Főkép
 
Varázslatos paripák, gonosz boszorkányok és sárkányok, megmentésre szoruló királyleányok és égig érő fák már az ősidőktől fogva velünk vannak, szórakoztatnak bennünket. Az indián törzsekben éppúgy mesélnek a gyermekeknek, ahogy a modern ipari társadalomban.
Színes könyvek, mesehősöket ábrázoló plüssfigurák, tolltartók és pólók egész iparága alakult ki napjainkra, a televízióból is elárasztanak a rajzfilmcsatornák. Csak egy apró bökkenő van mindezzel: amiket manapság látunk, azok egyáltalán nem valódi mesék…
 
Mert mi is az igazi mese? Az igazi mese nem csak szórakoztat, hanem elsődleges funkciója a tanítás, az életre való felkészítés, a problémák megoldásához való útmutatás. Nem mese, aminek nincsen tanulsága, amiben a mesehős nem kerül szembe igazi konfliktussal, és nem oldja azt meg saját erejéből (némi segítséget persze igénybe vehet).

Természetesen a mai tévés „meséknek” is van általában valamilyen szájbarágós tanulsága, csakhogy itt jön a másik fontos különbség. Az igazi mese a mesét létrehozó közösség összes tapasztalatát hordozza, az évszázadok alatt felgyülemlett tudásanyagot közvetíti, nem pedig néhány ízléstelen rajzfilmíró pszeudobölcsességeit.

Ilyen szempontból a műmese – amelynek egyetlen írója van a hagyományos népmesékkel szemben – sem számít valódinak, hiszen hiányzik alkotásából a közösség javító, kiegészítő munkája, amivel a meséket az általános emberi tapasztalatok egyfajta szimbolikus lecsapódásává teszi.
Ezen kívül még egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet a szerző: a mesék eredetileg nem gyerekeknek szólnak!
 
Boldizsár Ildikó éveket töltött a mesék tanulmányozásával, néprajzi, pszichológiai és spirituális nézőpontok mentén is. Hitvallása szerint a mesék gyógyító erejűek, és azt a tudást pótolják, amit a közösségi élet a mai modern társadalomban már nem képes átadni az egyénnek, így az nem tud a különféle problémáival megbirkózni.

Ennek fényében hozta létre a szerző a Metamorphoses Meseterápiás Módszert, amely a meséken keresztül segíti elő az egyén gyógyulását illetve jobb alkalmazkodását környezetéhez.
Könyvében bevezeti az olvasót a meseterápia elméletébe, gyakorlatába, valamint esettanulmányokat mutat be. A módszer egyik alapgondolata, hogy minden élethelyzetre találunk megfelelő mesét, és hogy minden mesében megtaláljuk a megoldást, ha (szépen lassan) szembe merünk nézni vele.
 
Lenyűgöző volt olvasni, hogy egy ilyen „egyszerűnek”, netán „gyerekesnek” tűnő dolog, mint a mese, milyen komoly hatással van az emberi lélekre, és milyen pontosan tükrözi az élet legkülönfélébb kihívásait, melyekkel mindannyian szembesülünk életünk során.

Részlet a könyvből