Főkép
 
„Az építészet formálja a teret, a tér pedig az emberek életét és őket magukat. Vilnius kontrasztokkal teli és igencsak színpadias; Joszif Brodszkij „megszámlálhatatlan angyaliról” beszélt – ott van belőlük az oromzatokon, még több az oltárokon, mind élénken gesztikulálnak, csoportokat és színpadi beállításokat alkotnak, néha úgy tűnhet, hogy csatlakoznak hozzájuk az ég igazi lakói. Lehet, hogy a városnak ez a szelleme működött közre abban, hogy a litván színház ma talán az egyik legkreatívabb és leginkább újító szellemű Európában. A vilniusiak temperamentumos jellemükről voltak híresek, mindig több nyelven beszéltek, nem volt köztük hiány bevándorlókból és menekültekből, a hét helyi nemzetet mindig kiegészítették a más nemzetiségű jövevények, akik között angolok, spanyolok vagy finnek is voltak.”
 
A könyv kapcsán az jutott elsőként eszembe, hogy nálunk miért nem jelent meg a Vilniushoz hasonló mű? Mi kellene ahhoz, hogy egy jó tollú építész, aki ráadásul realista és minden túlzásoktól mentes, egyszerre európai és mégis magyar, szóval egy humanista vagy egyszerűen csak jólnevelt értelmiségi megírja Buda-Pest történetét, az őskortól egészen napjainkig? Végigvenné a különféle korokból itt maradt romokat és épületeket, s ezzel együtt a magyarság sorsáról is beszámolna, mikor voltunk fenn, mikor lenn, és miért volt annyi bajunk a szomszédokkal. Ez egyszerre lenne újszerű, megalapozott és talán számunkra is kiderülne, mit jelent magyarnak lenni és miért is jó ez – garantáltan beszélgetésre, gondolkodásra ösztönözne bennünket.
 
Ha már létezik ilyen mű, akkor meg miért nem szerepel a sikerlisták élén, miért nem írnak róla az újságok… de, szerintem nincs ilyen könyvünk. A litvánoknak mindezt megírta Tomas Venclova. A legszebb az egészben, hogy ő nem építész, hanem költő, fordító, író, tanár és nem utolsó sorban litván – aki mindezeken túl még európainak is vallja magát. Módfelett büszke hazájára, származására, és miközben jóízűen mesél Litvánia múltjáról, arra is képes, hogy a nemzete által elkövetett hibákat és bűnöket is szóvá tegye.
 
Könyve egyszerre szórakoztató és informatív, humanista szemlélettel tárgyalja az évszázadokat, ugyanannyi időt szentel annak a kornak, amikor hazája nagyhatalom volt, mint amikor tagköztársaságként Moszkvából diktáltak nekik. Beszél a partizánharcokról (ami náluk az ötvenes évek elejéig tartott) és a rendszerváltásról is. De igazából nem is a részletek miatt érdemes elolvasni könyvét, hanem azért az összhatásért, ami az utolsó lapok után érlelődik az olvasóban.

Részlet a könyvből