FőképJó idők járnak a gyerekeknek szóló magyar költészet terén. Sokan írnak verseket az apróknak, köztük nevesebb költők, meg celebek, de éppenséggel hétköznapi emberek is, akiket elvarázsol saját gyerekeik világa.
Nyilván nem mindegyik verseskötet jó, de szerintem megdöbbentően sok a jól olvasható, kellemes-vidám perceket okozó kiadvány. Ilyen a Csodavilág is.
 
A fekvő A/5-ös formátumban, spirálfűzéssel, de erős lapokon, magánkiadásban(!) megjelent kis könyvet két ifjú hölgy készítette, és ha nem is érték el nyomban mondjuk Varró Dani vagy a klasszikusok szintjét, nekem (és az otthoni aprónépnek) bizony tetszett a könyv zöme.

A versek elsősorban óvodás és kisiskolás korú gyerkőcöknek szólnak, akik már tudják értékelni a beléjük szőtt humort, de mivel jobbára a ritmus is rendben van, a náluk kisebbek is értékelhetik.
 
A versek zöme állatokhoz kapcsolódik, de van néhány a gyermeki fantáziát megmozgató darab is az élet olyan dolgairól, mint a felhők, a szivárvány, vagy a csillagok. Írhatnám, hogy ilyen hétköznapi dolgokról, de nem tudom, annak számítanak-e még…
Szokás még álmodozni gyerekkorban?! Remélem. Mindenesetre jó, hogy itt vannak ezek a versek, kicsit még meghatóak is. De a legtöbb versike humoros. Talán a „Csacska macskák” illetve a „Merre futsz, strucc?” címűn nevettem a legjobbat.
 
Van néhány gyengébb mű is, olyan, ahol döccen a ritmus, csikorog a rím, de nem bosszantóan sok, ennyit még egy gyerek is botlik futkározás közben. És meglehet, nem lesz azonnal tízezrek kedvence a szerzőpáros, de nincs miért szégyenkezniük, ezt a kis könyvet bátran oda lehet adni bárki gyerek vagy gyerekes kezébe, élvezni fogja.
 
Somogyi-Toncsin Andrea rajzairól annyit, hogy Bartos Erika (Anna-Gergő-Peti illetve Bogyó és Babóca sorozatok) minimalista stílusánál látszólag csak egy-két fokkal részletgazdagabbak, ám humorosabbak, fantáziadúsabbak.

Tetszik az is, hogy látszódik, kézzel rajzolta őket. Ha nem szerzői kiadásban jelenne meg a könyv, hanem egy nagy kiadó adná ki óriási marketing kampányt téve mögé, biztosan viszontláthatnánk a figuráit különféle ruhadarabokon és egyebeken.
 
A honlapon bele lehet lapozni a könyvbe: www.csodavilagkonyv.hu