Főkép

Noha az egyik első opéra-ballet – a tragédie en musique-nél jóval könnyedebb zenés színpadi műfaj – André Campra 1697-ből származó L’Europe galante-ja volt, Jean-Philippe Rameau A gáláns indiák című táncos operája úgyszintén a kiemelkedő példák közé tartozik – részben az eredetileg Louis Dupré által koreografált táncbetétek elegáns, szépérzékre ható kísérő muzsikája miatt. Louis Fuzelier librettója nélkülözi az isteneket, varázslókat és héroszokat, ehelyett az egzotikumra, a távoli országok félig hihetetlen szokásaira összpontosít; mindenekelőtt szórakoztat – nem lelket nemesít.
 
A darab premierjére 1735. augusztus 23-án került sor a párizsi Académie Royal de Musique et Danse, vagyis a mai Párizsi Opera épületében, végleges formáját azonban csupán egy esztendővel később nyerte el, amikorra Rameau előbb az eredeti előjátékot és két felvonást toldotta meg egy harmadikkal, majd a valamelyest elutasító fogadtatás miatt változtatásokat végzett a harmadik felvonásban, és végül egy negyedik felvonással egészítette ki a művet.
 
A zenei anyag – amint azt Rameau-tól, úgymond, megszokhattuk – rendkívül változatos. Jóllehet az olasz stílushoz képest az áriák kifejezetten háttérbe szorulnak, a gazdag és sokszínű instrumentális betétek, valamint a kivétel nélkül pazar kórusok bőséggel kárpótolnak a látszólagos hiányért, ami voltaképp nem is hiány, hiszen a kánonszerű „Tendre Amour” kezdetű kvartetthez hasonló, kápráztató zenei pillanatok túlszárnyalhatatlan magasságokba emelik a darabot.
 
Kiváltképp csodálatos A gáláns indiák hosszú fináléja, amely a Rameau teremtette műfajban némiképp szokatlan módon a klasszikus operadramaturgia lezártság-érzetét adja meg. Rameau előbb a „Danse des Sauvages” fülbemászó, aranyfüst-finomságú melódiáját veszi át, és dolgozza ki kettős és kórus formájában, majd magasztos zenekari bevezető után a „Régnez, Plaisirs at Jeux” pompázatos, végtelen magasságokba törő áriája juttatja a művet és közönségét a megdicsőüléshez egészen közel. Ugyanakkor a jellegzetes instrumentális kivezetés sem maradhat el, ám itt a nemes veretű, mesteri és álomszép variációkkal teli chaconne ha lehet, még tovább fokozza a fenségesség érzetét.
 
William Christie nagyszerű dirigálása mellett az egytől egyig kiváló szólisták és az Arts Florissants a lehető legtöbbet hozzák ki az operából. Ahol azt kívánja meg a mű hangulata, az áriák és recitativók az áttört porcelán törékeny előkelőségére emlékeztetnek, másutt, ahol a barokkos monumentalitás érzékeltetése a cél, emelkedettség, dicsőséget sugalló erő és pompa sugárzik minden egyes hangból és harmóniából.
 
Ha nem ismerném a karmester és zenekarának számos más produkcióját is, azt mondanám, kivételesen gyönyörű és eltalált felvétel ez, ám igencsak nagy szerencsénkre „pusztán” a legtöbbet hozták ki egy amúgy is elsőrangú, zeneileg minden meghallgatáskor új meg új meglepetésekkel szolgáló, minden egyes megnyilvánulásában gyönyörködtető, stílusában meghatározó operából. Mindenkinek, aki szereti a barokk muzsikát, kötelező ismernie.
 
Előadók:
Claron McFadden – szoprán (Hébé, Zima)
Sandrine Piau – szoprán (Zaire)
Isabelle Poulenard – szoprán (L’Amour, Phani)
Noéme Rime – szoprán (Fatime)
Miriam Ruggeri – szoprán (Émilie)
Howard Crook – tenor (Valere, Damon)
Jean-Paul Fouchecourt – tenor (Don Carlos, Tacmas)
Jérôme Corréas – bariton (Bellone, Ali)
Bernard Delétré – basszus (Huascar, Don Alvar)
Nicolas Rivenq – bariton (Osman, Adario)
 
Les Arts Florissants
William Christie – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Les Indes Galantes, Opéra-Ballet en un prologue et quatre actes
 
CD 1
1-13. Prologue
14-23. Premiere entrée – Le turc généreux
 
CD 2
1-13. Deuxieme entrée – Les Incas du Pérou
14-22. Troisieme entrée – Les fleurs, fete persane
 
CD 3
1-2. Troisieme antrée – Les fleurs (fin)
3-14. Nouvelle Entrée – Les sauvages