Interjú: Bihari György – 2011. február

ekultura.hu: Az általad fordított könyvek elég jelentős része fantasztikus, ezen belül pedig nem kevés a horrorisztikus irodalom. Magad választottad ezt az irányt?
Bihari György: Ez így nem igaz. Hogy fantasztikus, vagy inkább fantasy, azt elfogadom, de hogy horrorisztikus lenne, az túlzás. Amikre gondolsz, a korai Lovecraft-könyvek, azokkal már nagyon régen, másfél évtizede nem találkoztam. Gyakorlatilag Lovecraftot lefordítottuk én, a feleségem, meg néhány fordító, azokkal már nincs mit kezdeni. Néhány King van még, amire többé-kevésbé ráfoghatjuk, hogy horrorisztikus, a többi egyszerűen fantasy.
 
Egyrészt van affinitásom ezek iránt, másrészt meg elfogadom azt, amit a kiadóktól kapok, és úgy látszik, másnak is feltűnt, hogy van hozzá affinitásom – főleg a Lovecraft után.
 
ekultura.hu: Hogyan jött, hogy például Lovecraftot vagy Kinget fordítsál? Téged kerestek meg?
Bihari György: Igen. Puszta véletlen volt. Tulajdonképp az Interpress Magazinnál kezdtem fordítani újságcikkeket, méghozzá spanyol nyelvből, amiből azóta sem fordítok. Utána megkérdezték, hogy ha már tudok spanyolul, olaszból nem fordítanék-e. Mondtam, hogy de igen, szívesen fordítanék. És amikor már itt tartottam, megkérdezték, hogy esetleg nem tudnék-e angolból is fordítani. Így kezdődött.
 
Mikor az Interpress megszűnt – a régi –, akkor már a kisregényeknél tartottam, és onnan rengeteg szerkesztő szétrajzott, és az ő ismeretségük segített abban, hogy munkát találjak. Az I.P.C. kiadót például az egyik volt szerkesztőm alapította, és tőle kezdtem el könyveket kapni egymás után. Másrészt, ahogy ez menni szokott, körbetelefonáltam három tucat kiadót, abból körülbelül ketten visszaszóltak. Így aztán lassacskán, nyolc-tíz éve már a kiadók keresnek meg.
 
Ami a fantasztikusokat, és azon belül is Lovecraftot illeti, a Galaktika keresett meg. Annak idején Kuczka Péter volt – Isten nyugtassa – az egyik mentorom; nekem is és a feleségemnek is. A klasszikus Galaktika utolsó évében elég sokat fordítottunk. Némi túlzással azt mondhatnám, mi fordítottuk a Galaktika utolsó évfolyamát. Ott kezdtem el Lovecraftokat fordítani, mivel a Galaktika adta ki az elsőket. Utána a szegedi Lazi Kiadó kezdte el ezeket kiadni, és onnantól már sínen volt a dolog – egyiket a másik után csináltuk.
 
ekultura.hu: A Lovecraft-fordításaid különösen jól sikerültek. Mi a titka ennek?
Bihari György: Ez hosszú történet, valamikor, még gimnazista koromban verseket írtam, méghozzá szabad verseket. (Felteszem, nyilván azért, mert nem tudtam rímeseket.) Lovecraft nekem az első pillanattól fogva, hogy megláttam angolul, olyan volt, mint egy hosszú szabad vers. Másrészt a szellemisége annyira megragadott, hogy szinte olyan volt, mintha magyarul láttam volna magam előtt. Semmi erőfeszítésbe nem került a fordítása, olyannyira, hogy a feleségem, aki lektorál engem, alig tudott hozzányúlni, mert nem volt mit javítani.
 
Sajnos, azóta is alig akadt ennyire jó munkám. Én is munkáim egyik csúcsának tartom a Lovecraft-fordításaimat. Csodálatosak. Nem a fordítások, hanem az eredetiek.
 
ekultura.hu: A fordítások is azok.
Bihari György: Ezt nem az én hivatalom megítélni.
 
ekultura.hu: Említetted, hogy a feleségeddel egymást lektoráljátok, de volt olyan könyv is, amelyet együtt fordítottatok. Hogyan működik, hogy együtt fordítasz valakivel?
Bihari György: Ez kizárólag a feleségemmel működik. Például sok más mellett az Eragon folytatásán dolgoztunk együtt, meg most A Titánok bukásán. Elkezdjük – általában én szoktam kezdeni –, aztán egy idő után, mikor kapunk egy másik munkát, cserélünk, én csinálok egy másikat, majd egy idő után ismét visszaadja. Tehát többnyire nem egyszerre több fejezetet csinálunk, nem párhuzamosan dolgozunk, hanem amikor az egyik átadja, a másik folytatja, ez meg abbahagyja. Ez azért is fontos, mert amelyikünk éppen nem fordít, az lektorálja a másikat. Így nagyon jól összedolgozunk. Kiválóan működik ez.
 
ekultura.hu: Akkor ez abban is segít, hogy mindig a szöveg maradjon előtérben, és ne nyomja rá a bélyegét a fordító stílusa? Mert azért vannak olyan fordítók, akik hajlamosak arra, hogy nagyjából ugyanúgy fordítsanak le mindenféle szöveget.
Bihari György: Nekem nincs saját stílusom. Kaméleon vagyok, legalábbis igyekszem az lenni. Tehát átveszem a könyv stílusát, nem pedig az én stílusom dominál. Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy vannak erősebb egyéniségű fordítók, akik elsősorban irodalmárok, és csak másodsorban fordítók. Náluk megértem, hogy előfordul ilyen. Én viszont első-, másod- és harmadsorban is fordító vagyok. Legfeljebb verseket írok, de annak nincs jelentősége ebből a szempontból.
 
ekultura.hu: Említetted, hogy Lovecraft pályád egyik csúcsa volt. Rajta kívül kit szerettél még különösen fordítani?
Bihari György: Stephen Kinget. Tőle elég sokat fordítottam. Ugyanazon okból kedvencem, mint Lovecraft. Egyrészt Stephen King nyíltan bevallja, hogy Ambrose Bierce és Lovecraft utódjának tekinti magát, nekem meg pont ez a vonulat az, amely az amerikai irodalomból a leginkább fekszik. Egyszerűen nem jelentett erőfeszítést őt fordítani.
 
ekultura.hu: Ez érdekes, mert Stephen King szövegeiben vannak olyan dialektusok, amelyeket nehezen lehet magyarítani.
Bihari György: Meg is izzasztott. Kingnek van egy Setét torony című, hétkötetes regényfolyama, és – azt hiszem, hogy a második kötetben – akad egy négyoldalas mondat, amit úgy tudtam lefordítani, hogy ez nálam is négyoldalas mondat lett. Ennek utána lehet nézni. Ez volt a másik csúcsteljesítményem: hogy egyetlen pont nélkül meg tudtam csinálni, ráadásul úgy, hogy még értelme is legyen.
 
Másrészt a szürrealizmus eleve közel áll hozzám. Kingtől pedig ugyancsak nem áll távol, ahogy Lovecrafttól sem. Hogy úgy mondjam, lelki rokonság van ezen szerzők és köztem. Sajnos, az Európával összetűztünk, úgyhogy több Kinget valószínűleg nem fogok fordítani, amit én legalább úgy sajnálok, mint némely olvasóm, akikkel találkoztam.
 
ekultura.hu: Ha már szóba kerültek a kiadók: elég sok kiadónak is fordítasz. Hogyan lehet összeegyeztetni a határidőket?
Bihari György: Különösen az utolsó tíz évben, mióta ők keresnek engem, nem kérdezik meg, hogy dolgozom-e valamin, hanem felajánlanak munkákat. Én meg elfogadom, mert nincs más állásom – a fordításból élek. Nem szokott előfordulni, de ha egyszerre hármat adnának, mind a hármat elfogadnám, legfeljebb többet dolgoznék. Viszont nem utasíthatom vissza, mert nincs tartalékom. Nekem ebből kell megélnem.
 
Eddig úgy tizenhat-tizenhét kiadóval volt dolgom, némelyik már meg is szűnt azóta, de igazából csak három-négy komoly, akivel állandó kapcsolatom van.
 
ekultura.hu: Mennyire leterhelő életmód a fordítóé? Mire jut még időd a munka mellett?
Bihari György: Semmire. Vagyis hát semmi komolyra. Azon kívül, hogy fordítok, gyakorlatilag nem csinálok semmit. Néha eljárok ide-oda, olykor tüntetek is, ahogy az mostanában elkerülhetetlen, de egyébiránt nem nagyon érek rá semmire.
 
ekultura.hu: Van, ami segít mostanában, mondjuk, az internet vagy ehhez hasonlók?
Bihari György: Hajaj, de mennyire. A könyveimnek legalább az egyharmadával kevesebbet tudnék fordítani évente. Emlékszem, amikor a feleségemmel elkezdtünk fordítani, évente összesen talán négy-öt könyvet adtunk ki; most fejenként legalább hat-hetet csinálunk, mert például nyomtatott szótárt nem használunk, hanem a netről dolgozunk. És általában ma már a fordítás is úgy megy, hogy elküldik emailben a szöveget. Kinyomtatom, aztán már csak dolgozom. Ráadásul a gyakorlat, ugye, hozzásegített ahhoz, hogy kevesebbet kelljen szótáraznom.
 
Tehát elkezdek fordítani, aztán ha valami kell, ráklikkelek a megfelelő szótárra – több is van ugye –, és már megyek is tovább. Ennyi. Nagyon sokat számít.
 
ekultura.hu: Van még olyan szerző, olyan mű, akit-amit szeretnél magyarra fordítani?
Bihari György: Nagyon sok olyan szerző van. Elkezdtem fordítani egy nagyon jó szerzőt, Tad Williamst. Szerintem zseniális a pasas, és az az érdekes benne, hogy négy kötetével találkoztam, amelyeket a Dáin adott ki Szegeden. Az ő Másvilág-tetralógiájából az első kettő könyvet lefordítottam – négy kötetben, mert olyan vastag –, és a szívem szakad meg, hogy a másik két kötetet nem fordíthatom le, mivel közben megszűnt a Dáin, másnak meg nem tudom elsózni.
 
A másik a Covenant-krónikák, amit boldogan lefordítanék. Csodálatos könyv, de senki nem akarja vállalni. Illetve az első kötet megjelent valami szörnyű fantasy címen (A kárhozat urának átka). Ezt is boldogan megcsinálnám, és tudnék még sorolni néhányat. A fantasy műfaj az, ami nekem fekszik, abban nagyon szívesen elmerülök. És Stephen Kinget is folytatnám, ha nincs az afférom az Európával, mert őt nagyon szeretem.
 
ekultura.hu: Voltak olyan fordítók, akik esetleg hatottak rád?
Bihari György: Nem tanultam a fordítást, hanem belecsöppentem, tehát egyetemen nem tanultam, és ezért nem is volt, aki hasson rám. Egyszerűen olvastam fordítókat. Göncz Árpádot például megemlíthetem, mert A gyűrűk ura zseniális fordítás. Réz Ádám a másik. Ők a mesterek, akiket én sosem fogok felérni, habár igyekszem.
 
ekultura.hu: És mi adja az értelmét egy fordító életének?
Bihari György: Hogy miért fordítunk? Hát ez nagyon egyszerű. Sajnos a világ összes könyvét nem magyarul írják, viszont az én világképemet is alapvetően meghatározta a világirodalom – most nem akarnék neveket kiemelni –, azt pedig magyarul olvastam. A nyelvtudásom még nem volt elegendő ahhoz, hogy ezeket a könyveket eredetiben élvezhessem. Hogy jó, vagy rossz fordítások, ezt most hagyjuk, a lényeg az, hogy a világképemet meghatározták azok a szerzők, akiket magyarul olvastam, és most szeretném visszaadni a következő nemzedéknek ugyanezt, mert ezek tényleg alapvető művek – az ember másképp látja tőlük a világot.
 
Éppen ezért nagy a felelősségem fordítóként, mivel az én szavaimon fog múlni, hogy hogyan fogják látni ezt a világot a következő nemzedékek. Ez nagyon komoly feladat – majdnem egyenértékű a szerzőséggel. Nyugat-Európában jobban meg is becsülik a fordítókat, mint nálunk, mert önálló szerzőnek tekintik.
 
Ugyanakkor ez öröm, hobbi és munka is egyszerre. Olyan hobbi, amiért fizetnek. Nem nagyon – azt nem mondanám, de fizetgetnek. Meg lehet élni belőle, ha nem is fényesen. Mostanában az üzleti tisztesség eléggé lehanyatlott, és mivel nekem nincs tartalékom, a háztartásom ebből él, olyan is előfordul, hogy ha nem fizetnek, ott állok egy fillér nélkül. Hál’ Istennek, tíz kiadóból kettő ha ilyen, de amikor éppen aktuális, ez nagyon rosszul jön nekem is, és a feleségemnek is, mert természetesen ez kétszeresen érvényesül, mivel ketten vagyunk fordítók.
 
ekultura.hu: Van bármi, ami biztosíték lehetne az ilyen esetek ellen?
Bihari György: Ha lenne érdekvédelmünk. Most már, ugye, megjelent a Műfordítók Egyesülete, amelynek én is tagja és propagátora vagyok, de az érdekérvényesítési erőnk csekélyke, mert hiszen minden fordító egymagában áll szemben a kiadókkal és a piaccal. Itt sztrájkolni nem lehet.
 
Megszabtunk ugyan egy minimum honoráriumot, amitől személy szerint egyelőre egyre kevesebbet kapok – nem tudom, másoknak mik a tapasztalatai. Miközben ezt a minimumot sem kapom meg, hanem inkább egyre kevesebbet, az infláció nem tűnt el, még ha csökkent is. Vagyis ez azt jelenti, hogy évről évre egyre kevesebbért dolgozunk. Ami egyúttal azzal is jár, hogy évről évre egyre többet kell dolgoznunk, hogy legalább ugyanazt a szintet elérhessük. Ha a lányom nem élt volna külföldön másfél évig, akkor, azt hiszem, nagyon csúnyán állnánk anyagilag. De mivel csak ketten voltunk, legalább nem adósodtunk el.
 
Ezt az ember, ha nincs másik állása, csak szerelemből csinálhatja. Ahogy azt nálam nagyobbak megállapították, az is bolond, aki Magyarországon – nem költőnek, hanem – műfordítónak megy.