Főkép1976-ban Raymond Carver ezzel a novelláskötettel került be – viszonylagosan – a köztudatba, és lényegében ezen írásaival fektette le minimalista írásmódjának és létszemléletének alapjait. Pedig akkor már tizenhat esztendeje publikált, ám csupán ekkorra tisztult le kellően saját stílusa, amely még ebben a kötetben is keveredik kevésbé szikár, díszítetlen prózában megírt kisepikákkal, többek között az 1967-ben már az év legjobb novellái közé beválogatott címadó elbeszéléssel.
 
A „Befognád, ha szépen kérlek?” tipikus carveri mű: Ralph és Marian története, akik még diákként szeretnek egymásba, majd miután összeházasodnak, a tanárok félig kiüresedett életét élik mindaddig, amíg a felesége hűtlenségét régóta gyanító férj meg nem tudakolja s tudja az igazságot, hogy Marian egy alkalommal valóban megcsalta őt. Az immár bizonyossággá lett sejtés súlya alatt Ralph teljesen összetörik, lerészegedik, úgy érzi, többé nem tud mit kezdeni az életével, ám hiányzik a novellából a katarzis, a feloldás és a feloldozás. Az élet, még ha nem is korábbi medrében, megy tovább.
 
A család, az emberi kapcsolatok, az ember végtelen törékenysége, a miértek megválaszolhatatlansága, a lezáratlanság aztán Carver későbbi prózájában is komoly szerepet kap. Rövid elbeszélései nem hagyományos sorsfordulatok köré épülnek fel, és szinte kivétel nélkül hiányzik belőlük a csattanó; sokszor inkább mutatnak rokonságot a novellánál jóval statikusabb karcolattal. A legfontosabb mégis az az előzménytelenség-érzés, amely a szubjektum és a világ szinte teljes kapcsolattalanságának, legalábbis az oksági viszonyok lekövethetetlenségének, talán egyenesen hiányának kifejeződése.
 
Egészen ritka kivételt jelent a kötetben szereplő írások közt a „Miért, kisfiam?”, amely kegyetlen iróniával, az anyai naivságot és majomszeretetet a narrátori jelenlét teljes, cinikus kizárásával ábrázolja. Ám hiába tűnik egyértelműnek, hogy a levelében balgán kitárulkozó, túlszerető anya erkölcsi szörnyeteget nevelt, hiába félreérthetetlenül előkészített a poén, valamiféle mélyből fakadó frusztráció mégis megfoszt minket a megnyugvás, a beteljesedettség érzetétől.
 
A „Senki nem szólt egy szót se” két világ, a gyermeki és a szülői univerzumok nem megszokott értelemben vett átjárhatatlanságának, a kettő közötti kommunikáció képtelenségének példázata. A főhős kisfiúnak a halfogás, majd az osztozkodás élet-halál kérdésének tűnik fel, miközben kiderül, hogy bármi, amit csinál, valójában lényegtelen, értelmetlen, elhanyagolható.
 
A kötet, amely egy nagyszabású festményből kitépett, kivágott darabokra emlékeztetőn jószerével az értelmezhetetlenségig kontextus nélküli életképek gyűjteménye, valamiképp mégis egységes egésszé áll össze. A benne szereplő írásokra ugyan még kevésbé jellemző az erőszak és az ivás mindenütt jelenlévősége, mindazonáltal minden jellemző carveri vonás, szinte minden jellegzetes minimalista toposz felfedezhető e keserűen-szépen fájdalmas novellákban.
 
Tartalom:
Dagadék
Szomszédok
Az ötlet
Nem ők a férjed
Orvos vagy?
Az apa
Senki sem szólt egy szót se
Huszonöt hektár
Mit keresünk Alaszkában?
Esti tanfolyam
Díjbeszedők
Mit akart San Franciscóban?
A diák felesége
Képzelje magát az én helyembe
Jerry meg Molly meg Sam
Miért, kisfiam?
Kacsák
És ehhez mit szólsz?
Bicikli, muszkli, cigi
Tényleg csak ennyit futott
Apró jelek
Befognád, ha szépen kérlek?