Főkép
 
A Donn Cortez írói álnév, ami egy Don DeBrandt nevű kanadai írót takar. Első műve egy cyberpunk regény volt, amit azóta – többek között – néhány CSI és CSI: Miami sorozatokhoz tartozó történet is követett.
A mostaniban Horatio és csapata egy nagyon fura és rendkívül brutális gyilkosság ügyében kezd nyomozni. Az áldozat egy fiatal nő, akivel látszólag egy, a haditengerészet részére, az ellenséges búvárok likvidálására kifejlesztett cápaszigony végzett. Dr. Alexx Woods azonban a boncolás során más következtetésre jut…
 
Amikor előkerül egy újabb áldozat, egy férfi, a csapatban elsőre fel sem merül, hogy ugyanaz lehet az elkövető, hiszen ezúttal nyoma sincs a cápaszigony nyomának, van azonban egy lőtt seb, kimeneti nyílás nélkül. Amikor egy tenger fenekére süllyedt autóroncsból előkerül a férfi felesége, sajnos egyértelművé válik, hogy mindhárom áldozattal ugyanaz a gyilkos végzett. És valószínű, hogy még nincs vége…
 
Vajon mi visz rá valakit arra, hogy ilyen brutálisan mészárolja le embertársait? Miféle elmebeteg képes erre? Nem tudom, és nem is akarom elfogadni, hogy bármi feljogosíthat valakit arra, hogy megkínozzon és kegyetlen módon megöljön egy emberi lényt, akit még csak nem is ismer.
 
Aki ismeri a televíziós sorozatot, annak nem sok meglepetést tartogatnak az utóbbi időben kiadott regények. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy kedvenceinkkel immáron nem csupán a képernyőn találkozhatunk. Nem komolyak ezek a regények, egyes szerzőknek sokkal inkább pénzkereseti lehetőséget kínálnak, mint bármi más, a rajongók mégis szeretik őket. Pedig közel sem tökéletesek, de még csak nem is különösebben eredetik, ellenben képesek pár igazán kellemes órát szerezni az olvasóknak, így nekem is.
 
Bár megmondom őszintén, egy ilyen amatőr fordítás inkább bosszantó, mintsem élvezetes. Ha a fordító vette volna a fáradtságot, és megismerkedett volna a sorozattal, soha nem írt volna le bizonyos dolgokat.
Mint például az ilyen „gyöngyszemek”:
„Amivel viszont igen, az a szaktudásunk, a tapasztalatunk és a bizonyítékok. Reméljük, ez elég lesz ahhoz, hogy elkapjuk az arcot, mielőtt megint úszhatnékja támad.”
„Remélhetőleg kevesebb okoskolbász rója majd – mormolta Wolfe, és Delko felnevetett.”
„A cuccost mindenki vitte magával, ahogy meghagyta.”
És a kedvencem, amit egyszerűen nem tudok megbocsátani:
„Izzadó testek tolongtak a mellmagasságban elhelyezett hangfalakból dübörgő Kilenchüvelykes körmök ritmusára, a mennyezeti reflektorok vörös, kék, zöld, rózsaszín fényében.”
 
Minden szempontot figyelembe véve a mérleg még mindig pozitív, vagyis jobban örülök annak, hogy magyarul is kiadják ezeket a regényeket, mint nem, de jobban szeretném, ha a jövőben tapasztalt és hozzáértő fordító, illetve szerkesztő kapná meg ezeket a munkákat. Akkor talán nem kéne elszenvednem olyasmit, mint a Kilenchüvelykes körmök…