Főkép Ezt a könyvet minden jelenlegi és hajdani nyomdásznak, könyvtárosnak, valamint a könyvek iránt érdeklődő, azt szerető embernek ajánlom, ugyanis az eredetileg 1912-ben megjelent nagyalakú, díszes kiállítású kötet reprint kiadása nem csupán a Kner Nyomda első harminc évéről számol be részletesen, hanem a könyvnyomtatás kezdeteiről és fejlődéséről is, valamint a korabeli nyomdák felépítéséről, működéséről.
 
Kiderül belőle, miként jött létre Gutenberg sajtója, mi volt a jelentősége, és hogyan változott, fejlődött az évszázadok alatt. Fura olvasni, hogy miközben a nyomtatás milyen hatalmas lépésekkel próbálta meg kielégíteni az egyre növekvő igényeket, addig a szövegszedés gyakorlatilag ugyanúgy kézzel történt még az 1900-as évek elején is, mint négy évszázaddal korábban. Mindennek főként az ad kultúrtörténeti ízt, hogy tudjuk, az időközben eltelt száz év alatt gyakorlatilag teljesen átalakult a nyomdászat: megszűnt a kéziszedés, régen leselejtezték a Victoria-gyorssajtókat, és bizony a kötészeten is alaposan megváltozott minden.
 
Kner Imre könyvéből azonban nem csupán a nyomdászat múltját ismerhetjük meg, hanem anyanyelvünk fejlődése is lemérhető, elvégre olyan szavakat, mint például jury (zsűri) vagy waggon (vagon) ma már senki sem használ. Ennek ellenére a szöveg végig élvezetes (és érthető), a míves ismeretterjesztés, és a munkájára, eredményeire büszke iparos beszámolójának keveréke. Különösen az alábbi elképzelés tetszett: „A Kner-nyomda haladásának egyik nagy rugója az az elv volt, amely ma is az egész üzemen és annak minden kis részében érvényesül, még pedig az az elv, hogy a mai nehéz és folyton nehezülő viszonyok, a nagy és kétségbeesett versengés között csak úgy lehet érvényesülni, fennmaradni, sőt folytonosan haladni is, ha nem az árak csökkentésével igyekszünk versenyezni, hanem tisztességes árért jobb munkát igyekszünk adni. Ennek pedig csak az adja meg a lehetőségét, hogy ha minden erőnket megfeszitve igyekszünk a rendelkezésünkre álló termelési eszközöket kihasználni.”
 
A leírtakat olvasva az eltelt évtizedek alatt nem sokat változott a világ, elvégre most is verseny van, nehéz viszonyok között kell boldogulni. Viszont a Kner Nyomda példája mutatja, üzletelni korrekt módon is lehet. Az pedig mindenképpen követendő példa (legalábbis szerintem), ahogyan a munkásokkal való viszonyt elképzelte a tulajdonos. Nem csupán a beruházásokat tervezték hosszú távra, hanem az alkalmazottakkal is huzamosabb ideig számoltak, sőt, már ekkor, mindenféle szakszervezeti mozgalom és bérharc kezdetén többet adtak, mint az országos szinten szokásban volt. És működött ez módszer, hiszen a nyomdából olyan kiadványok kerültek ki, melyek nem csupán idehaza, hanem a határokon túl is elnyerték a közönség és a szakma elismerését, márpedig ehhez nem csupán megfelelő gépparkra, hanem képzett munkásokra is szükség volt.
 
Öröm kézbe venni a (reprint) kiadványt, mivel látszik rajta, hogy átgondolt terv alapján készült, és tervezője nem csupán jó ízléssel bírt, hanem a tipográfiai elemek (betű-kép-díszítő elemek) harmóniáját is megteremtette. Bár kerestem, de csak egy-két helyen találtam elmaszatolódott betűszemet, az ívek között nincs színeltérés (fakóbb vagy sötétebb árnyalat), miként az illusztrációk nyomása is egységes. A kiadvány egyébként abból a szempontból is mérföldkőnek számított a Kner Nyomda életében, hogy ekkorra már érezhető volt annak az ízlésbeli változásnak az eredménye, amit az alapító elsőszülött fia, Kner Imre kezdeményezett hazatérése után a gyomai nyomdában. Ezeket az éveket a szecesszió iránti vonzalma jellemezte, és ezzel harmonizál a Geiger Richárd tervezte borító és keretdísz is.
 
Ez már a harmadik kiadvány, ami a Gyomai Kner Nyomda Zrt. és a Kossuth Kiadó együttműködésében jelenik meg. Mindenképpen dicséretes kezdeményezés, s bár azt nem hiszem, hogy a Röpke lapok reprint kiadásának lenne értelme, de mondjuk Kner Izidor Apró lurkóságok című gyerekmondás-gyűjteményét, vagy például a különféle korszakokból származó könyvek jellemző darabjait szívesen megnézném.