Főkép William Nicholson 1948. január 12-én született a köd lepte Albionban. Már tíz évesen elhatározta, hogy író lesz belőle, ha felnő. Élete első felében a BBC-nek dolgozott, mint filmrendező. Ifjúsági regényekkel kezdte az írást a 70-es években, melyekkel díjakat is nyert. Forgatókönyvírással is foglalkozik, többek között az ő nevéhez fűződik a Gladiátor című, Oscar-díjas film forgatókönyve is.
 
A történet egy húszas évei elején járó, épphogy lediplomázott angol fiatalemberről szól, aki önkéntes remeteségben a szobájában gubbaszt, akinek van barátnője, de csak a testi örömök kedvéért, akinek a szülei elváltak, és akinek az apja 1000 fontot adott, hogy tegyen vele, amit akar. És aki éppen a féltestvére születését ünneplő bulin jelenti be a családnak, hogy ő bizony megy. Hova? Ők úgy tudják, egy haverral Nepálba, de igazából nincs célja. A fiú cinikus, azt hiszi, hogy mindent jobban tud és mindent ért. Terhes számára a családja aggódása és szeretete, terhes a barátnője szerelme, a világ úgy, ahogy van, elcseszett hely, őt senki sem érti meg, és ő sem enged senkit közel magához.
 
Elindul az ismeretlenbe, lestoppol egy teherautót, az sem tudja, mi a végcél, de köszöni, az jó lesz neki. És innentől kezdve az a fiatal felnőtt, akinek egész addigi életében mindent az ölébe tettek, és egy fűszálat sem mozdított odébb, kénytelen életre kelteni önmagát, kénytelen cselekedni. Ismeretlen országban van, egy rendőrállamban, ahol szoros a kontroll. A sofőr, aki egy könyvet csempészett be az országba, egy igazoltatás alkalmával meghal, ő viszont megmenekül. Ellenállók karjaiban talál menedéket, akik egy gyilkosságra kérik, amit megtesz, de a módszereikben nem hisz, ezért tőlük is megszökik. Egy, a hegyekben élő szegény és egyszerű család veszi oltalmába, de itt sem maradhat, a rendőrök keresik. Egy tanító segíti tovább útján, amikor általa megismerkedik a Rokon Lelkek Társaságával, akik csendes ellenállással tüntetnek a rezsim ellen. Újabb találkozás és szökés, ami után újabb találkozás következik, ezúttal egy pappal, aki segít neki eljutni a határhoz, de a végkifejlet még várat magára. Nem lőhetem le a poént, így ennél többet nem is írhatok, viszont nem kezdek bele a magasztalásába sem, mert túl elfogult sem lehetek. Holott minden okom megvan rá.
 
Az egyes szám első személyben írt történet filozófiai tartalma, az önkeresés, a fiatalember lelki fejlődése gyönyörűen ábrázolt. Amíg nem olvastam az íróról, azt gondoltam, hogy ezt a regényt valóban egy húszas éveiben járó írta, hiszen nagyon friss hangvétel, nem unalmas, nem lassít le még az elgondolkodtató részeknél sem, amiket hol párbeszédekben, hol a fiú belső monológjaként ad át.
Olyan könyv ez, ami többszöri olvasatra sem lesz unalmas, mert annyi belső tartalma van, hogy egyszeri olvasásra ki sem lehet bontani őket. Hatással van az emberre, önmagunkba mélyedésre késztet, ha akarjuk! Ha nem, nos könnyen tovább lehet állni, a sorok ott vannak, nem mindenki szeret köztük olvasni.
 
A könyv keménytáblás, védőborítós. Az elején fényképmontázs a fiúról, akinek nem látjuk az arcát, ami tökéletes interpretációja a tartalomnak, hiszen mi sem tudunk szinte semmi fizikai információt magáról a fiúról, az utazás is lelki; egy hegység fákkal és köddel, ez is nagyon találó, jellemzi az országot és jellemzi az eltévedt lelket, aki hazatérni próbál.