101 gengszter film
Írta: Galgóczi Tamás | 2011. 05. 02.

Egyetlen kritériumhoz ragaszkodnak következetesen a szerzők, csak gengszterekkel, vagyis a szervezett alvilág tagjaival foglalkozó filmek közül válogattak. Így nem találunk egyetlen magányos útonállót vagy sorozatgyilkost sem a listán, miként furmányos krimik sincsenek köztük. Ezért aztán ne is keressük az „M – egy város keresi a gyilkost”, vagy ami kicsit meglepő volt elsőre, A máltai sólyom című klasszikust.
Persze egy pillanatig se aggódjunk, hiszen így is volt miből válogatni, s bár szomorúan konstatáltam, mennyi mindent nem láttam eddig, azért néhány kedvencem szerencsére másnak is tetszett. Például Kitano pár opusza vagy a kikerülhetetlen Ponyvaregény, amelyről kiderült, hogy nincs előzmények nélkül, mert ezt a darabos történetmesélést már más is használta évekkel korábban, csak az nem lett ekkora durranás.
Amin azonban teljesen meglepődtem az a Bugsy Malone című frenetikus paródia, amihez fogható nem készült még egy (mondjuk nehéz is lenne). Alan Parker ezúttal is zseniálisat alkotott, a gyerekszereplőkkel előadott gengszterháború, a pedálos kocsikkal, a musicalbetétekkel, a habkilövő fegyverekkel – olyan mozi, amit mindenkinek látnia kell. Vicces módon ez a paródia akkor is működik, ha valaki nem ismeri sem a meghivatkozott filmeket, sem pedig az alapnak felhasznált gengszterek életét.
A másik meglepetés pedig akkor ért, amikor eljutottam az 1948-as évhez, és az itt felsorolt filmek között megláttam Kurosawa Akira alkotását, A részeg angyalt. Simán elfelejtettem, hogy pár évvel a világhírt érő A vihar kapujában előtt ilyen mozikat is készített.
Ha rajtam múlik, biztosan nem válogatom be a Megkövült erdő című megfilmesített színdarabot a listába, mert hiába játszanak benne nagynevű színészek (Leslie Howard és Bette Davis), mai szemmel dögunalom, amit a vásznon művelnek. A produkciót egyedül Humphrey Bogart menti meg, aki ezúttal gengsztert játszik, és élettel tölti meg a jeleneteit (amelyekből egyébként sajnálatosan kevés van).
A kötet alapján nyilvánvaló, hogy az amerikaiak és az angolok uralkodnak ebben a műfajban, a franciák, németek, japánok, stb. hozzájuk képest csak alkalmi látogatók erre, s azon egy pillanatig sem csodálkoztam, hogy magyar alkotás szóba sem került. Már csak a 101 háborús film van hátra ebből a sorozatból – kíváncsian várom.