FőképErről a helyről egy süllyedő hajó jutott az ember eszébe. Nyikorgott a fapadló, szemben a templomi padok sorakoztak, fönn a karzat húzódott. A falak körül vad márciusi szél kergetőzött.
A gyülekezet a Miatyánkba fogott, mintha minden lélek alászállt volna. Mennyekben. Kenyerünket. Vétkeinket. Kísértés. A szavak üregükben eltűnő nyulakként surrantak el Shell füle mellett. Ráncolta az orrát, szerette volna, ha keskenyebbnek tűnik. Gonosz. McGrathné asszony kalapja megbillent előtte, spiccesnek tűnt rajta a toll: három az egyhez, hogy le fog esni. Declan Ronan, a ministránsfiú a tabernákulumot nézegette, félig lehunyt szemmel nyalogatta a száját. Akármire is gondolt, az nem lehetett szent dolog.
Shell mellett két oldalt Trix és Jimmy ült, lecsúszott harisnyás lábukkal harangoztak. Versenyeztek, ki tudja gyorsabban, magasabbra lóbálni.
– Fogd be! – sziszegte Shell, és oldalba bökte Jimmyt.
– Te fogd be! – mondta Jimmy hangosan.
Szerencsére apa nem hallotta. Addigra már fölment a felolvasóasztalhoz, őrült prófétaként olvasta a szentleckét. Őszesen fénylett a pofaszakálla. Erős homlokán föl-le ugráltak a ráncok. Az elmúlt évben fanatikusan vallásos lett. Belepistult a vallásba, ő osztotta szét az imakönyveket, ő vitte körbe a perselyt minden perselyezéskor. Gyakran bement a közeli Castlerockba, járta az utcákat, egyházi célokra gyűjtött. Vasárnap reggelenként Shell gyakran látta, hogy a szobájában gyakorolja a felolvasást. Egyenes derékkal szokott ülni anya régi öltözőasztalának háromszárnyú tükre előtt, úgy köpködte a szavakat, mintha csak rohadt szőlőszemek lennének.
Shellnek egyébként nem maradt ideje templomba járni: anya halála óta, több mint egy éve semmiképpen. Eszébe jutott, hogy kicsi korában anya hogyan öltöztette föl őt, Jimmyt meg Trixet szépen és hogyan vette rá őket színes ceruzákkal meg papírral, hogy üljék végig nyugton a misét.
– Rajzolj nekem egy angyalt, Shell, amint hurlinget játszik az esőben; Rajzolj egy cicát, Jimmy, amint ejtőernyővel kiugrik egy repülőgépből.
Anya szerette a papokat, a gyertyákat meg a rózsafüzért. De mindenekfelett Szűz Máriát szerette. Szűz Máriám, mondogatta egész álló nap. Szűz Máriám, kiáltott fel, ha kifutott a krumpli, vagy a kutya elkapott egy varjút. Szűz Máriám, amikor a fánk jó puhára sikerült.
Aztán meghalt.
Shell emlékezett, hogyan állt anya ágyánál, mikor eltávozott. Fallon doktor, Dugganné asszony és McGrathné is ott volt, Carroll atyával együtt imádkozták a rózsafüzért. Apja kissé félrehúzódott, mint a mellékszereplő a filmben, inkább szótlanul tátogta a szavakat, mintsem kimondta őket. Most és halálunk óráján… A „halál” szónál Shell megdermedt. Halál. A szó bűzös leheletet árasztott. Minél közelebb jut hozzá az ember, annál messzebbre szeretne húzódni tőle. Aztán rádöbbent, hogy nem hisz többé a mennyországban. Anya nem került sehova. Nem ment sehova, semmihez. Beesett az arca, ráncos és hamuszürke lett. Sovány ujjai a lepedőt dagasztották, módszeresen átgyúrták. Shell lelki szemeivel látta, ahogy Jézus leszáll a keresztről, és betér a legközelebbi kocsmába. Anya arca széthasadt, mint a sírni készülő csecsemőé. Aztán meghalt. Jézus felhajtotta a korsó sörét, és eltakarodott Shell életéből. McGrathné tükröt tett anya szájához – azt a tükröt, aminél anya a szemöldökét szokta szedni.
– Eltávozott.
Csönd lett. Apa nem mozdult. Csak hang nélkül mormolta az imát, mint a partra vetett hal.
Három napig virrasztottak fölötte. Anya arca viaszszínűre fordult. Ujjai megkékültek és megmerevedtek, majd megsárgultak és ellazultak ismét. Tejfehér rózsafüzérével kötötték egybe. Aztán eltemették. Nagy esemény volt, az egész falu lehajtott fejjel állt, a férfiak levették a kalapjukat. Volt temetési menet meg gyertyák, komoly pillantások, imák és látogatók éjjel-nappal. Fogadd őszinte részvétemet, mondták. Ittak rá egyet. Shell nem sírt. Először nem. Így telt el egy év. Aztán hosszan, erőteljesen szakadt ki belőle a zokogás, mikor nárciszokat ültetett egy novemberi napon, az első évfordulón, a sírra.
Minél kevésbé lett vallásos Shell, az apja annál inkább belepistult. Anya halála előtt csak ritkán követte a szertartás menetét, a templom hátulsó részében álldogált, a többi férfival beszélte meg a legutóbbi marhavásár vagy a hurlingmérkőzés eseményeit. Anyát nem zavarta. Tréfásan azt mondta, kétféle férfi van: az egyik Istenért lángol, és közömbös az asszonyok iránt; a másik a nőkért lelkesedik, és nem törődik Istennel. Ha anya élne, nem ismerne apára. Most ő maga a megtestesült jámborság. Eladta a tévét, mert szerinte az ördögtől való. Átvette anya szerepét, és ő mondatta el a rózsafüzér tizedét Shell-lel, Jimmyvel és Trixszel minden este, kivéve szerdán és a szombaton, mikor egyenesen Stack kocsmájába ment az egész napos gyűjtés után. Otthagyta a munkáját Dugganék tanyáján. Azt mondta, Istennek szenteli életét.
Ma majdnem ordított. Bosszúálló angyalokról, összedőlt templomokról és hamis istenekről szóló, fülsértő tiráda visszhangzott a kis templomban. McGrathné kalapja félrecsúszott, mikor a vihar szónál éles füttybe csapott a mikrofon hangja. Apa szeme villogott. Ebben a percben magánkívül volt. Bár a gyülekezet felé fordult, elnézett a levegőbe, nem pillantott senkire. Keményen markolta a felolvasóasztal szélét. Shell visszafojtotta a lélegzetét. Elvétette a helyet? Nem, folytatja. De kiment belőle a gőz. Jimmy keményen belecsapott a padba, hogy csak úgy dörrent – épp amikor apa elhabogta a végét.
– Ezek… az Úr… igéi – mondta vontatottan.
– Istennek legyen hála – válaszolta kórusban a gyülekezet. Shell most az egyszer komolyan gondolta. Apa befejezte. Jimmy vigyorgott. Az éneket tartalmazó papírból látcsövet csavart, megfordult, és a galérián álló embereket nézegette. Trix összegömbölyödött a padlón, fejét a térdeplőre hajtotta. Apa lejött az emelvényről. Mindenki fölállt. Shell elfordította tekintetét, nem nézett az apjára, miközben eloldalazott mellette. Bridie Quinn, az iskolai barátnője elkapta a tekintetét. Két ujját a homlokához tette, és megforgatta őket, mintha azt mondaná: Apád megbuggyant. Shell megvonta a vállát, mintha azt felelné: Mi közöm hozzá? Mindenki arra várt, hogy Carroll atya felolvassa az evangéliumi szakaszt. A plébános görnyedt volt és öreg, hangja lágyan éneklő. Édes, békés álomba szenderedett az ember, miközben ő elmorzsolta a szavakat.
Hosszú szünet következett.
Kint elült a szél. Varjak károgása hallatszott. Nem Carroll atya közelített a mikrofon felé, hanem az új káplán, Rose atya. Most került ki a papneveldéből, mint beszélik, Közép-Angliából származik. Eddig még sose beszélt a gyülekezet előtt. Shell csak akkor látta, amikor csöndben segédkezett a szertartáson Carroll atya oldalán. A gyülekezet megélénkült és érdeklődve figyelt.
A káplán a szószék elé állt, lesütött szemmel forgatta a lapokat, kissé összevont szemöldökkel koncentrált. Fiatal volt, sűrű haja égnek meredt, mint a páfrány. Féloldalt tartotta a fejét, mintha bonyolult teológiai kérdéseken töprengne. Mikor megtalálta a helyet, kiegyenesedett és elmosolyodott. Olyan mosollyal, amely egyszerre ragyogott rá mindenkire. Shell úgy érezte, hogy egyedül rá mosolyog. Hallotta, amint nagy lélegzetet vett.
– „És másnap, mikor Betániából kimentek…” – kezdte.
Egyenletes, kifejező volt a hangja. A szavak új hangzást, egy másik, gazdagabb vidékről származó kiejtést kaptak. Úgy olvasta a szavakat, mintha ő maga írta volna őket, elmesélte a történetet, melyben Jézus felborogatja a pénzváltók asztalait a templom előtt. Jézus jogos haragot érzett, és Rose atya ünnepélyesen beszélt. Csillogó képektől vibrált körülötte a levegő. Shell hallotta a boltívek alatt a ketrecbe zárt madarak hangját és a római pénzérmék csengését. Látta a zsidók fantasztikus színekben pompázó ruháit, a templom oszlopai között bujkáló fényt. Képek és hangok zubogtak alá az emelvényről, ott függtek a levegőben forogva, mint angyalok a tavaszi fényben.
– Üljetek le – mondta Rose atya a felolvasás végén. A gyülekezet helyet foglalt. Csak Shell maradt állva tátott szájjal. A pénzemberek pultjai sziszegő kígyókká változtak. A sokaság elcsendesült. Jézus emberré lett, szomorú, valóságos emberré, és a szédülten álló Shellre mosolygott.
– Üljetek le – ismételte szelíden Rose atya.
Mocorgás kezdődött körülötte, és Shell rádöbbent, hol van. Istenem. Mindenki bámul. Lehuppant. Trix vihogott. Jimmy oldalba döfte a látcsövével.
Rose atya lejött az oltár lépcsőin, és megállt a gyülekezet előtt. Izgatott morgás fogadta, hogy eltért a megszokott rendtől. Carroll atya mindig az emelvényről prédikált.
– Nos. Ma tényleg szomorúságról és gyászról hallottunk. Lerombolt templomokról, arról, hogy Isten haragos. De… – felfelé fordította két tenyerét, és átható tekintettel nézett egyenesen a gyülekezet szívébe – …eszetekbe jutott-e valaha, hogy ahol nincs harang, ott szeretet sincsen?
A mondatok egy nyaklánc drágaköveiként illettek össze. Ragyogtak. A káplán öltözéke csillogott, miközben gesztikulált. Dús haja szőkén és barnán szikrázott. A választás hatalmáról és a kísértésekről beszélt. Új kezdetekről. Elmesélte, hogyan szokott le a bagóról. Ráugrott a cigarettás dobozra, és a földbe taposta, hogy száműzze a nikotin átkát a csontjaiból. Talán olyan volt, mint a felborult asztalok az evangéliumi történetben. Angyalokról és újjászületésről beszélt. Shell előrehajolt, szorosan kapaszkodott a padba. Csoda történt. Jézus kijött a kocsmából és visszatért a keresztre. Anya a mennyországban táncolt az üdvözültekkel.
Mikor Rose atya befejezte, mindenki felállt és énekelt: Áldjad, én lelkem, az Urat. Az ének közben pusmogás hallatszott. Nora Canterville könyékkel megbökte Fallonnét, az orvos feleségét és vágott egy grimaszt. McGrathné a kalapjával legyezte az arcát, mintha az ördög ment volna el mellette. Apa szemöldöke sötéten fölszaladt.
– Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, aki megváltja életedet… – Shell teli torokból énekelt. Nem volt olyan hangja, mint az anyjának, de tisztán énekelt. Észrevette, hogy Declan Ronan utánozza, kinyitja, majd becsukja a száját, mint a partra vetett hal. – Áldjátok az Urat. – Shell felhúzta az orrát, majd másfelé nézett. Nem számított, hogy neki kell megfőznie a birkahúst ebédre, miközben Trix és Jimmy ott lábatlankodik a konyhában, nem érdekelte, hogy a házi feladata sincs kész, mint ahogy az előtte álló sötét és nehéz élet sem. Jézus Krisztus visszatért a földre Rose atya alakjában. Közöttük jár, a templomi gyülekezet tagjai között, a Cork megyei faluban, Coolbarban.

A Kiadó engedélyével.