemmel, a való életből vett fórumhozzászólásokkal megfűszerezve. Megdöbbentő, hogy mit ki nem váltanak az emberekből a vámpírfilmek, bár véleményem szerint minden kornak megvoltak a maga divatjai, mániái, ez se sokban különbözik.
Bagdy Emőke a maga szeretetteljes stílusában férfi-női kapcsolatokról ír, az emancipáció félresiklásáról, a szétesett családokról és a nemi szerepmodellek hiányáról, amelyek szerinte elvezettek az idealizált, kicsit feminim, sokszor hipermaszkulin férfiakért való rajongáshoz.
Soma Mamagésa írása kedvére lehet az ezotéria és spiritualitás kedvelőinek, mivel az energiák csak úgy áramlanak jobbra-balra a cikkben. Bár nem vagyok nagy rajongója sem a kineziológiának, sem az energiaáramoltatásnak, mégis egészen olvasmányos és elgondolkodtató volt az írás.
Singer Magdolna thanatológus a halál megkísértéséről ír, a darkokról, a gótokról és más szubkultúrákról, akik szembenéznek a halálfélelemmel. A téma ellenére nagyon kellemes olvasmány volt, a szerző szeretetteljes, érdeklődő, nyitott stílusa magával ragadó.
Csernus Imre írása erőteljes és könyörtelen, ahogy már máskor is tapasztalhattuk tőle, a vámpír-imádat szerinte csupán a mindennapos társas vérszívásnak a nyilvános megjelenése, az általános emberi tökéletlenségnek.
Végezetül Feldmár András pszichoterapeuta meséli el, hogyan is áll az ember a vér motívumával, a csókkal és a harapással, a szeretettel és a szeretet hiányával, egyszóval a vámpírizmus hogyan jelenik meg a mindennapokban.
Összességében a kötet egy kellemes, sokszor elgondolkodtató összefoglalása a vámpír-rajongás jelenségének, és bár nem különösebben lehengerlő, betekintést nyújthat egy sötétebb világba, vagy akár saját lelkünk árnyoldalába.
Mörk Leonóra átvezető írásai ugyanis jó áttekintést adnak a vámpirizmus történetéről, egészen a jelenség kezdetétől napjainkig. Mert valójában a vámpír-mánia nem az Alkonyat tetralógiával kezdődött, hanem már századokkal korábban megjelent a rémisztő vérszívók alakja, csupán akkoriban még nem volt semmilyen szexi felhangja a vámpírlétnek, míg manapság sokan valóságos szex-szimbólumnak tekintik a vámpíros filmek és sorozatok szereplőit. Hogy miért történt ez a változás, arra keresik a választ a kötet szerzői, ki-ki a maga szakterületére és gyakorlatára támaszkodva.
Jakabffy Éva pszichológus írása egészen általános gondolatokat fogalmaz meg a vámpír-rajongásról, bár stílusa számomra nagyon erőltetett és tudományoskodó. Ezzel együtt nagyjából összefoglalja, miért lehetnek manapság vonzóak a sötét lények az epekedő lányok seregének.
Szondy Máté az irracionalitás, a rettegés, a hallhatatlanság és az elszigeteltség témáit járja körül pszichológusi szemmel, a való életből vett fórumhozzászólásokkal megfűszerezve. Megdöbbentő, hogy mit ki nem váltanak az emberekből a vámpírfilmek, bár véleményem szerint minden kornak megvoltak a maga divatjai, mániái, ez se sokban különbözik.
Bagdy Emőke a maga szeretetteljes stílusában férfi-női kapcsolatokról ír, az emancipáció félresiklásáról, a szétesett családokról és a nemi szerepmodellek hiányáról, amelyek szerinte elvezettek az idealizált, kicsit feminim, sokszor hipermaszkulin férfiakért való rajongáshoz.
Soma Mamagésa írása kedvére lehet az ezotéria és spiritualitás kedvelőinek, mivel az energiák csak úgy áramlanak jobbra-balra a cikkben. Bár nem vagyok nagy rajongója sem a kineziológiának, sem az energiaáramoltatásnak, mégis egészen olvasmányos és elgondolkodtató volt az írás.
Singer Magdolna thanatológus a halál megkísértéséről ír, a darkokról, a gótokról és más szubkultúrákról, akik szembenéznek a halálfélelemmel. A téma ellenére nagyon kellemes olvasmány volt, a szerző szeretetteljes, érdeklődő, nyitott stílusa magával ragadó.
Csernus Imre írása erőteljes és könyörtelen, ahogy már máskor is tapasztalhattuk tőle, a vámpír-imádat szerinte csupán a mindennapos társas vérszívásnak a nyilvános megjelenése, az általános emberi tökéletlenségnek.
Végezetül Feldmár András pszichoterapeuta meséli el, hogyan is áll az ember a vér motívumával, a csókkal és a harapással, a szeretettel és a szeretet hiányával, egyszóval a vámpírizmus hogyan jelenik meg a mindennapokban.
Összességében a kötet egy kellemes, sokszor elgondolkodtató összefoglalása a vámpír-rajongás jelenségének, és bár nem különösebben lehengerlő, betekintést nyújthat egy sötétebb világba, vagy akár saját lelkünk árnyoldalába.