FőképImmáron a harmadik, az Első SS Stuka Századról szóló kötetet tarthatja kezében az olvasó. Mégis ez a harmadik az első. A magyar kiadó – akárcsak a Wotan SS esetén –, most sem időrendben tárja elénk a repülős egység történetét. Ez lehet, hogy egy kicsit (vagy nagyon) zavaró; én már csak veszek egy nagy levegőt és sóhajtok a dolog miatt...

1940-ben járunk Németországban, a francia határ mellett. A spanyol polgárháború veterán repülős lövészeiből és a német arisztokrácia frissen kiképzett pilótáiból Himmler – az SS vezetője – megalakította az Első SS Stuka Századot, Hermann Göring legnagyobb bánatára.

A hájas Reichsmarschall cseppet sincs elragadtatva az ötlettől, hogy létezzen egy olyan repülős egység, amely nem az ő fennhatósága alatt áll, ezért az egység parancsnokát – régi, I. világháborús harcostársát, Greim őrnagyot – arra utasítja, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltve tevékenykedjenek, ha lehet, akkor szinte ne is vegyenek részt harci cselekményekben, mert ezek Himmler presztízsét növelnék Hitler előtt és nem az övét.

Ebből a momentumból is jól látszik az a pár eddig is sokszor ismertetett tény, hogy a német hadsereg vezetését az egymás elleni intrikák és hatalmi harcok igen erősen befolyásolták. A másik kevésbé elhanyagolható tény, hogy a vezetők között jópár dilettánst is találunk.

Ezen felül egy dolog nem derül ki a könyvből: ki is voltaképpen az egység legfelsőbb parancsnoka? A Fekete Lovagokban leginkább mindenki parancsol az Első SS Stuka Századnak; Göring, Himmler és Rommel. Katonaszemmel nézve kész agyrém lehet egy ilyen helyzet. (A tisztánlátás végett azt azért nem árt tudni, hogy a Waffen SS-nek soha nem volt repülőgépes csapatteste.)

Leo Kessler a tőle megszokott módon hozza a formáját. Az emberséges parancsnok, a rokonszenves – a későbbi történek során főszereplővé avanzsáló – és vele szemben álló, megrögzött náci pilóta, valamint az elmaradhatatlan humorforrás-páros a szerző jól bevált karaktersémái.

Ezen felül természetesen a regényben felbukkanó vagy megemlítésre kerülő vezetők (katonák, politikusok) szinte kivétel nélkül csak negatív jelzőkkel és tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez is Kessler egyik kedvelt írói formája, amiből egyértelműen lehet következtetni arra, hogy a legkevésbé sem lehetett pozitív képe a felsővezetőkről.

Azon kívül, hogy átélhetjük az alakulat első „lőporszagolós” bevetéseit, semmi extrát nem nyújt a Fekete Lovagok. Bár lehet, hogy a baj velem van és túl nagy követelményeket támasztok egy háborús ponyvával szemben...