FőképMég mindig nem olvastam Hassel minden könyvét, bár lassan a jelenleg 14 kötetes életmű végére érek. Továbbra is azt mondom, hogy bár sosem fog irodalmi Nobel-díjat kapni, megkerülhetetlen krónikása a második világháborúnak, mindannak a szenvedésnek, amit a résztvevő katonák (és civilek) átéltek.

Az eddigi regényekből egyvalamit nagyon hiányoltam, nevezetesen Sztálingrád ostromát, a Vörös Hadsereg ellentámadását és Paulus bukását. Józan ésszel végiggondolva az eddig olvasottakat, elképzelhetetlennek tartottam Hassel büntetőzászlóaljának mellőzését ebből a kimondottan véres összecsapásból. Ezzel nem azt mondom, hogy tényleg az itt leírtak szerint zajlottak az események, elvégre regényről, és nem történész által írt könyvről beszélünk, de a veterán katonák nélkül nehéz elképzelni miként boldogulhatott a német hadvezetés, illetve miért kímélték volna meg mindettől „hőseinket”.

Nos, az SS tábornok című kötet elejétől a végéig Sztálingrádról szól, nincs többfejezetes hátországi kiruccanás, amelyek ugyan mindig érdekesek, de az esetek többségében megtörik a harctéri hangulatot. Ezúttal ilyesmiről szó sincs, a majd négyszáz oldalt teljesen kitöltik az előrenyomulás, majd a kétségbeesett kitörés és menekülés eseményei (a végén ugyan kapunk egy rövid levezetést, de ez a feszültséget egyáltalán nem oldja fel, csupán tudatosítja a túlélőkben, mennyi szenvedés vár még rájuk).

Egymás után olvasva Kárhozottak Légióját és ezt a könyvet, szemmel látható az a fejlődés, ami végbement Sven Hassel írói mivoltában. Az SS tábornok sokkal egységesebb, kerekebb alkotás, ami nem a jellemfejlődésről szól, hanem hétpróbás katonák viszontagságairól, az életösztön vezérelte botorkálásukról az orosz tél és a vakfegyelemhez szokott német hadsereg embertelensége között. A teljesség kedvéért ismét megemlítem a másik oldal képviselőjeként Konsztantyin Szimonovot, aki a Nappalok és éjszakák című regényében megírta a védők krónikáját.

A szerző életrajza