Főkép 1945 után pár Rejtő mű meglehetős késéssel került újra a boltokba. Ezek közé tartozik például a korábban már említett Vanek úr Párizsban című regény, ami egyesek szerint olvashatatlan, ami talán kissé túlzás, de a szerző halála után minden bizonnyal mások fejezték be, és ennek következtében messze van a korábbi művek színvonalától. Ebbe a kései újrakiadás kategóriába tartozik a Bradley Tamás visszaüt című légiós szösszenet is, ami csak 1976-ban került ismét a könyvesboltokba, az akkor egyedüliként ilyesmire vállalkozó Magvető Kiadó népszerű Albatrosz könyvek sorozatában. Bár az előbb említettnél sokkal jobb, nem éri el a Három testőr, vagy az általam sokra tartott Csontbrigád szintjét.
 
„Talán még sohasem volt olyan pánik az őserdőben, mint amilyent a „Dalol a vadon” című film elkészítésére érkező filmesek idéztek elő. Söpkéz volt ekkor az őserdő legfélelmetesebb vadja. Mikor a philadelphiai állathangutánzó először bődült bele a megafonba, tigrisek és oroszlánok riadtan menekültek, a párducok vackaikba bújtak, a rinocéroszok addig maradtak víz alatt, amíg csak a tüdejük bírta, és az óriásgorilla hetekig rohant üldözési mániában, míg egy távoli dombon kimerülten roskadt össze, kezében egy segédrendező bal lábával.”
 
Tigrisek Afrikában? Rinocérosz a víz alatt? Eddig sem a földrajzi vagy biológiai hitelességért szerettem Rejtő könyveit, de ez azért erős túlzás. Már megint egy félkész kézirat került kiadásra, vagy csupán a szerkesztő tartott kávészünetet? Nem tudom, de nyilvánvalóan elkelt volna egy gondos kéz, amely kigyomlálja a felesleges marhaságokat a regényből. Miért van az, hogy dacára az efféle nyilvánvaló pongyolaságoknak, mégsem veszi senki a fáradságot és teszi „tisztába” a regényt? Szerintem ez nem tiszteletlenség lenne az íróval szemben, hanem inkább gesztus az olvasók felé.
 
A regény egyébként ezeket az apróságokat, no meg a befejezést leszámítva tetszik, köszönhetően zsenge ifjúkorom rögzült emlékeinek, amelyek szerint Bradley Tamás egy igazi cool figura, aki rettenthetetlenül néz szembe a halállal, és a következményekkel nem törődve mindenkit lepofoz, ha úgy érzi sérelem érte légiósi mivoltában.
A történet szokás szerint bosszúról és szerelemről szól, no meg néhány jellegzetesen rejtői figuráról (Krakauer például) és van benne pár emlékezetes párbeszéd is, valamint ebben található Tuskó Hopkins szökései mellett a legviccesebb és legdurvább menekülés a légióból.
 
Egy biztos, akik imádják Rejtő sivatagi történeteit, azok számára ez is kötelező darab – az ifjabb generációk azonban ne ezzel kezdjék az ismerkedést, hanem mondjuk a Láthatatlan légióval.