Főkép Ezt is megértük: a vámpír-horror-manga elérkezett a végkifejlethez! A földig rombolt londoni csatatéren már csak a legerősebb, legfontosabb kulcsfigurák maradtak talpon, hogy a mindent eldöntő csatában beteljesíthessék sorsukat.

Az ellenség utolsó erejével nekifeszül, hogy valamiképp megállíthassa az elpusztíthatatlan hatalommal bíró Alucardot, mint egész Anglia legerősebb védőbástyáját.
Látszólag minden próbálkozás kudarcra ítéltetett, de még mindig maradt egy ütőkártya az ellenség kezében, amelyre még a vámpíróriás sem számít és amely még az utolsó pillanatban is visszájára fordíthatja a csata kimenetelét.
 
A brutális mészárlásokkal tarkított sorozat befejező darabja az előzőekhez hasonlóan tele van váratlan fordulatokkal, izgalmas és látványos összecsapásokkal és még újabb, még kegyetlenebb halálokkal, továbbá természetesen rengeteg vérrel.
Bár kissé zavaros a magyarázata, de a sorozathoz méltó színvonalú a grandiózus végső leszámolás és tulajdonképpen a befejezés is, amely végleges ugyan, de tulajdonképpen annyira nyitva hagyja a történetet, hogy azt akár még folytatni is lehetne.

Ami engem illet, nagyon megkedveltem a Hellsinget e tíz kötet során, mert egy nagyon aprólékosan, igazi profizmussal megrajzolt, teljesen egyedi és lenyűgöző látványvilágot mutat be, ugyanakkor a történet minden összetettsége és csavaros megoldásai ellenére mégis gyermeki fantáziát és látásmódot tükröz.

Legnagyobb erőssége szerintem a sok remekül kidolgozott karakter, valamint az a mód, ahogyan nem kevés humorral is megfűszerezve képes olyan kíméletlen és erőszakos horror történetet bemutatni, amelyeket más, hazánkban megjelent képregényekben még nem nagyon láthattunk és amely egyszerre tartalmaz klasszikus és modern horrorelemeket is és ugyanilyen mesterien épül rá a szerző saját fantáziavilága a már ismert alapötletre.
 
Kicsit hiányozni fog a Hellsing világa és szellemisége, de örülök, hogy végigkövethettem a sorozatot az elejétől, és abban is biztos vagyok, hogy újra elő fog még kerülni, ha igényem lesz rá.