Főkép Charles Portis 1933. december 28-án született. Kezdetekben újságíróként dolgozott, volt katona a koreai háborúban, tudósító Londonban, majd megunva az egészet és otthagyva mindent visszavonult, hogy könyveket írjon. Első regénye a Norwood 1966-ban jelent meg, majd rá két évre megírta A félszeműt, ami egy vadnyugati történet, melyben egy tizennégy éves kislány kalandját meséli el a már felnőtt nő – majd ötven év távlatából. Rendkívül egyszerű, lineáris regény, vagyis nem kell ugrálnunk időn és téren át, a kor hangulatát idéző egyszerű kifejezésektől viszont mégsem tűnik profánnak. Ezek után publikált még néhány könyvet, de 1991 óta csend honol körülötte.
 
Mattie Ross apját megöli és kirabolja egy férfi, akit az apa felfogadott, és akinek munkát adott. Mattie ezt a bűnt akarja az ótestamentumi törvények szerint megtorolni (bár ő maga presbiteriánus vallású és az újtestamentum feltétlen híve), ezért felfogad egy Cogburn nevű rendőrbírót, plusz hozzájuk csapódik még egy LeBoeuf nevű Texas ranger, aki egy másik államban elkövetett bűne miatt szintén a nyomában van a gyilkosnak. A két férfi le akarja rázni Mattie-t, de ő kitartóan és makacsul követi őket. Miután egyesítették erőiket, hármasban mennek tovább, be a vad és még lakatlan vidékre, ahol a törvény elől megszökött gyilkos rejtőzik – egy rablóbandához csatlakozva.
 
Cogburn és LeBoeuf között feszültség van, de jó kopókhoz híven a végsőkig kitartanak a cél érdekében. Tom Chaney (Mattie apjának gyilkosa) Szerencsés Ned Pepper bandájával egy elszigetelt környéken bújik meg, ahol a végső összecsapás is zajlik – nem várt fordulatokkal. Aztán eltelik jó huszonöt év, Cogburn egyre lejjebb csúszik, és mielőtt Mattie újra láthatná, meghal. Holttestét hazaviteti a birtokára, és ott temetteti újra.
 
Mint írtam, a történet nyelvezetében egyszerű, ám ironikus a Vadnyugat hőskorával szemben. Mintha megpöckölné az orrát a sok pisztolyhősnek azzal, hogy lecsupaszítja róluk a sallangot, hogy olyan eseményekbe vonja bele őket, amik biztos, hogy százszámra történtek meg a még valóban nem kolonizált vidéken, de ahogy az ember megvetette a lábát, a hely, ahol a törvények meghaltak, egyre kisebb lett.
 
Mattie alakjában, viselkedésében és megszólalásaiban a szerző egy McGuffeyn (olvasókönyvek, amit amerikai iskolákban használtak a 19. század közepétől egészen a 20. század közepéig, még ma is használatos magániskolákban, vagy otthoni iskoláztatásban), Horatio Algeren (ifjúsági regények írója, melyekben elsősorban a becsületes munkán keresztül történő felemelkedést idealizálta) és az újtestamentumon nevelkedett, vaskalapos és igen realista, spórolós és mindent a hasznosságából megítélő, nem túl fantáziadús gyermek képét mutatja. Azt hiszem, ha valaki a Vadnyugaton élt, hasonlóan kellett gondolkodnia, hogy túlélje a kezdeti nehézségeket. Ami a legjobban tetszett benne, hogy nem ijedt meg a nehézségektől, vagy a kemény munkától.
 
Nekem nagyon tetszettek a leírások, amivel Charles Portis körberajzolta a teret és időt, amibe belehelyezte a cselekvő alakjait, akiket nem emelt piedesztálra. Nekem ez nem a rossz és a jó küzdelme volt, hiába vadnyugati a történet, hiszen itt a jókról sem lehetett biztosan tudni, hogy valóban jók, a karakterek pedig árnyaltak, vagyis nem a szokásos fekete-fehér mintát követik, amivel a szerző talán szintén borsot tört a hőstörténetek felhúzott orra alá.
 
Részlet a regényből