Főkép

Eddig csak látásból ismertem ezt a könyvet, gyakran találkoztam a címével, de sosem néztem utána, hogy miről is szól a történet. A cím alapján valamiféle erkölcsi tanmesére számítottam, a tisztesség elvesztése kapcsán pedig egyértelműen Katharina Blum szüzességének elvesztésére és az azt követő esetleges drámai eseményekre asszociáltam. Mint kiderült, a könyv egészen másról szól, s a történetben egészen modern, nagyvárosi értelmet nyer a „tisztesség” szó.
 
A szerző a kisregényben a hűvös, józan, szorgalmas, magának való háztartási alkalmazott, Katharina Blum életének néhány napját írja le. A lány egy farsangi mulatságon összemelegedik egy Götten nevű férfival, akit később magával visz a lakásába. A férfi másnap kora reggel távozik, ám néhány órával később egy csapat rendőr lepi meg Katharinát a reggelije közben. Mint kiderül, Götten körözött bűnöző, s a lány mint lehetséges bűnrészes keveredik gyanúba. Eztán kihallgatás kihallgatást követ, és a média hamar felkapja az esetet. Ám a legagresszívebb bulvárlapnak, a ZEITUNG-nak fontosabb az események minél figyelemfelkeltőbb tálalása, mint az objektivitásra való törekvés, ezért a lap újságírója eltorzítja a tényeket, Katharina és a környezetében élők nyilatkozatait pedig szándékosan félreérti, s így végül egészen hamis képet sugall az egész ügyről. Az olcsó, látszólag ártalmatlan bulvárhazugságok azonban tönkreteszik Katharina jó hírnevét, s ez nem várt következményekkel jár.
 
A kisregény megjelenése, 1974 óta a (bulvár)média szenzációéhsége és tapintatlansága minden bizonnyal csak fokozódott, így talán fölösleges is hangsúlyozni, hogy a történet csöppet sem vesztett aktualitásából, és Katharina reakciói az őt ért támadásokra nagyon is hihetőek még most is. Ám a könyv nem csupán Böll keserű médiakritikája miatt érdekes: emellett roppant figyelemreméltó a szerző stílusa is, valamint az, ahogy a nagyvárosi magányt és a magányosan élő ember személyiségének meg- és kiismerhetetlenségét ábrázolja. A történetben leírt konkrét események ugyan kitaláltak, de éppenséggel meg is történhettek volna. Az pedig, hogy a cselekmény annyira valóságosnak tűnik, főként Böll stílusának és a történetépítés módjának köszönhető: a szerző tényfeltáró újságírónak tünteti fel magát, aki a rendelkezésére álló adatok, jegyzőkönyvek és tanúvallomások alapján megpróbálja minél pontosabban rekonstruálni, hogy mi történt a végzetes farsangi házibulit követő napokban. Ennek megfelelően Böll végig rendkívül hűvös, objektív és dísztelen stílusban ír, és kerüli a túlontúl irodalminak ható megoldásokat. Ha időnként mégis kénytelen az előre- vagy a visszautalás eszközével élni, kissé ironikusan elnézést kér az olvasótól a kitérő miatt, és megígéri, hogy rögtön visszatér az események kronologikus sorrendben való ábrázolásához.
 
A stílus azonban nem az egyetlen különleges eleme a műnek. Böll, mint riporter Katharina életének és személyiségének minél pontosabb ábrázolását is megkísérli, és ez nem könnyű feladat. Katharina ugyanis nem olyan egyszerű, nyugodt életvitelű nő, mint amilyennek első pillantásra tűnik, és a személyiségének is vannak rejtett oldalai, amelyekről még a legközelebbi ismerősei sem tudnak. Kiderül például, hogy Katharina gyakran azzal oldja a magányát, hogy esős éjszakákon több száz kilométeres autókirándulásokra indul – ám a lány kirándulásairól senkinek sincs tudomása. A lány efféle titkolt szokásai mintha arra utalnának, hogy senki nem ismerhető meg teljesen, és még a leghétköznapibb emberek is szolgálhatnak meglepetésekkel. Katharina természetesen senkit nem akar meglepni a szokásaival, inkább megpróbálja óvni a magánéletét és a kényelmes, személytelen városi magányba burkolózik, egészen addig, amíg a bulvármédia be nem tolakodik az életébe és meg nem fosztja őt az egyedüllét és névtelenség lehetőségétől. A tisztesség ily módon a magánélet szinonimájának tekinthető, s Katharina tisztessége azért veszik el, mert a média ellopja tőle a magánéletét. Böll szenvtelenül, mégis ijesztően ábrázolja ezt a folyamatot, s emiatt a kisregény igen hátborzongató olvasmány.
 
A mű legújabb kiadása a Katharina Blum elveszett tisztességén kívül tartalmazza a Hagyaték című kisregényt is, ami a II. világháború után játszódik. Az elbeszélő, Wenk egy napon egy kávéház teraszán megpillantja régi háborús ismerősét, Schneckert. A találkozás hatására hirtelen kötelességének érzi, hogy megossza az emlékeit az ifjú Schellinggel, akinek a bátyja öt évvel korábban tűnt el a háborúban. Wenk tudja, mi történt az idősebb Schellinggel a háborúban, s tudja, hogy Schnecker milyen szerepet játszott az eseményekben, és nem képes tovább titkolni a tudását. A Hagyaték egészen másfajta élményt nyújt, mint a Katharina Blum elveszett tisztessége. Ez a történet ugyanis sokkal személyesebb hangvételű, s ezért jóval szívszorítóbb olvasmány, mint a szándékosan hideg stílusú másik mű. Igaz ugyan, hogy a Hagyaték részben önéletrajzi elemeken alapul, de a kisregény hatása nem magyarázható pusztán azzal, hogy megtörtént eseményeket dolgoz fel.
 
Számomra nem annyira az önéletrajziság, hanem inkább az tette különösen emlékezetessé a történetet, hogy most először olvastam a II. világháborúról német szemszögből. Korábban olvastam már sok, főleg angol és amerikai II. világháborús regényt, és némelyikből sejthető volt, hogy a mindenkori ellenség csapatai többnyire ugyanolyan hétköznapi, a legkevésbé sem vérszomjas vagy romlott emberekből álltak, mint az angol vagy amerikai csapatok – de csak most ébredtem rá, hogy ez mennyire igaz. A Hagyaték szereplői egyszerű emberek, akik csak túlélni akarnak: túlélni az előttük terpeszkedő, végtelenül hosszú és unalmas napokat a francia tengerparton; túlélni a szerelmi csalódásokat; megúszni a háború alatt elkövetett kisebb-nagyobb csalásokat és árulásokat; és végül túlélni a következő ütközetet az orosz fronton. Mindenki ugyanarra törekszik, s a szereplőket mindössze az különbözteti meg egymástól, hogy milyen eszközöket hajlandók bevetni a túlélés érdekében, s hogy eközben mennyire képesek megőrizni az emberi mivoltukat. A Hagyatékból az a fajta ember- és békeszeretet sugárzik, amelyet a leggyakrabban talán Kurt Vonnegut háborús történetei kapcsán szokás emlegetni, s Böll humanizmusa különleges és nagyon értékes művé teszi ezt a kisregényt.