Főkép

Szovjetunió, Sztálingrád, az 1942-es év vége, a „Katlan”. A Vörös Hadsereg megsemmisítő ellentámadásra készül a Wermacht ellen. Céljuk, hogy bekerítsék és megsemmisítsék a Paulus tábornagy vezette Német Hatodik Hadsereget. Geier ezredes, a Wotan SS Rohamezred parancsnoka azonban nem kér ebből és inkább úgy dönt, hogy szépen és csendben visszavonul, amíg még megteheti.

Ez természetesen kiveri a biztosítékot Berlinben. Hitler tajtékzik és úgy dönt, hogy az áruló Wotannak pusztulnia kell. Himmler – az SS vezetője – ki is adja a parancsot a Fekete Sólyom Repülőszázadnak: megkeresni, lokalizálni, majd pedig mind egy szálig elpusztítani őket. Persze Geier is számol ezzel a lehetőséggel, de nem nagyon tud mit tenni ellene azon kívül, hogy azért imádkozik, tartson ki addig a hóvihar, amíg ki nem jutnak az ostromgyűrűből.

Von Dodenburg, az elmaradhatatlan Schulze-Matz páros és még egy maroknyi páncélgránátos kapja a feladatot, hogy felderítést végezzenek a Wotan számára, a szószból kifelé vezető úton, ám a sors úgy akarja, hogy egy kis falucskában egy, a szovjetekhez átállt német alakulat és egy nagy csapat partizán fogságába essenek. Mielőtt végleg minden reményük elszállna, hogy valaha is túléljék Sztálingrád borzalmait, Schulze mentő ötlettel rukkol elő...

Kicsit meglepett, ahogyan Leo Kessler elkezdi a Kitörés Sztálingrádból-t. Eleddig nem igazán volt szokása, hogy regényeinek bármely szereplője – legyen szó a Wotanról, az Edelweiss Rohamosztagról, az Első SS Stuka Századról vagy a Christian Jungblut vezette tengeralattjáróról – visszaemlékezzen a Nagy Háború alatt történtekre. Most pedig egyenesen Schulze az, aki 1994-ben, egy kocsmában piálva és ismerőseivel beszélve feleleveníti nekünk a történteket.

Ahogyan eddig megszokhatta az, aki Kessler háborús könyveit olvasta, most is igen érzékletes leírásokat kapunk a háború borzalmairól. Nem hiszem, hogy – a túlélőkön kívül – bármelyikünk is képes lenne akárcsak megközelítőleg beleélni magát abba, mit és hogyan érezhettek azok a katonák, akik több napja vagy hete fagyoskodtak az orosz pusztában Sztálingrád előtt, miközben arra vártak, hogy a Vörös Hadsereg lerohanja őket.

A hideg mellett az alultápláltsággal, az utánpótlás hiányával és az élősködők hadseregével is nap mint nap meg kellett küzdeniük. És amikor aztán bekövetkezett a mindent elsöprő erejű szovjet támadás, a halál megváltás volt sokak számára. Különösen érzékeny lehet ez a téma sokunk számára, hiszen a 2. magyar hadsereg katasztrofális veresége Sztálingrád mellett következett be 1943. januárjában.

Leo Kessler könyve amellett, hogy a Wotan kitörését meséli el nekünk Sztálingrád alól, bemutatja azt is, hogy mennyire dilettáns és ellentmondást nem tűrő módon kezelte a helyzetet Hitler, és láthatjuk, hogyan volt képes százezreket a halálba küldeni... a semmiért.