Főkép




 
A Metropolis Media ősszel indult Nobel-díjasok könyvtára sorozatának első kötete egy igazi különlegesség, Sir Winston Churchill magyarul eddig hozzáférhetetlen egyetlen szépirodalmi regénye, a Savrola.

Churchill politikai munkásságát még az is ismeri, aki csukott szemmel és füllel ülte végig a történelemórákat, a britek máig a huszadik század legjelentősebb politikusának tartják, azt azonban már kevesebben tudják, hogy meglehetősen termékeny író és festő volt.
Történeti munkái – mint A második világháború vagy Az angol ajkú népek története – ma is érdekes és élvezetes olvasmányok, annak ellenére, hogy a történelmi tények terén olykor hagynak maguk után kívánnivalót, és hogy Churchill XIX. századra jellemző, úgynevezett „whig történetírói” – a brit birodalom különlegességében és kiválóságában mindenek felett hívő – szemlélete rájuk nyomta bélyegét. Ezért a történetírói munkásságért kapta meg 1953-ban az irodalmi Nobel-díjat.
 
Az életműben egyedülálló Savrola 1897-98-ban íródott, amikor Churchill a Malakandban állomásozó brit hadsereg kötelékében szolgált. Először 1899 májusa és decembere között, részletekben jelent meg a MacMillan’s Magazine-ban, majd egy évvel később, 1900-ban kötet formájában is kiadásra került.
A regény mérsékelt sikert aratott, a kritika már akkoriban is többre tartotta Churchill haditudósítói munkáit, mint szépirodalmi próbálkozását. Tán ennek is köszönhető, hogy a Savrolát nem követték újabb regények. Az utókornak azonban a kötet nagyon is hasznos és érdekes adalék az ifjú Churchill gondolkodásának, politikai elképzeléseinek, elhivatottságának megítéléséhez.
 
A Savrola egy elképzelt ország, Lauránia polgárháborújának története. Az ország egy véreskezű diktátor, Antonio Molara uralma alatt áll, aki ellen látszólag esélye sincs semmilyen felkelésnek, semmilyen politikai erőnek, kivéve egyvalakit: Savrolát.
Ő a megfontolt forradalmár prototípusa, akit egy egész nép csodál, akinek a lábai előtt hever az előkelő társaság épp úgy, mint a köznép, aki egyetlen szavával harcba hívhatja az egész országot, és közben egy percre sem inog meg, nem ragadja magához a teljhatalmat, demokratikus elvei megingathatatlanok. Épp ezért, mikor az általa vezetett felkelés vérengzésbe és bosszúhadjáratba csap át, a hatalom helyett inkább a száműzetést választja a szeretett nő oldalán.
 
Aki nem más, mint a legyőzött elnök felesége, Lucille. A történetírók szerint a nő alakját a szerző édesanyjáról, Lady Randolph Churchillről mintázta, ami érdekes, lévén hogy Savrola alakjába meg beleírta saját fiatalkori eszményeit.
A szellős polgárháborús történet és a romantikus szál egyaránt gyenge lábakon állnak, egy középszerű, jellegzetesen tizenkilencedik századi romantikus regény bontakozik ki előttünk, amit épp az emel ki a sok száz hasonló közül, ami irodalmi műként a legnagyobb gyengesége: hogy minden sorát áthatja Churchill politikai elhivatottsága, saját különlegességébe vetett hite, és hogy Savrola alakját felruházta a tökéletes államférfi minden idealizált tulajdonságával.

Jó lenne, ha lehetne függetleníteni a művet a szerző későbbi pályájától, de sajnos ahhoz nem elég kiforrott, nem elég jó munka, így viszont, visszavetítve rá a későbbi pályát, hangyányit kínos ez az elhivatottság és – mondjuk ki – nagyravágyás, ami jellemzi.
 
Ha önmagában akarjuk megítélni, akkor egy közepes romantikus-kalandos áltörténelmi regény, vázlatos cselekménnyel, néhány jól megrajzolt szereplővel, erőltetett morális tanulságokkal.
Ha a szerző pályájának tükrében nézzük, akkor mindenképpen érdekes adalék, de egyvalamit jó tisztázni: Churchill nem ezért kapta a Nobel-díjat. Ahhoz azért ez édeskevés.