R. A. Salvatore: Kantáta
Írta: Galgóczi Tamás | 2011. 03. 27.
Fura leírnom, de a hazai fantasy könyvkiadás történetét figyelembe véve ez az újrakiadás simán felfogható nosztalgia kiadványnak. Persze ez csak a hozzám hasonlóan kicsit korosabbak számára jelent visszarévülést az időben, annak a korosztálynak, akik számára a ’89-es rendszerváltás valóban valami újnak a kezdete volt: végre magyarul is megjelentek azok a könyvek, amelyekről az átkosban csak álmodozni lehetett a Starlog vagy a Dragon magazint lapozgatva.
Azokban az években rengeteg vitatható színvonalú sci-fi és fantasy jelent meg idehaza, és kimondottan szerencse, hogy ez utóbbi műfajból első körben a másod- és harmadvonalbéli (vagy még hátrébb sorjázó) könyvek kerültek kiadásra, elvégre ha már akkor olvashattuk volna Martin vagy Erikson sorozatait, akkor biztosan kevesebben nyúlnak utána, vagy sokkal kritikusabban nézik az akkori dömpinget.
Tetszik, nem tetszik, ennek a dömpingnek egyik hozadéka R. A. Salvatore is, aki népszerűségét jól kitalált drow hősének köszönheti. Szó se róla, az első hat-nyolc Drizzt Do`Urden könyvet még élveztem, egyrészt mert újszerű volt (gyakorlatilag a honi könyvkiadásban előzmény nélkül jelent meg), másrészt, mert kedveltem a Forgotten Realms világát, azon belül pedig ugye akkoriban mindenki Menzoberranzan kaotikus társadalmáért lelkesedett. Amikor már kezdett elegem lenni a menetrendszerű hentelésből, és a mind jobban laposodó történetből, akkor jelent meg első ízben magyarul Cadderly Bonaduce kalandjainak ötkötetes gyűjteménye. Ami alsó hangon is meghökkentő volt, mert ugyan időközben megjelent a Crown Empire sorozat pár kötete, illetve A negyedik mágia visszhangjai, de ki gondolta volna, hogy Salvatore az Elfeledett Birodalmakban is képes gyökeresen újat alkotni.
Márpedig Cadderly egészen más figura, mint a harcos sötételf, még akkor is, ha vannak közös vonásaik (kíváncsiság, nyitottság és fiatalság), ám Cadderly az ereje és ügyessége helyett inkább az eszére hagyatkozik; akár úgy, hogy a korábban olvasottakat használja fel az életben (újabb érv az olvasás mellett), másrészt viszont amikor szorult helyzetbe kerül, logikusan közelíti meg a problémát és keresi a megoldást. Ízig-vérig értelmiségi módjára viselkedik, aki a tanultakat arra használja, hogy jobbá tegye a világot. Legyen az olyan apróság, mint az erdei mohákról szóló könyv közkinccsé tétele, vagy egy közismert varázslat újszerű használata. Aki tudása birtokában sem nézi le a gyengébb szellemi képességűeket, hanem kíváncsiságtól csillogó szemmel figyeli környezetét. Szeleburdi diák, aki nem mindig az elvárásoknak megfelelően rangsorolja feladatait, hanem inkább a saját elképzelése szerint, s tudásvágyától vezérelve hajlamos áthágni bizonyos szabályokat. Fiatal szerelmes, megáldva mindazzal a bájjal, amivel az első szerelem felruházza az embert. Botcsinálta hős, akinek semmi érzéke a taktikához, stratégiához, és ellenzi a gyilkosságot. Egyszóval jól kidolgozott szereplő, aki ugyan nem hibátlan, de mégis szerethető.
A történet, amelynek során közelről figyelhetjük Cadderly első kalandját az Épülés Könyvtárában, Salvatore szokásos felállásával indít, miszerint vannak a rosszfiúk, akik elhatározzák a környezetükben élő jók elpusztítását és/vagy leigázását a környék feletti uralom megszerzése érdekében. Az ötkötetes sorozat nyitódarabjából ezen nagyravágyó terv megvalósításnak első lépését ismerhetjük meg, no meg az erre adott válaszokat.
Búcsúzóul pár szó a mostani kiadásról. Nekem személy szerint az előző borító jobban tetszett, nem csak azért, mert sokkal figyelemfelkeltőbb volt, hanem mert azon Cadderly sokkal inkább hasonlít a szövegben leírt képhez, mint a mostani, amelyen ránézésre egy harmincas évei elején járó férfit látunk, nem pedig a huszonéves pályakezdő tudós papot. A szöveg lényegében nem változott, ezúttal is Hoppán Eszter fordítását élvezhetjük (neki köszönhető a szortyint szó), és szemlátomást az új kiadásban átfésülték a szöveget, sajtóhibák és más javítani valók után kutatva. Ez a lendület a végére kissé elfáradt, így pár bujkáló hiba túlélte a mészárlást – sebaj, majd a harmadik kiadásban erre is sor kerül.
Azokban az években rengeteg vitatható színvonalú sci-fi és fantasy jelent meg idehaza, és kimondottan szerencse, hogy ez utóbbi műfajból első körben a másod- és harmadvonalbéli (vagy még hátrébb sorjázó) könyvek kerültek kiadásra, elvégre ha már akkor olvashattuk volna Martin vagy Erikson sorozatait, akkor biztosan kevesebben nyúlnak utána, vagy sokkal kritikusabban nézik az akkori dömpinget.
Tetszik, nem tetszik, ennek a dömpingnek egyik hozadéka R. A. Salvatore is, aki népszerűségét jól kitalált drow hősének köszönheti. Szó se róla, az első hat-nyolc Drizzt Do`Urden könyvet még élveztem, egyrészt mert újszerű volt (gyakorlatilag a honi könyvkiadásban előzmény nélkül jelent meg), másrészt, mert kedveltem a Forgotten Realms világát, azon belül pedig ugye akkoriban mindenki Menzoberranzan kaotikus társadalmáért lelkesedett. Amikor már kezdett elegem lenni a menetrendszerű hentelésből, és a mind jobban laposodó történetből, akkor jelent meg első ízben magyarul Cadderly Bonaduce kalandjainak ötkötetes gyűjteménye. Ami alsó hangon is meghökkentő volt, mert ugyan időközben megjelent a Crown Empire sorozat pár kötete, illetve A negyedik mágia visszhangjai, de ki gondolta volna, hogy Salvatore az Elfeledett Birodalmakban is képes gyökeresen újat alkotni.
Márpedig Cadderly egészen más figura, mint a harcos sötételf, még akkor is, ha vannak közös vonásaik (kíváncsiság, nyitottság és fiatalság), ám Cadderly az ereje és ügyessége helyett inkább az eszére hagyatkozik; akár úgy, hogy a korábban olvasottakat használja fel az életben (újabb érv az olvasás mellett), másrészt viszont amikor szorult helyzetbe kerül, logikusan közelíti meg a problémát és keresi a megoldást. Ízig-vérig értelmiségi módjára viselkedik, aki a tanultakat arra használja, hogy jobbá tegye a világot. Legyen az olyan apróság, mint az erdei mohákról szóló könyv közkinccsé tétele, vagy egy közismert varázslat újszerű használata. Aki tudása birtokában sem nézi le a gyengébb szellemi képességűeket, hanem kíváncsiságtól csillogó szemmel figyeli környezetét. Szeleburdi diák, aki nem mindig az elvárásoknak megfelelően rangsorolja feladatait, hanem inkább a saját elképzelése szerint, s tudásvágyától vezérelve hajlamos áthágni bizonyos szabályokat. Fiatal szerelmes, megáldva mindazzal a bájjal, amivel az első szerelem felruházza az embert. Botcsinálta hős, akinek semmi érzéke a taktikához, stratégiához, és ellenzi a gyilkosságot. Egyszóval jól kidolgozott szereplő, aki ugyan nem hibátlan, de mégis szerethető.
A történet, amelynek során közelről figyelhetjük Cadderly első kalandját az Épülés Könyvtárában, Salvatore szokásos felállásával indít, miszerint vannak a rosszfiúk, akik elhatározzák a környezetükben élő jók elpusztítását és/vagy leigázását a környék feletti uralom megszerzése érdekében. Az ötkötetes sorozat nyitódarabjából ezen nagyravágyó terv megvalósításnak első lépését ismerhetjük meg, no meg az erre adott válaszokat.
Búcsúzóul pár szó a mostani kiadásról. Nekem személy szerint az előző borító jobban tetszett, nem csak azért, mert sokkal figyelemfelkeltőbb volt, hanem mert azon Cadderly sokkal inkább hasonlít a szövegben leírt képhez, mint a mostani, amelyen ránézésre egy harmincas évei elején járó férfit látunk, nem pedig a huszonéves pályakezdő tudós papot. A szöveg lényegében nem változott, ezúttal is Hoppán Eszter fordítását élvezhetjük (neki köszönhető a szortyint szó), és szemlátomást az új kiadásban átfésülték a szöveget, sajtóhibák és más javítani valók után kutatva. Ez a lendület a végére kissé elfáradt, így pár bujkáló hiba túlélte a mészárlást – sebaj, majd a harmadik kiadásban erre is sor kerül.