Főkép

2010 októberében jelent meg a Grammy-, Golden Globe- és Oscar-díjas művész nagyon várt és remélt huszonegyedik stúdió albuma, mellyel Joe Cocker maga mögött hagyta az elmúlt néhány albumon hallható klasszikus rhythm and blues irányvonalat, és visszatért a modernebb hangzáshoz. Ebben valószínűleg nem kis szerepe volt a lemez producerének, Matt Serletic-nek is, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a Collective Soul, Matchbox Twenty, Blessid Union of Souls, Aerosmith, Edwin McCain, Stacie Orrico, Taylor Hicks, Rob Thomas, Carlos Santana és Angie Aparo.
 
A Hard Knocks kilenc vadonatúj dalt és egy Dixie Chicks-feldolgozást (I Hope) tartalmaz. Ez utóbbinak nem Serletic, hanem még a country-világban otthonosan mozgó Tony Brown volt a producere. Amikor egy énekes elér egy bizonyos kort, pályafutása elkezd hanyatlani. Általában. De nem Joe Cocker esetében. Neki kifejezetten jó tesz a kor és az elmúlt évtizedek minden tapasztalata. Pedig nem néz ki jól. Még csak különösebben jól sem énekel. Ellenben nagyon különleges, rekedtes hangja van, amihez meglehetősen szuggesztív előadásmód társul. Nála soha nem érzem úgy, hogy csak elénekli a dalt, ő minden egyes hangját és szavát át is éli, ami bizony át is jön az új album nótáin.
 
A szívemmel és a lelkemmel nagyon gyorsan rákaptam a funky, jazz, blues, rock, gospel, és még ki tudja milyen elemeket felvonultató dalokra, az agyam viszont sokáig túrázott azon, hogy vajon mitől ennyire jó a Hard Knocks. Hiszen nincs rajta egyetlen kiemelkedően nagy sláger sem, pláne nem olyan, ami akár csak megközelítené a legnagyobb Cocker-dalokat, a zene sem éppen bonyolult, bár a hangszerelés egyszerűen tökéletes. Talán az olyan finomságoktól lehet rákattanni az egészre, mint a nyitó és egyben címadó „Hard Knocks” remekül eltalált fúvósai, basszusgitárja és női vokálja; a „Get On” erőteljes bulihangulata, amire szerintem még a mai fiatalok is felkapják a fejüket; a zongorával kísért, lágyan építkező „Unforgiven”, ami sokkal inkább keserű, semmit szentimentális, éppen ezért tökéletesen el tudnám képzelni egy film betétdalának is; az elektromos gitárral és szintetizátorral modernné tett, valahogy mégis a nyolcvanas éveket idéző „RunawayTrain”; vagy éppen a gospel-kórussal ünnepi hangulatúvá varázsolt „Thankful”.

 

 

Ha jobban belegondolok, nem is nagyon tudok gyengébb dalokat felsorolni, legfeljebb olyanokat, amik nem jöttek be annyira, mint a többi. Ilyen például a bluesosan egyszerű, nagyon-nagyon visszafogott „So It Goes” vagy a többi közül kicsit kilógó „So”. Mindent összevetve ez egy remekül sikerült, profi album, ami kortól és nemtől függetlenül minden hallgatójának képes kellemes perceket szerezni. Sok mai ifjú titán megirigyelhetné azt, amit Joe Cocker és csapata letett az asztalra. Én már eddig is „rongyosra” hallgattam, és szerintem a jövőben is sűrűn fogunk találkozni egymással…
 
Előadó:
Joe Cocker – ének
 
Közreműködők:
Ray Parker, Jr. – gitár
Tim Pierce – gitár
Joel Shearer – gitár
Tom Bukovac – gitár
Kenny Greenberg – gitár
Chris Chaney – basszusgitár
Glenn Worf – basszusgitár
Josh Freese – dobok
Dorian Crozier – dobok
Matt Chamberlain – dobok
Greg Morrow – dobok
Jamie Muhoberac – billentyűs hangszerek
Matt Serletic – billentyűs hangszerek, programozás
Steve Nathan – szintetizátor, wurlitzer
Jeff Babko – harsona
Cleto Escobedo III – szaxofon
Ron King – trombita
Robyn Troup – háttérvokál
Sherree Brown – háttérvokál
Mabvuto Carpenter – háttérvokál
Stephanie Bentley – háttérvokál
Kim Keys – háttérvokál
Ashley Cleveland – háttérvokál
Judson Spence – háttérvokál
Stevie Blacke – cselló, hegedű, brácsa
Gospel Choir
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Hard Knocks
2. Get On
3. Unforgiven
4. The Fall
5. So It Goes
6. Runaway Train
7. Stay The Same
8. Thankful
9. So
10. I Hope
 
Diszkográfia:
Stúdió albumok:
With a Little Help from My Friends (1969)
Joe Cocker! (1969)
Joe Cocker (1972 ) (Európában 1973-ban Something To Say címen)
I Can Stand a Little Rain (1974)
Jamaica Say You Will (1975)
Stingray (1976)
Luxury You Can Afford (1978)
Sheffield Steel (1982)
Civilized Man (1984)
Cocker (1986)
Unchain My Heart (1987)
One Night of Sin (1989)
Night Calls (1991)
Have a Little Faith (1994)
Organic (1996)
Across from Midnight (1997)
No Ordinary World (1999)
Respect Yourself (2002)
Heart & Soul (2004)
Hymn for My Soul (2007)
Hard Knocks (2010)
 
Válogatás albumok:
Cocker Happy (1971)
Joe Cocker`s Greatest Hits (1977)
The Best of Joe Cocker (1983) Ausztráliában
Joe Cocker, 14 Classic Hits (1987)
I Love the Night (MC) (1988)
The Best of Joe Cocker (1992)
The Long Voyage Home (box set) (1995)
Greatest Hits (1998)
The Anthology (1999)
Greatest Love Songs (2003)
The Ultimate Collection 1968-2003 (2003)
Ultimate Collection (2004)
Gold (2006)
Classic Cocker (2007)
 
Élő felvételek:
Mad Dogs & Englishmen (1970)
Live in LA (1976)
Space Captain (1976)
Live in New York (1981)
Joe Cocker Live (1990)
On Air (1998)
Standing Here - Live in Colorado (2001)
The Complete Fillmore East Concerts (2006)
Live at Woodstock (2009)