Tornai József: A második eljövetel - Műfordítások a világ költészetéből

William Butler Yeats
 
1994 óta gyűlik Tornai József új fordításkötetének anyaga, az alcím szerint „Műfordítások a világ költészetéből”, s a költő nem túloz, valóban szélesre nyitott horizont tárul a versszerető ember-fia elé, ha ezt a kötetet a kezébe veszi. Litván, svéd, finn költők, walesiek, szerbek és bolgárok ugyanúgy helyet kapnak ebben a kötetben, mint nigériai, ugandai, tibeti, japán, vagy húsvét-szigeti, perui alkotók. Amerikai kortársak ugyanúgy, mint sokezer éve élt kínai poéták, sokszor és sokféleképp magyarított versek ugyanúgy, mint soha nem hallott, magyarul először megszólaló költészetek. Hallatlan gazdagság és a válogatás önkénye együtt: egyfajta költészeti szúrópróba Tornai második gyűjteményes kötete.
 
A Himnuszok az éjszakához, a korábbi kötet tematikus csoportosítása helyett az újabb kötetben nemzetek, kultúrák szerint rendeződnek a magyarított költemények. Tény, áttekinthetőbb, lapozásra ingerlőbb így a könyv, ha el is veszett az azonnali asszociációk, önkéntelen összevetések gazdagsága, ami az előző kötetet jellemezte. Sajátos kulturmisszió ez – Hárs Ernő mellett Tornainak is nagyon sokat köszönhet a magyarul olvasó ember a földrajzilag olykor nem is annyira távoli, költészetben gazdag kultúrákba való merítkezés lehetőségéért. Soha nem hallott költők verseire csodálkozhatunk, hálás vagyok azért, hogy olvashattam például Sri Jnanadeva, a XIII. századi indiai költő hallatlanul szürreális sorait:
 
„…A szél

önmagát legyezi.
A fej

Liliomfává alakul.
A nyelv

Sűrű gyümölcslé.
A lótusz

Egy egész napot kovácsol.
A holdmadárból

Hold lett…”
 
és így tovább, oldalakon át, „…a városba minden esemény nélkül/ érkeznek a tapasztalatok”, csodálatosan összetett, bővérű ima bontakozik ki oldalakon át Sivához, az élethez. Jó volt Okot p’Bitek, az ugandai költő gyermeki-logikus, ironikus verseire csodálkozni:
 
Férjem azt mondja,
hogy mielőtt az ember megszületett,
a fehéremberek visszafelé számolták az éveket.
A legnagyobb számmal kezdték,
aztán jött
az egyezer,
az egyszáz,
a tíz
és mikor az egyhez értek,
akkor született Jézus.
 
Az „ember” alatt a második sorban persze szintén Jézus értendő, tetszik, ahogy az ugandai költő a saját nézőpontjából tart görbe tükröt nekünk, a saját logikánknak. S végül álljon itt személyes kedvencem, a zen szerzetes Toko halál-verse 1797-ből (minden halálvers anatémája, a színtiszta zazen):
 
A halál-versek –
merő káprázatok, a
halál az halál.
 
A válogatás önkényét jelentettem ki, nos, némi iróniával mondhatnám: a műfordító akkor a legveszélyesebb, ha a maga örömére fordít. Verset talán másképp nem is lehet – példaképp elég Rilke Orpheusz-szonettjeit említeni, a terminológiailag egységes, nyelvi igényességben egyszínvonalú teljes fordítással irodalmunk még mindig adós. Mit lehet tenni, ha a fordítót nem minden költemény ihleti meg; nyilván a jobbik eset, ha csak azokat fordítja le, amelyek megérintették - egy ilyen mélységes nyelvi és gondolati „egységből” is többet ér az ihletett „hányad” magyarul, mint a nyelvbe kötelezően bedarált egész.
 
Ahogy pédául László Erika fogalmazza meg egy tanulmányában: fordítani annyi, mint kompromisszumot kötni. A fordító az anyanyelv törvényszerűségeinek a foglya, és soha nem lesz képes ennek kereteit túllépni, és épp ezért a fordítás és az „idegen” soha nem fog teljesen megfelelni egymásnak: vagy a tartalmi, vagy a formai, vagy mindkét ekvivalenciára törekvés csorbát szenved. Egyedül az újraírás lehetséges, de általa is egy teljesen új, önálló mű születik. Kosztolányi után szabadon: az egyik nyelv szavát sosem fejezheti ki hiánytalanul egy más nyelv szava. Minden rétege nem menthető át a más nyelvbe: a puszta tartalmon túl, a gondolkodásmódbeli különbségek rétegein túl a szó zeneisége, a hangulat, amit az adott nyelven közvetít, a szógyökhöz járuló asszociációs háló, a szinonimasorból választott adott szó nyomatékosító ereje nyelvről nyelvre gyökeresen különböző.
 
Nem véletlen hát, hogy a fordítói teljesítmény a sokszor, több fordító által átültetett művek magyarításaiban felmérhető különbségek segítségével ítélhető meg a legkönnyebben. Főleg ha nincs más választásunk, ha nem beszéljük az adott nyelvet, s ezáltal nem épül ki bennünk az eredeti ismeretében a vers saját „értelmi érzete”. Tornai József igen bátran nyúl az akár sokszor fordított „alapanyaghoz” is, a magyar fordítói hagyomány „nagyágyúinak” is bátran ellene beszélve akár. Idézzük fel Tóth Árpád ihletett fordításában Rilke Archaikus Apolló-torzó című költeményét:
 
„…Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene…”
 
s nézzük meg Tornai megoldásait:
 
„Nem ismertük e hallatlan fejet,
hol szemei almái értek. De átszel
e torzó heve, mint egy kandeláber;
magába csavart nézése e test
 
lángja most. Másként nem tündöklene
rád az íves mell s csöndes fordulással
ágyékán egy mosoly nem futna által
a combok nemző közepébe le…
 
Véleményem szerint az átszel-kandeláber rímpár csábító volta ellenére mondhatni képzavar-közeli, bár meg kell adni, a versi összképben Tornainál nyilvánvalóbb a versi tartalom: hogy a fej nélküli torzó egész testével „néz” és nézni kényszerít. Citálhatnám további példának a költő Pessoa-fordítását e kötetből, az Angol szonettek részleteit, de végképp szétfeszítené ezen írás kereteit, ha belemennénk, mekkora fordítói feladat Nemes Nagy Ágnes, Várady Szabolcs vagy (aki szinte bérletet váltott a „négyalakú” portugálra:) Somlyó György után Pessoát fordítani, és mennyire kockázatos irodalmi vállalkozás Mohácsi Árpád Portugál tenger című kötetének fogadtatás-története fényében például. Sorolhatnám még a példákat, Eluard-t, Leopardit idecitálva, ehelyett egyetlen vers fordításának sajátos problémáira térnék ki. A költő egy fordítása ugyanis szó szerint megütötte a szemem. Konsztantin Kavafisz verse tartalmában is másképp, másról szól Vas István fordításában:
 
A hajón
 
Rá hasonlít igazán ez az apró,
ceruza irkafirka arckép.
 
Gyors vázlat a hajó fedélzetén:
egy elvarázsolt délután.
Jón tenger köröskörülöttünk.
 
Hasonlít rá. De ő szebb az emlékeimben.
Érzékisége majdnem fájdalom volt,
s ez világított a tekintetében.
Szebb, ahogy testet ölt előttem
most, mikor lelkem hívja vissza az időből.
 
Az időből. Mindezek régi dolgok -
Rajz és hajó és délután.
 
Tornainál a keret lesz maga a tárgy, és gyökeresen értelmeződik át maga a vers, szinte minden lényeges ponton mást jelentve azután:
 
A hajók
 
Valóban hasonlítanak ezekre a kis,
ceruzával rajzolt ábrákra.
 
Gyorsan a hajófedélzetre dobva:
varázslatos délután.
A Jón-tenger körülöttünk.
 
Hasonlítanak. Mégis mint szebbekre emlékszem rájuk.
Olyan fájdalmasan érzékelhetők pedig,
átragyogtatva a kifejezést.
De szebbnek látszanak nekem
 
most, mikor lelkem előhívja őket az időből.
 
Az időből. Mert mind nagyon régi dolgok ezek –
a vázlat, a hajók, a délután.
 
Mint látszik, vitára ingerel a sokat fordított költemények Tornai által való újra-magyarítása, de ha sorolom is a kételyeim, a vitát nem tisztem eldönteni – legfőképp azért, mert például nem értek görögül. A vita helyett akár visszatérhetünk a vázolt alapvetéshez: a fordítás (nagyobbára) újraírás, amely önálló műalkotást eredményez.
 
Az előszóban a költő-műfordító arra a legbüszkébb, hogy hatalmasra nyitja a versvilág kapuját, hogy „földgömb-hatósugarú” körben válogat – miközben azért nem felejti el hangsúlyozni, az európai líra „gyökérzetéből” táplálkozik ma is. Csak nagyobb mérleget használ, amelyre Afrika, Ázsia, Közép- és Dél-Amerika költészetéből is ráfér ha nem is egyfajta áttekintő mélységű versi „menü”, de legalább egy jóízű kóstoló. Ezért a távlatért Tornai Józsefet mindenképp köszönet illeti, még akkor is, ha óhatatlanul mérlegre kerül maga a fordítói teljesítmény is: befogadja-e a kényes irodalmi kánon, s főleg megtalálja-e az olvasót – hiszen azt valójában önök, a verseket divatoktól függetlenül, makacsul olvasók döntik el, hogy lesz-e helye ezeknek a fordításoknak az irodalmi emlékezetben.