Főkép Vámos Miklós könyvéről nagyon nehéz írni, hiszen szinte lehetetlenség szavakba foglalni azt is, hogy mit jelent számunkra a családunk, a múltunk és a gyökereink. Találhatunk rá persze közhelyes, elcsépelt kifejezéseket, de ezek meg sem közelítik azt, amit valójában érzünk. És most valahogy én is így vagyok, hiszen mégiscsak le kéne írnom, hogy miért vettem elő újra és újra ezt a könyvet, miért sírtam rajta, miért is éreztem sokszor azt a szívbemarkoló fájdalmat olvasás közben, és mindezek mellett miért is tartom nagyszerű és gyönyörű regénynek.
 
Az Apák könyve tizenkét generáció történetét foglalja magában egészen az 1700-as évektől kezdve napjainkig bezáróan. Minden fejezet egy-egy élet történetét meséli el, és az ő szemükön keresztül lehetünk tanúi a korok lassú változásainak, a történelem szörnyű eseményeinek, amikor az egész világ kifordult önmagából. A család gondosan ápolja hagyományait, mélyen tiszteli őseit, ám a véres XX. századot már csak a múlt megtagadásával és a felejtéssel képesek túlélni. De vajon a gyökerét elvesztett fa valóban képes-e az életre?
 
Kezdetben nem hittem volna, hogy egy egész életet meg lehet írni negyven oldalban, féltem attól, hogy erre kevés ennyi lap. De Vámos megmutatta, hogy ez igenis lehetséges. Egy élet teljességének a bemutatása nem a részletekben rejlik, nem attól nyerünk teljes képet valakiről, hogy szinte minden mozdulatát megismerjük. Mindenki életének van egy kvintesszenciája, amely meghatározza sorsát, cselekedeteit, és saját magát is. Nehéz megragadni, hogy ez mit is rejt valójában, de ha ezt megismerjük, akkor az élettörténetet is teljesnek érezzük, nem hiányolunk semmit a lapokról.
 
A regény egy nagyon erős kezdéssel indul, Kornél ősapa kálváriáját meséli el, hogy hogyan is élte túl falujának feldúlását, hogyan lett ő az egyetlen túlélő. Kegyetlenség, embertelenség jelenik meg már az első oldalakon, amit számomra nagyon nehéz volt olvasni, ez volt az egyik fejezet, amit sokszor félbehagytam, mert nem bírtam ki könnyek nélkül. De ez alapján ne gondoljuk, hogy az Apák könyve csak szenvedésről és kegyetlenkedésekről szól, mert ez hiba lenne. Ahogy a történelemben vagy a mi életünkben, ebben a regényben is a viharos éjszaka után mindig kisüt a nap, ami erőt ad, hogy képesek legyünk elviselni az újra eljövő sötétséget.
 
Az első pár fejezet főszereplő-váltásánál kicsit nehéz volt felvennem a fonalat, hogy ki is ő, mikor és kinek a kije, de aztán belerázódtam a történet ritmusába, megszoktam, hogyha egy fejezet véget ér, ugrunk egy generációt, és egy teljesen más élettel, más személyiséggel találom szembe magam, aki nem feltétlen folytatja az elődje által megkezdett utat.
 
Bevallom, nem vagyok nagy rajongója a kortárs magyar irodalomnak, de ez a könyv meggyőzött arról, hogy érdemes keresgélni, mert igazi kincsekre akadhatunk. Az Apák könyve ilyen. Olyan élményt nyújt, amit egyetlen más külföldi regény sem képes. Nem csak a történet, hanem a nyelvezet tekintetében is, hiszen a regényben nem csupán a történelem, hanem a magyar nyelv változásait is megtapasztalhatjuk, ahogy az archaikustól eljutunk a mai szóhasználatig.
 
Vámos Miklós regénye egy igazi csoda, amiről mesélhetünk, beszélhetünk akár órákon keresztül, de mégis vannak benne olyan dolgok, amik kimondatlanul, kimondhatatlanul maradnak meg bennünk. Amit átadott a könyv, csak nekünk. És ezt az érzést bármilyen nyelv bármilyen szava se képes visszaadni, mert ez a miénk. Csak a miénk.