Főkép Történt pedig, hogy az Úrnak 2007. évében Kurt Vonnegut amerikai író itthagyta e földi árnyékvilágot, és megtért Teremtőjéhez. Ez az író, mielőtt ezt tette, azt állította, hogy ami olyat írt életében, amit kiadásra érdemesnek és méltónak talált, azt mind meg is jelenttette, és nem hagy maga után kiadatlan írást.

Hogy kamuzott, vagy szenilis volt, azt már sosem tudjuk meg, tény azonban, hogy fia, Mark mégis talált publikálatlan novellákat apja hagyatékában. Ezekből egy kötetre valót már olvashattunk magyarul, Ördögcsapda címen. Hanem arra senki nem számított, hogy lesz még egy – sőt, még egy, ami azt illeti, de az még angolul sem jelent meg, csak hírét hallani.
 
A repülő macska tehát a második a posztumusz Vonnegut kötetek sorában, és 14 novellát tartalmaz.
Aki behatóbban ismeri a szerző életművét, az azt sem bánja, hogy Mark nem írta oda keletkezésük dátumát, hiszen szinte bizonyos, hogy mind az ’50-es években született, abban a korszakban, amikor Kurt mester még nem volt befutott író, ellenben a televízió sem szippantotta még el a színes magazinok közönségét, s velük a novellaszerzők kenyerét.

Maga Vonnegut is novellák írásából éldegélt ekkortájt, és minden bizonnyal írt jó pár olyat, tartalékba, amik végül a fiókban végezték. Hogy jó-e, hogy ezek végül mégis megjelennek, azon lehet vitatkozni. A Vonnegut rajongók alighanem örülnek neki.
 
Szerintem a repülő macskás sztorik összességükben egy kicsit jobbak, mint amik az Ördögcsapdában voltak.
Egy van köztük, ami a Vonneguttól tán meglepően pozitív végkifejlet ellenére is illik a legjobb novellái közé (Pelk), jó pár olyan, ami az elmegy kategóriát gazdagítja, és akad néhány kimondottan felejtésre érdemes is, mint amilyen „A specialista” vagy „A hídmester”.

Sok novellán érezni, hogy női magazinoknak szánhatta az író (például „Apró vízcseppecskék”), sokban moralizál (például „Meghalló”, „A hős újságkihordó”, „A világmindenség királya és királynője”), és a legtöbb egyszerűen emberi (például „Selma dala”), és abban Vonnegut mindig jó volt.

Vannak meglepő írások is, mint például az „Ed Luby Kulcsos Klubja”, ami lényegében thriller, de nem az igazi, aztán a már-már Poe-i lélektani szálat hozó „Kedves kicsike emberkék”, illetve a szintén pszicho „A repülő macska”, a természetfelettivel kacérkodó „Tükörterem”, vagy épp a „Kőbe zárt hangyák”, ami annak bizonyítéka, hogy ha Kurt szimpatizált is egynémely szocialista eszmével, tökéletesen képben volt, mint is működik a valóságban a Szovjetunióban.
 
Aki még sosem olvasott Vonneguttól semmit, semmiképp ne ezzel a könyvvel kezdje, akármilyen szép kiadvány is, mert hát az, de a fanatikusoknak sok csemege van benne, még ha nem is mind finom.
 
A kötetben szereplő írások:
Előszó – Sidney Offit
Kurt Vonnegut levele Walter J. Millernek
Meghalló
Pelk
Háztetőkről harsogjátok!
Ed Luby Kulcsos Klubja
Selma dala
Tükörterem
Kedves kicsike emberkék
A hídmester
Apró vízcseppecskék
Kőbe zárt hangyák
A hős újságkihordó
A repülő macska
A világmindenség királya és királynője
A specialista
Utószó – Szántó György Tibor
Illusztrációk jegyzéke
 
Részlet a könyvből
 
A szerző életrajza